Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2021. július 16., 09:502021. július 16., 09:50
2021. július 16., 11:142021. július 16., 11:14
Jelezte egyúttal, hogy az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat az időseket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni.
A miniszterelnök a reggeli interjúban bejelentette azt is, hogy a kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre.
A kormányfő közölte: Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában.
Októbertől oltási kötelezettséget írnak elő Lettországban az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára, akkorra az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben dolgozóknak már oltási igazolvánnyal kell rendelkezniük.
„Az iskolakezdés előtt két nappal minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, amennyiben szüleik ezt megengedik” – jelentette be egyúttal Orbán Viktor.
A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van – közölte a miniszterelnök.
Franciaországban kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára – jelentette be hétfő este Emmanuel Macron elnök.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!