Franciaországban a lakosság több mint fele megkapta legalább az első oltást, feloldották a korlátozásokat

Franciaországban a lakosság több mint fele megkapta legalább az első oltást, feloldották a korlátozásokat

Franciaországban feloldották a koronavírus miatti utolsó járványügyi korlátozásokat, amelyek a nyilvános helyek beltéri kihasználtságára vonatkoztak. Kivételt a dél-nyugati Landes megye jelent, ahol a delta variáns aránya 70 százalékos az új esetekben.

2021. június 30., szerda

Egy évre szól és nyomtatott formában is elérhető lesz a digitális COVID-igazolvány

A kormány kedd esti ülésén jóváhagyta a 2021. július elsejétől az Unión belüli utazáshoz szükséges EU-s digitális COVID-igazolvány kiadásának jogi kereteit szabályozó sürgősségi rendelet tervezetét – jelentette be Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.

Egy évre szól és nyomtatott formában is elérhető lesz a digitális COVID-igazolvány
2021. június 29., kedd

Szabadnapot kapnak az oltásra jelentkezők, elfogadta a parlament a tervezetet

Döntő kamaraként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen. A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár.

Szabadnapot kapnak az oltásra jelentkezők, elfogadta a parlament a tervezetet
2021. június 29., kedd

Amikor a Föld kifordult a tengelyéből – Beszélgetés Becsey Zsuzsa képzőművésszel

„Visszatekintve nincs hiányérzetem, képzeletem és megfigyeléseim kisgyermek korom óta kitöltötték a teret, amelyben éltem. Azt hiszem, kifejezetten boldog gyermekkorom volt, szeretetben nőttem fel. Mindmáig, ha nem vesz körül szeretet, biztonságos, pozitív közeg, az alkotás sem megy” – vallja Becsey Zsuzsa sepsiszentgyörgyi születésű, jelenleg Budapesten &am

Amikor a Föld kifordult a tengelyéből – Beszélgetés Becsey Zsuzsa képzőművésszel
2021. június 28., hétfő

Kiárusítja a koronavírus elleni vakcinafölösleget a román kormány

Koronavírus elleni oltóanyagot ad el Románia több országnak, Dánia egymillió dózist vásárol – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.

Kiárusítja a koronavírus elleni vakcinafölösleget a román kormány
2021. június 28., hétfő

Mi kell majd az uniós digitális védettségi igazolványhoz, és meddig lesz érvényes?

Illetékesek szerint július 1-től Romániában is igényelhető lesz az uniós digitális védettségi igazolvány, melyhez csak néhány adatot kell bevezetnie a kérelmezőnek a Különleges Távközlési Szolgálat által kifejlesztett honlapon.

Mi kell majd az uniós digitális védettségi igazolványhoz, és meddig lesz érvényes?
2021. június 28., hétfő

Megvan, honnan lehet majd letölteni az uniós digitális Covid-igazolványt, és mit tehet az, aki nem netezik

Sínen van az európai uniós digitális Covid-igazolvány romániai bevezetése Andrei Baciu egészségügyi államtitkár szerint, így július elsejétől már működőképes lesz a rendszer nálunk is.

Megvan, honnan lehet majd letölteni az uniós digitális Covid-igazolványt, és mit tehet az, aki nem netezik
2021. június 26., szombat

Megfontolandó a harmadik dózis: a kutató szerint az antitestek csökkenésével újabb adag oltásra lehet szükség a SARS-CoV-2 ellen

Szakemberek szerint bizonyos idő elteltével meg kell fontolni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina harmadik dózisának a beadását a kockázati csoportokba tartozók esetében, illetve akiknek néhány hónap elteltével már nincs kimutatható antitest a szervezetükben. Fejér Szilárd kutató lapunknak elmondta, több antitestet termel mindazoknak a szervezete, akik a vakcina be

Megfontolandó a harmadik dózis: a kutató szerint az antitestek csökkenésével újabb adag oltásra lehet szükség a SARS-CoV-2 ellen
2021. június 25., péntek

Még mindig nem értük el az ötmillió beoltottat, fél év után 25 százalékos az átoltottság Romániában

Eddig összesen 4 661 527 romániai lakos kapta meg eddig a COVID-19 elleni oltás első vagy mindkét adagját, ebből 4,4 millió mindkét dózist – jelentette be csütörtök este Valeriu Gheorghiţă katonaorvos, az oltáskampány vezetője. Ez azt jelenti, hogy a romániai lakosság körében mintegy 25 százalékos az átoltottság.

