Az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfőn, miután Klaus Johannis államfő fogadta az alakulat küldöttség&
Felháborítónak tartja a Marosvásárhelyen létrejött Szabad Emberek Pártja, hogy a Maros megyei prefektus a vásárhelyi iskolák kétnyelvűsítését elrendelő, 2017/182-as számú tanácsi határozat sürgős visszavonására szólította fel a helyi önkormányzatot.
Oláh Emese alpolgármester ígérete szerint jövő héten Kolozsvár újabb bejárataihoz kikerülhetnek a háromnyelvű helységnévtáblák. Az útügy már egy hete elküldte a szükséges engedélyt.
Leváltotta tisztségéből Király András oktatási államtitkárt hétfőn Sorin Grindeanu leköszönő miniszterelnök. Király helyére Kovács Irén Erzsébet Szilágy megyei helyettes főtanfelügyelőt nevezte ki a kormányfő államtitkári tisztségbe.
Az őrültség és a normalitás közötti árnyalatokat helyezi előtérbe a Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadának utolsó, szerdai bemutatója. Tenessee Willams A vágy villamosa című darabját az amerikai Tom Dugdale rendezte.
Többrendbeli csúszópénz-elfogadás gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a Hargita megyei nyugdíjpénztár egyik, társadalombiztosítással foglalkozó orvosát.
Rövid- és dokumentumfilmek kerültek a középpontba Kolozsváron, az első alkalommal szervezett Kulturális Ifjúsági Filmnapon.
Vasárnap este újabb rekorddöntésről számoltak be a nagyváradi Szent László Napok szervezői: a fesztivál utolsó napján megtartott Omega-koncertre 18–20 ezren látogattak ki, ezzel a résztvevők száma az egy hét alatt meghaladta a 60 ezret.
„Szűknek" bizonyult a bakui pálya a Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság Azeri Nagydíján, amelyen egymást követték a biztonsági autós körök, röpködtek az alkatrészek és még a piros zászlót is meglengették.
Az erdélyi magyar közösség aktuális problémáiról, kihívásairól tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfő délelőtt az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
Kihirdette Klaus Johannis az egységes nyugdíjrendszert szabályozó, 2010/263-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében egyesek az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba.
Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolja miniszterelnöknek Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Klaus Johannis államfővel hétfőn délután tartandó konzultáción. A PSD országos végrehajtó bizottsága áldását adta a jelölésre.
Tizenegy romániai – köztük két magyar – független és politikai hovatartozás nélküli civil szervezet intézett felhívást a sajtó és politikai pártok képviselőihez, hogy hagyjanak fel a nacionalista és sovén tartalmú anyagok megfogalmazásával és közlésével.
A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és az Északi Liga alkotta szövetség jelöltjei arattak győzelmet Olaszországban az időközi helyhatósági választások második fordulóján vasárnap, a fordulóban a választók kevesebb mint fele szavazott.
Izrael új, magasabb és erősebb kerítés építésébe kezd a jövő hónapban északi, libanoni határán - jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.
Hétfőn a román nyelv és irodalommal kezdődtek az írásbeli vizsgák az idei érettségin. 439 vizsgaközpontban országszerte több mint 135.000 tanuló bizonyítja tudását.
Öt vagy hat kormányfőjelöltje van a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), ezek egyike Carmen Dan volt belügyminiszter - jelentette ki hétfőn a politikai alakulat elnöke, Liviu Dragnea.
„Megértem és tisztelem azt a büszkeséget, ami a magyarokat eltölti ezen a rendkívüli napon, ebben osztozom Önökkel”.