Eredménytelenül zárultak a jövendőbeli európai főügyész kijelölését célzó tárgyalások az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács küldöttségei között, így csak a május 23-a és 26-a között tartandó EP-választások után döntenek az európai főügyész személyéről.
Mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án az EP-választáson, hogy a végső szót nem a Soros-féle NGO-k és a brüsszeli bürokraták, hanem az emberek mondják ki a szavazófülkékben – mondta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz pénteki EP-választási programbemutatóján, Budapesten.
Elfogadta a Központi Választási Iroda (BEC) a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS 2020 Választási Szövetség európai parlamenti jelöltlistáit.
Egyöntetűen megszavazta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint azokban az esetekben, amikor a szülő egyik gyermekgondozási szabadságtól számítva kevesebb mint 12 hónapon belül ismét ilyen szabadságra megy, az utóbbi időszakra járó gyed nem lehet kisebb az előző gyerek után kapott juttatás összegénél.
Erdő-visszaszolgáltatási törvénymódosítás készül, amely révén a Székelyföld és Moldva határán található, egykoron magyar kézben lévő erdők is visszakerülhetnének jogos tulajdonosaikhoz. Az állami erdészetek ellenzik a kezdeményezést, ám Korodi Attila képviselő szerint ez nem mérvadó.
Leadta szerdán az RMDSZ a Központi Választási Irodában európai parlamenti jelöltlistáját. A listán csak RMDSZ-es jelöltek szerepelnek, miután a koalíciót ajánló EMNP és MPP nem kért a nem befutónak számító helyekből.
Victor Ponta pártelnök, Corina Creţu európai uniós biztos és Mihai Tudose volt miniszterelnök foglalja el a Pro Románia párt európai parlamenti jelöltlistájának első három helyét – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Ponta.
Elutasította a bukaresti képviselőház szerdán azt a tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe.
Újabb alkotmányossági panaszt emelt a bukaresti képviselőház a legfelsőbb bíróság tevékenysége ellen, ezúttal amiatt, hogy a legfőbb instancia nem hozott létre speciális háromtagú bírói tanácsokat a korrupciós perek letárgyalására, ahogy azt a törvény előírja.
Az ötszázalékos bejutási küszöbön méri a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) az európai parlamenti (EP-) választásokról készült legutóbbi, csütörtökön ismertetett felmérésében az INSCOP közvélemény-kutató intézet.
A balliberális kormánykoalíció ellenszavazataival a képviselőház elvetette szerdán a Tudorel Toader igazságügy-miniszter elmarasztalását célzó ellenzéki indítványt.
A túlideologizált brüsszeli bürokrácia sajnos képtelennek tűnik annak megértésére, hogy az Unió nem folytathatja úgy, ahogyan eddig – véli Bogdan Duca román politológus.
Változtatás nélkül fogadta el szerdán a román parlament az állami költségvetést, amelyről azt követően volt kénytelen újból szavazni, hogy Klaus Johannis államelnök visszaküldte felülvizsgálatra a jogszabálytervezetet.
Szerdán 14 órakor ül össze a parlament két háza, hogy eleget tegyen az államfő kérésének, aki újbóli megfontolásra visszaküldte az állami költségvetés tervezetét a törvényhozó testületnek – döntött a két házbizottság együttes, keddi ülésén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati nagyváradi ülésén megerősítette a szövetség európai parlamenti jelöltlistájának az első öt helyére jelölt politikusok rangsorát.
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ma bajban lenne, ha választási szövetséget kötött volna a Magyar Polgári Párttal (MPP).
Ha az embernek lehetősége van, lokálpatriotizmusát tettekben is megmutatja – nyilatkozta Marosvásárhelyen csütörtökön az RMDSZ színeiben induló Vincze Loránt, aki úgy fogalmazott, a Székelyföld képviselője szeretne lenni az európai parlamenti választásokon.
Elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) az USR PLUS 2020 Szövetség jelentkezését az európai parlamenti választásokon való megmérettetésre. A BEC arra hivatkozik, hogy Dan Barna és Dacian Cioloş nem szerepelnek alakulatuk elnökeként a politikai pártok jegyzékében.