Még mindig nem értük el az ötmillió beoltottat, fél év után 25 százalékos az átoltottság Romániában
2021. június 24., csütörtök

Mintegy 35 ezer adag lejárt szavatosságú AstraZeneca vakcina megsemmisítését tervezik a román hatóságok

Valószínűleg megsemmisítik az ország oltási központjaiba már kiosztott 35 000 adag AstraZeneca vakcinát, amelyek lejárati határideje június 30.  – jelentette be csütörtökön Valeriu Gheorghiță, az országos oltási kampány koordinátora.

Mintegy 35 ezer adag lejárt szavatosságú AstraZeneca vakcina megsemmisítését tervezik a román hatóságok
2021. június 23., szerda

Még nem kérnek védettségi igazolást az egyetemek, de oltakozásra buzdítják az oktatókat, hallgatókat

A következő napokban-hetekben döntenek az erdélyi magyar egyetemek arról, hogy oltási igazoláshoz kötik-e a kollégiumok használatát az új tanévben. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a nyáron védettségi igazolást kér a bentlakási szobákat „szállodai rendszerben” használó diákoktól.

Még nem kérnek védettségi igazolást az egyetemek, de oltakozásra buzdítják az oktatókat, hallgatókat
2021. június 22., kedd

Temes, Arad, Bihar és Szatmár megye bármelyik lakosa beoltathatja magát Magyarországon

Magyarország felajánlja a szomszédos országoknak, hogy júliustól a közös határok mentén élők is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon – tették közzé a kormányzati portálon kedd este.

Temes, Arad, Bihar és Szatmár megye bármelyik lakosa beoltathatja magát Magyarországon
2021. június 22., kedd

Fiatal pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. A 2021-es projektévben tíz alkotó részesülhet szakmai és anyagi támogatásban, a jelentkezéseket augusztus közepéig várják.

Fiatal pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia
2021. június 22., kedd

Az oltás népszerűsítésére kéri a szülőket és tanárokat az oktatási miniszter

Felhívást intézett az oktatási miniszter a szülőkhöz és a tanárokhoz, hogy népszerűsítsék a védőoltás fontosságát a 12 és 17 év közötti tanulók körében is.

Az oltás népszerűsítésére kéri a szülőket és tanárokat az oktatási miniszter
2021. június 22., kedd

Oltóközpont nyílt a kolozsvári repülőtéren, számítanak az utasok érdeklődésére

Oltóközpont nyílt kedden reggel a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtéren, az érkezési terminál területén.

Oltóközpont nyílt a kolozsvári repülőtéren, számítanak az utasok érdeklődésére
2021. június 22., kedd

Két hónapja folyamatosan csökken az oltakozási kedv Romániában, Erdély áll a legjobban az immunizáció terén

Romániában április 21. óta folyamatosan csökken az oltakozási kedv, és az oltási kampány első öt hónapjában a felnőtt lakosságnak csupán 26 százalékát sikerült beoltani az új típusú koronavírus ellen – állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében az Erdélystat.ro statisztikai port&a

Két hónapja folyamatosan csökken az oltakozási kedv Romániában, Erdély áll a legjobban az immunizáció terén
2021. június 21., hétfő

Újraoltási programot készít az orosz egészségügyi tárca

Újraoltási programot készít elő az orosz egészségügyi tárca azok számára, akik már megkapták a Covid-19 elleni vakcinát, de az antitestszámuk elégtelen szintre csökkent.

Újraoltási programot készít az orosz egészségügyi tárca
2021. június 21., hétfő

Baciu: Romániában is terjed az indiai vírusmutáció, de ez ellen is véd az oltás

Már 35 személy fertőződött  meg Romániában a koronavírus úgynevezett indiai variánsával, de aggodalomra nincs ok, hiszen az oltások a SARS-CoV2 vírus új variánsai ellen is védenek – közölte hétfőn Andrei Baciu egészségügyi államtitkár egy brit tanulmányt idézve.

Baciu: Romániában is terjed az indiai vírusmutáció, de ez ellen is véd az oltás