ewis Hamilton Sebastian Vettel előtt
Fotó: Híradó.hu/XPB
„Szűknek” bizonyult a bakui pálya a Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság Azeri Nagydíján, amelyen egymást követték a biztonsági autós körök, röpködtek az alkatrészek és még a piros zászlót is meglengették, mígnem – több mint két órával a rajt után – Daniel Ricciardo felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.
2017. június 26., 16:012017. június 26., 16:01
A Red Bull ausztrál pilótája mögött a verseny elején balesetet szenvedett, és már körhátrányban lévő finn Valterri Bottas (Mercedes) úgy lett második, hogy a célegyenesben megelőzte a 18 éves kanadai Lance Strollt (Williams), míg a futam botrányát okozó német Sebastian Vettel (Ferrari) a szigorú tízmásodperces stop-and-go büntetése ellenére is Lewis Hamilton előtt végzett a negyedik helyen.
A Mercedes brit pilótája ugyanis meglazult fejvédője miatt kénytelen volt egy plusz bokszkiállást végrehajtani, amiért gyakorlatilag a futamgyőzelemmel fizetett.
Addig ugyanis ő haladt az élen, Vettel előtt. Volt is köztük kakaskodás, mivel
„Képzeljük most el azokat a gyerekeket, akik ma a Forma–1-et nézték, és azt látják, hogy egy négyszeres világbajnok így viselkedik. Azt látják, hogy ez lehet az eredménye annak, ha ennyire undorító módon versenyzel. Ez azt jelenti a paddock számára, hogy mindenki vezethet így, még így is meglehet a negyedik hely, még ezt is megúszhatod. Vettel szó szerint mellém jött, és belém hajtott.
Csak azt remélhetjük, hogy ez nem gyűrűzik be az alacsonyabb kategóriákba. Szerintem ez szégyen" – bírálta Hamilton Vettel viselkedésért és az azért rá kiszabott, szerinte túl enyhe büntetést.
Az Auto Motor und Sport német szaklap úgy tudja, hogy a versenybíróság is fontolóra vette a diszkvalifikációt, de nem akartak döntően beleszólni a bajnoki küzdelembe, egyértelmű szabály pedig nincs az ilyen esetekre.
Vettel a futam után a sajtónak közölte, hogy nem szándékosan rohant bele Hamiltonba, hanem a brit hirtelen fékezése lepte meg, arra viszont már nem adott egyértelmű választ, hogy miért hajtott oldalról is belé.
Kerék a kerék ellen akarunk harcolni, de nem az újraindítás előtt" – fogalmazott az egyik tévécsatornának.
A futamot egyébként csak tizenhárman teljesítették, Hamilton mögött a 6–10. helyen sorrendben Esteban Ocon (Force India), Kevin Magnussen (Haas), Carlos Sainz (Toro Rosso), Fernando Alonso (McLaren) és Pascal Wehrlein (Suaber) szerzett még pontot. A pilóták vb-összetettjében Vettel (153 pont) maradt az élen Hamilton (139 pont) és Bottas (139) előtt, de a konstruktőri versenyben a Mercedes (250) vezet a Ferrarit (226) és a Red Bullt (137) megelőzve.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!