Alkotmányossági panaszt emelt a képviselőház a legfelsőbb bíróság tevékenysége ellen

Az alkotmánybíróság novemberi döntése nyomán a legfelsőbb bíróságon újra kellett alakítani az öttagú bírói tanácsokat •  Fotó: Ilusztráció

Az alkotmánybíróság novemberi döntése nyomán a legfelsőbb bíróságon újra kellett alakítani az öttagú bírói tanácsokat

Fotó: Ilusztráció

Újabb alkotmányossági panaszt emelt a bukaresti képviselőház a legfelsőbb bíróság tevékenysége ellen, ezúttal amiatt, hogy a legfőbb instancia nem hozott létre speciális háromtagú bírói tanácsokat a korrupciós perek letárgyalására, ahogy azt a törvény előírja – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

MTI

2019. március 25., 14:102019. március 25., 14:10

A hírügynökség megemlíti, hogy ugyanerre hivatkozva kérték egy hete Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök ügyvédei a politikus ellen első fokon hozott tavalyi elmarasztaló ítélet megsemmisítését.

A korrupciós bűncselekményekről elfogadott, 2000 óta hatályos törvény előírja, hogy a korrupciós pereket alapfokon speciális bírói tanácsok tárgyalják.

A legfelsőbb bíróság egy korábbi, a speciális tanácsokat számon kérő megkeresést azzal hárított el, hogy a legfelsőbb bíróságon valamennyi bíró rendelkezik a korrupciós bűncselekmények tárgyalását feltételező „szakosítással”,
tehát bármilyen összetételű bírói tanács eleget tesz a törvény előírásainak.

A mostani alkotmányos panasszal nem Dragnea fordult az alkotmánybírósághoz, hanem Florin Iordache, a képviselőház alelnöke, volt igazságügyi miniszter, akire a szociáldemokrata pártelnök egészségügyi problémáira hivatkozva néhány napra átruházta a házelnöki teendőket.
Iordache beadványában a parlament és a legfelsőbb bíróság közti alkotmányos konfliktus megállapítását és megoldását kérte az alkotmánybíróságtól. Arra hivatkozott, hogy

a legfőbb instancia jogértelmezésével önhatalmúlag „hozzátett” a parlament által elfogadott törvényhez, holott a törvényeket a parlament hivatott hozni, a bíróságnak pedig csak alkalmaznia kellene őket.

Az alkotmánybíróság két hasonló – Liviu Dragneát közvetlenül is érintő – panasz esetében is alkotmánysértőnek minősítette az igazságszolgáltatási szervek eddigi joggyakorlatát. Tavaly novemberben a bukaresti kormány panaszának helyt adva az öttagú bírói tanácsok újraalakítására kötelezte a legfelsőbb bíróságot, idén januárban pedig megállapította, hogy sértik az alaptörvényt a legfőbb ügyészségnek a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) kötött együttműködési megállapodásai, amelyekkel a titkosszolgálatot is bevonták a nyomozati munkába. Ez utóbbi esetben is a panasz beadásának napján éppen hiányzó Dragnea helyett Iordache fordult az alkotmánybírósághoz a képviselőház nevében.

Dragneát második korrupciós perében három év és hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte júniusban első fokon a legfelsőbb bíróság egy háromtagú bírói tanácsa, és elrendelte korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. A fellebbviteli tárgyalás tavaly októberben kezdődött a legfelsőbb bíróságon, az ügy azonban több hónapos késést szenvedett amiatt, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán a legfelsőbb bíróságon újra kellett alakítani az öttagú bírói tanácsokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást