Balti államok diplomatáit utasította ki Moszkva, Belgium és Hollandia is visszavág

Balti államok diplomatáit utasította ki Moszkva, Belgium és Hollandia is visszavág

A litván nagykövetségről négy, a lettről három, valamint a moszkvai észt diplomáciai képviseletről és a szentpétervári észt főkonzulátus pszkovi irodájából három munkatársat utasított ki „a kölcsönösség elve alapján” kedden az orosz külügyminisztérium.

2022. március 29., kedd

Dîncu: Olaszország hajókkal segítheti a fekete-tengeri aknák felderítését, Románia saját hadiiparát erősítené

Olaszország két aknászhajót és egy parancsnoki hajót küldhet a Fekete-tengerben sodródó aknák felderítésére – közölte kedden Vasile Dîncu védelmi miniszter.

Dîncu: Olaszország hajókkal segítheti a fekete-tengeri aknák felderítését, Románia saját hadiiparát erősítené
2022. március 29., kedd

Mégsem a háziorvosok, hanem az egészségügyi igazgatóságok oszthatják ki a jódtablettákat a lakosságnak

Országos tájékoztató kampányt indít az egészségügyi minisztérium a kálium-jodid tabletták használatáról – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila.

Mégsem a háziorvosok, hanem az egészségügyi igazgatóságok oszthatják ki a jódtablettákat a lakosságnak
2022. március 29., kedd

Moszkva: csökken az orosz katonai jelenlét Kijev és Csernyihiv térségében

Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv irányában – jelentették be kedden. 

Moszkva: csökken az orosz katonai jelenlét Kijev és Csernyihiv térségében
2022. március 29., kedd

Kreml: rubel kell, másképp Oroszország nem fogja ingyen szállítani a gázt

Moszkva intézkedési tervet dolgoz ki arra az esetre, ha az európai országok felmondják az Oroszországgal kötött gázvásárlási szerződéseket amiatt, hogy Moszkva elvárja, hogy rubelben fizessenek, de ingyen nem fog gázt szállítani.

Kreml: rubel kell, másképp Oroszország nem fogja ingyen szállítani a gázt
2022. március 29., kedd

Dîncu: ötezerre nő a Romániában állomásozó külföldi katonák száma, Romániának több mint 70 ezer hivatásos katonája van

Jelenleg csaknem négyezer külföldi katona van Romániában, ha pedig megalakul a múlt heti NATO-csúcson bejelentett új harccsoport, mintegy ötezerre emelkedik az országban állomásozó külföldi katonák száma. 

Dîncu: ötezerre nő a Romániában állomásozó külföldi katonák száma, Romániának több mint 70 ezer hivatásos katonája van
2022. március 29., kedd

Elkezdődtek az orosz–ukrán tárgyalások – Erdogan felszólította a feleket, hogy vessenek véget ennek a tragédiának

Mind Ukrajnának, mind Oroszországnak jogos aggodalmai vannak – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a háborúban álló országok tárgyalódelegációinak isztambuli tárgyalása előtt, felszólítva a feleket arra, hogy vessenek véget ennek a tragédiának.

Elkezdődtek az orosz–ukrán tárgyalások – Erdogan felszólította a feleket, hogy vessenek véget ennek a tragédiának
2022. március 29., kedd

Moszkvai mérleg: az orosz erők hétfőn csaknem hetven ukrán katonai célpontot, köztük egy üzemanyagbázist semmisítettek meg

Légi indítású orosz manőverező robotrepülőgépek megsemmisítettek egy nagy üzemanyagbázist a nyugat-ukrajnai Rivne megyében – jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a kedd délelőtti hadijelentést ismertetve.

Moszkvai mérleg: az orosz erők hétfőn csaknem hetven ukrán katonai célpontot, köztük egy üzemanyagbázist semmisítettek meg
2022. március 29., kedd

Kuleba azt tanácsolta az ukrán diplomatáknak, lehetőleg kerüljék az étkezést a béketárgyalásokon

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter azt tanácsolta a béketárgyalásokon részt vevő ukrán diplomatáknak, lehetőleg kerüljék el az étkezést és az ivást, mert fennáll a mérgezés veszélye – értesült a Skynews brit hírcsatorna. 

