Kovászna, Kolozs és Bihar megyében is egyre nagyobb gondot okoz, hogy a tervezett árcsökkentés miatt fokozatosan tűnnek el az olcsó orvosságok. A krónikus betegek a legérintettebbek.
Egyre nagyobb gondot okoz Erdély- és Partium-szerte, hogy a gyógyszertárak polcairól folyamatosan tűnnek el az olcsó orvosságok annak nyomán, hogy az egészségügyi minisztérium még év elején közölte, hónapokon belül átlagosan 35 százalékkal csökkentik a készítmények árát.
Szabó Péter, a gyógyszerészkamara Kovászna megyei elnöke a jelenség kapcsán úgy fogalmazott: hiába olcsó a gyógyszer, ha nem lehet kapni. A szakember rámutatott: noha még nem történt meg a tényleges drasztikus árcsökkentés, máris rengeteg gyógyszer eltűnt a polcokról. A gyártók egy része az előírt, az ő szempontjukból már most is túlságosan alacsony ár miatt be sem hozza az országba termékeit, akik pedig mégis importálnak, azok készítményeit a párhuzamos export révén két-háromszoros áron adják tovább külföldre a forgalmazók. „A nagy lerakatok és kereskedők eurómilliókat keresnek ezzel, a kis patikák és a betegek pedig kínlódnak, hogy beszerezzék a szükséges orvosságot” – magyarázta lapunknak a főgyógyszerész.
Nem vették figyelembe a gyógyszerészek ajánlásait
Szabó Péter nehezményezi, hogy az egészségügyi minisztérium egyáltalán nem vette figyelembe a gyógyszerészkamara ajánlásait. A szaktárca egyszerűen kiküldte a szeptember elsejétől életbe lépő új számítási módszertant, amely szerint 30–35 százalékos árcsökkenés következik, bár biztosat csak az árlista összeállítása után lehet tudni. „Ezt a kérdést nem szabadna populista módon kezelni. A szakma stabil, fenntartható árrendszert akar, csakhogy erre nincs meg a politikai akarat” – panaszolta a háromszéki szakember.
Szabó rámutatott: számos készítmény Romániában két és félszer, akár háromszor olcsóbb, mint például Magyarországon. „Nemrég egy magyarországi konferencián csodálkoztak a magyar gyógyszerészek, hogy ilyen körülmények között mégis miért próbálja számos román állampolgár náluk beszerezni a készítményt. Előfordult, hogy Konstancáról akartak Magyarországon kiváltani egy receptet. Elmagyaráztuk: ennek oka, hogy olcsó ugyan a gyógyszer, de nem lehet megkapni” – részletezte a szakember.
Csak árucsatolással kapják meg az olcsó készítményeket
Kolozs megyében is hasonló a helyzet, a patikáknak óriási gondot okoz beszerezni egy-egy orvosságot – nyilatkozta a Krónikának Dana-Raluca Arbore, a gyógyszerészkamara megyei elnöke. Hiánycikk például a cukorbetegek számára elengedhetetlen inzulin, de az epilepsziát, bizonyos rákos megbetegedéseket vagy az asztmát kezelő készítményekhez is nehéz hozzájutni, mert az árcsökkenés miatt hiányoznak a beszállítók kínálatából. Ha mégis meg lehet rendelni ezeket egy-egy gyártótól, azonban azzal a feltétellel adják, ha más termékből óriási mennyiségű készletet vásárolunk.
A szakember úgy értékelt: a minisztériumi döntés nyomán kialakult helyzet a gyógyszerészek számára is frusztráló, hiszen nem tudják hatékonyan végezni a munkájukat, nem beszélve a betegekről, akik orvosság nélkül maradhatnak. „Igaz ugyan, hogy bizonyos gyógyszereket lehet más készítményekkel helyettesíteni, de a szervezetnek időbe telik, amíg megszokja az új orvosságot. A beteg kezelésének szempontjából ez bizony komoly gondot jelent” – magyarázta Dana-Raluca Arbore.
Külföldön is nehéz beszerezni az orvosságot
Bihar megyében is szinte egyik napról a másikra tűnnek el az olcsó készítmények. Az Ebihoreanul.ro hírportálnak egy édesanya arról számolt be: kisfiának bizonyos fajta nyugtatót írtak fel, amely nélkül a gyermeknek fulladásos rohamai vannak, és alvászavarral küszködik. A 30 tablettát tartalmazó doboz 6 lejbe került, két-három hónapja azonban már a város egyik patikájában sem lehet megvásárolni. Férje Magyarországon próbálta beszerezni az orvosságot, de nem járt sikerrel, mivel csak helybéli orvos által felírt recepttel lehet kiváltani a készítményt. Végül az interneten, egy magánszemélytől vásárolták meg a gyógyszert, az ilyen eljárás törvényessége azonban megkérdőjelezhető.
Sebastian Nemeth, a Bihar megyei gyógyszerészkamara elnöke megerősítette, hogy a megye 322 patikájában folyamatosan, egyre gyorsabb ütemben tűnnek el az olcsó készítmények, például a szívzavarokra felírt szérumok.
Több mint 60 katonai tűzoltót mozgósítottak csütörtökön egy szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központban keletkezett tűzesethez, de önkéntes tűzoltóbrigádok segítségére is szükség van.
A város szülöttjének, Prielle Kornélia színésznőnek, Petőfi szerelmének avatnak emlékszobát a Máramarosszigeti Magyar Napokon. A hétvégi, három napos rendezvényről a szervezőket kérdeztük.
Új, professzionális konyhai berendezésekkel szerelték fel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának konyháját, aminek köszönhetően gyorsabban, nagyobb mennyiségben és költséghatékonyabban tudják majd előállítani a napi menüket az étkezdében.
Rendőrök menekítettek ki egy, a tűző napon hagyott személygépkocsiba bezárt kutyát Resicabányán – közölte csütörtökön a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.
Egy bátor és áldozatkész szatmárnémeti fiatalember a Szamosba ugorva mentette meg egy húsz éves lány életét, aki a gyors sodrású folyóba esett. Erdélyi David pillanatig sem habozva ugrott ki autójából, amikor látta, hogy valaki veszélyben van.
Már nem sokáig kell bosszankodniuk azoknak a sofőröknek, akik Kolozsvár és Nagyvárad között közlekedve kénytelenek átautózni Élesden, hamarosan elkészül ugyanis a partiumi kisváros várva várt körgyűrűje.
Brutálisan megtámadott a medve két, feltehetően ukrajnai férfit a Transzfogarasi úton – számolt be a digi24.ro hírportál.
Narancssárga, vagyis másodfokú kánikulariasztás érvényes csütörtökön az ország területének mintegy felére, a hőmérsékleti csúcsértékek helyenként elérhetik a 39 Celsius-fokot. A következő napokra vörös riasztást adtak ki.