Rendkívül előrehaladott szakaszban van az amerikai Pfizer-csoport által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás tesztelése: az Egyesült Államokban már év végén bevethetik, de már az Európai Unió is százmilliós tételeket foglalt le belőle.
Nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás, a vakcina iránti bizalmat fel kell építeni, nem lehet elrendelni – jelentette ki csütörtök este Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai képviselője.
Bár az egészségügyi minisztérium kétszer annyi, influenza elleni oltóanyagot vásárolt, mint egy évvel korábban, a háziorvosoknál még mindig várólisták vannak az ingyenvakcinára jogosultakkal, a gyógyszertárakban pedig nem lehet megvásárolni az oltóanyagot.
A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha a közeljövőben elérhetővé válna a vakcina – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
A közoktatásban dolgozók több mint 56 százalékát tömörítő Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) a kormányhoz intézett nyílt levelében azt kéri, hogy emeljék a pedagógusok bérét a 2022-re előirányzott szintre. Ugyanakkor sugárzás miatti veszélyességi pótlékot is kérnek az online oktatás miatt.
Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes kompromisszumra jutottak a 2021 utáni, következő hétéves pénzügyi keretről és az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetéséről szóló politikai megállapodás kapcsán.
Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is.
Európa ásványvízforrásainak negyede a Székelyföldön található, ám eddig nem lehetett a közösség fejlődését erre alapozni, mert a kitermelés után befizetett illeték befolyt az államkasszába. A bányatörvény módosítása után az adó 80 százaléka helyben marad.
Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől – jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.
Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai Pfizer és a német Biontech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen – jelentette be a két cég hétfőn.
Cáfolta Florin Cîţu pénzügyminiszter, hogy a nemzeti liberális párti (PNL) kormány adóemelésre készülne, és kizártnak nevezte azt is, hogy megállapodást készülnének kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Az Európai Unióban elérhető vagy a jövőben elérhetővé váló oltóanyagoknak meg kell felelniük a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak, ettől azonban lehetnek korlátozott eltérések.
Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot – erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtökön.
A szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok ötvenezer alkalmazottja marad fizetés nélkül novemberben a központi költségvetés és a megyei önkormányzatok büdzséjének rosszul meghatározott aránya miatt.
A hadsereget is bevonják az új típusú koronavírus elleni, hazánkban vélhetően tavasszal kezdődő oltási kampányba, jelentette be Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Románia első körben több mint 10 millió adag oltóanyagot kap.
A kormány célja december 31-éig elfogadni a jövő évi államháztartási törvény tervezetét. Ez valószínűleg karácsony és szilveszter között fog megtörténni – jelentette ki szombaton, Slobozián tett látogatása során Ludovic Orban.
Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen – közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes.
Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint a kormány nem készül a gazdaság „bezárására”, ahogyan az történt a tavasszal, amikor a legtöbb ágazat kénytelen volt kényszerpihenőt tartani a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében foganatosított intézkedések miatt.