Kuleba azt tanácsolta az ukrán diplomatáknak, lehetőleg kerüljék az étkezést a béketárgyalásokon
2022. március 29., kedd

Ukrán eredetű volt, és nagyjából 20 kilogramm TNT-t tartalmazott a Fekete-tengerben talált akna

Ukrán eredetű volt a Fekete-tengerben észlelt akna a hétfői megsemmisítésében részt vevő aknászhajó parancsnoka, Daniel Gheorma alezredes szerint.

Ukrán eredetű volt, és nagyjából 20 kilogramm TNT-t tartalmazott a Fekete-tengerben talált akna
2022. március 29., kedd

Zelenszkij: „nagyon nehéz a helyzet” – Kedden újra tárgyalóasztalhoz ülnek a szembenálló felek, az ENSZ tűzszünetet kér

A széles körű orosz támadásoknak ellenállni próbáló Ukrajnában „nagyon nehéz a helyzet” annak ellenére, hogy az ukrán erők az elmúlt napokban értek el harci sikereket – jelentette ki hétfő éjjeli videóüzenetében Volodimir Zelenszkij elnök.

Zelenszkij: „nagyon nehéz a helyzet” – Kedden újra tárgyalóasztalhoz ülnek a szembenálló felek, az ENSZ tűzszünetet kér
2022. március 29., kedd

Büntetés járhat a Z betű használatáért Németországban

Büntetést kaphat Németországban, aki nyilvánosan kiáll az Ukrajna elleni háború mellett az orosz inváziós erők járművein látható fehér színű, nagy Z betű feltüntetésével – közölte hétfőn a szövetségi belügyminisztérium szóvivője.

Büntetés járhat a Z betű használatáért Németországban
2022. március 29., kedd

Biden a Putyinról tett kijelentéséről: nem vonok vissza semmit, azt az erkölcsi felháborodást fejeztem ki, amit érzek

Erkölcsi felháborodását fejezte ki, nem pedig a jelenlegi orosz politikai rendszer megváltoztatására célzott, amikor szombaton Varsóban azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnökről, hogy „nem maradhat hatalmon” – mondta  hétfőn Joe Biden amerikai elnök.

Biden a Putyinról tett kijelentéséről: nem vonok vissza semmit, azt az erkölcsi felháborodást fejeztem ki, amit érzek
2022. március 28., hétfő

Visszavették az ukrán erők a Kijev melletti Irpinyt, ötezer halott Mariupolban

Az ukrán erők visszavették az orosz csapatoktól a főváros határában, Kijevtől északnyugatra fekvő Irpiny települést – közölte hétfőn Olekszandr Markusin, a város polgármestere a Telegram üzenetküldő portálon.

Visszavették az ukrán erők a Kijev melletti Irpinyt, ötezer halott Mariupolban
2022. március 28., hétfő

Az EU új platformot hoz létre a tagállamokba érkezett menekültek nyilvántartására, az ukrajnai menekülthullám koordinálására

Az Európai Unió belügyminiszterei soron kívüli tanácskozásukon új uniós platform létrehozásáról állapodtak meg az ukrajnai menekülthullám koordinálására, illetve az Európai Unióba érkezett menekültek közös nyilvántartására.

Az EU új platformot hoz létre a tagállamokba érkezett menekültek nyilvántartására, az ukrajnai menekülthullám koordinálására
2022. március 28., hétfő

Megmérgezhették Roman Abramovicsot és az ukrán tárgyalódelegáció két tagját

Sajtóértesülések szerint Roman Abramovics milliárdos orosz üzletember és az ukrán békedelegáció két tagja is mérgezési tünetekről számolt be korábbi kijevi tárgyalások után.

Megmérgezhették Roman Abramovicsot és az ukrán tárgyalódelegáció két tagját
2022. március 28., hétfő

A G7 csoport nem enged Putyinnak, nem hajlandó rubelben fizetni a gázért

A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért.

A G7 csoport nem enged Putyinnak, nem hajlandó rubelben fizetni a gázért
2022. március 28., hétfő

A Kreml „aggódik”, miután Biden mészárosnak nevezte Putyint, aki „nem maradhat hatalmon”

A Kremlt aggodalommal töltik el Joe Biden amerikai elnök újabb, Vlagyimir Putyin orosz államfőre tett megjegyzései és továbbra is élénk figyelemmel kíséri a tengerentúli vezető kijelentéseit.

A Kreml „aggódik”, miután Biden mészárosnak nevezte Putyint, aki „nem maradhat hatalmon”