Olaszország önmaga maradt, de nem felejti a tavalyi tragédiát és a turistákat is emlékezteti rá

Olaszország önmaga maradt, de nem felejti a tavalyi tragédiát és a turistákat is emlékezteti rá

Maszkos turisták Firenze központjában, a Palazzo Vecchio melletti szabadtéri szoborparkban

Fotó: Pap Melinda

Másfél év elteltével sem felejtették el a tavalyi tragédiát a pandémia által Európában elsőként sújtott Olaszországban. A történelmi, kulturális, idegenforgalmi látnivalói miatt népszerű Itáliában példás módon betartják a járványügyi óvintézkedéseket, és erre a turistákat is rákényszerítik.

Pap Melinda

2021. szeptember 25., 13:542021. szeptember 25., 13:54

Talán mindenki emlékszik a televízióban tavaly februárban–márciusban látott képsorokra, amelyeken éjszaka idején halottaskocsi-karaván szállítja ki az olasz városokból a koporsókat. Vagy azokra az interneten terjedő videókra, melyeken az emberi kapcsolatokat oly fontosnak tartó nemzet fiai a több hónapos karantén során erkélyzenével igyekeznek egymásban tartani a lelket.

Hogy mindezt milyen lehetett személyesen átélni, csak akkor derül ki a járványt szerencsésebben átvészelő országból érkezettek számára, ha akár másfél évvel a pandémia beköszönte után ellátogatnak Itáliába.

A védettségi igazolvány itt nem kérdés, sőt már a nagyváradi reptéren kérik, még a repjegy előtt, ahogy beáll az ember a sorba. Vendégmunkások és turisták vegyesen vannak, a Körös-parti városból ugyanis potom pénzért lehet repülni több olasz nagyvárosba. Az is látszik, hogy az oda-vissza tíz-húsz eurós jegy kedvéért sokan más városból érkeznek – a váradi önkormányzat jelentős összegekkel támogatja a légitársaságokat, hogy innen repüljenek.

Galéria

Bologna központjában sokan kültéren is viselik az arcvédőt

Fotó: Pap Melinda

A repülőjegy ellenőrzése csak a Covid-útlevél után következik, a védőmaszk helyes viselete kötelező, az alternatív maszkviseléshez szokott román állampolgárokat erre külön figyelmeztetik az utaskísérők.

A bolognai reptéren sincs ez másként, mindenkin arcvédő van, száj, orr elfedve, de itt elsőként nem is a zöldigazolásra kíváncsiak, hanem arra a formanyomtatványra, amit az olasz állam kér a beutazóktól. Enélkül az útlevélvizsgálatig sem jut el a turista.

Az interneten kitölthető, de kinyomtatva kért űrlapon a személyi adatokon túl – telefonszámot, e-mail-címet is beleértve – annak is szerepelnie kell, hogy az elmúlt 14 napban melyik országokban fordult meg a beutazó, ahogy annak is, hogy Olaszország mely régióit szeretné meglátogatni.

Egyfajta nyomonkövetési papír, a reptéren ugyan nem nézik meg tüzetesen, de figyelmeztetnek, hogy mindig legyen nálunk, bármikor kérhetik az ottlétünk során.

Galéria

Bologna téglavörös épületeiről és kiváló gasztronómiájáról híres

Fotó: Pap Melinda

A kulcsszó: mascherina

Hogy a „dolcse vitához”, az „édes élethez” szokott olaszok mennyire veszik komolyan a járványt, már Bolognában megtapasztalni. Itáliában ugyan nyár közepe óta nem kötelező a szabadtéri maszkviselés, de mégis sokan hordják az arcvédőt, vagy ha a helyzet úgy kívánja, felteszik. Így járt el az a fiatal pár is, amelynek a segítségét kértük ahhoz, hogy eligazodjunk a 7. legnagyobb olasz város tömegközlekedésében.

Az első európai egyetem otthona látványos középkori épített öröksége és kiváló gasztronómiája – az olaszok szerint itt főznek a legjobban – miatt a turisták körében is népszerű, így nyáron ők is növelik a nagyvárosi tömeget. Az említett fiatalok is óvatosan, a kellő távolságot betartva, de védőmaszk nélkül álltak a buszmegállóban, azonban amint közel kellett jönni, hogy közösen megnézzük a menetrenden a nekünk megfelelő járatot, azonnal feltették az arcvédőt.

Galéria

A bolognai árkádok idéntől a Világörökség részét képezik

Fotó: Pap Melinda

Aki nem tud olaszul és a járvány előtt még nem járt Itáliában, a tömegközlekedési járműveket használva kétségtelenül a „masche­rina” szót jegyzi meg elsőként.

A buszokon, vonatokon számtalanszor elhangzik a figyelmeztetés – a turisták kedvéért angolul is –, hogy a védőmaszk használata nem csak kötelező, csalni sem éri meg; ha nincs a száj-orr eltakarva, 200 eurónál kezdődik a bírság, ráadásul a következő megállónál le is szállítják a rendbontó utast.

Bár az olasz nem egy szabálytisztelő nép, nem is a szervezettségéről híres, a járványügyi óvintézkedéseket azonban mindenki betartja. Nem is tehetné másként, hisz Riminiben a buszsofőr az indulási időpontban figyelmeztet: a hátsó sorban ülő utasnak nincs az orrára tolva a maszk, és amíg nem viseli rendeltetésszerűen, nem indul el.

Galéria

Bologna "felhőkarcolói", a 12–13. századi Asinelli és Garisenda-torony

Fotó: Pap Melinda

Járványban a tengerparton

Rimini talán az egyik legmegfelelőbb hely ahhoz, hogy turistaként megtapasztaljuk az olaszoknak a járványhoz való hozzáállását.

A kilométereken elnyúló, finom homokos partja miatt a turisták körében oly népszerű üdülőváros az olaszoknak is egyik kedvelt nyaralóhelye, tizenévestől nyugdíjasig mindenki idejön kiélvezni az Adriai-tenger adottságait,

ki a számtalan szórakozóhely, ki az olcsó szálláshelyek miatt. Az észak-olaszországi város mindkettőben bővelkedik, de a gyerekes családok körében is népszerű, számos akvaparkkal, delfináriummal várja a kicsiket.

Galéria

Rimini fő látványossága, az ókori Tiberius-híd

Fotó: Pap Melinda

Galéria

Az olaszok szeptemberben is tartják a sziesztát, ebédidőben kiürülnek a strandok

Fotó: Pap Melinda

A szabályok azonban mindenkire ugyanúgy vonatkoznak: beltéren a szállodákban is kötelező a védőmaszk viselete, amit – hiába a védőüveg – a recepciónál is feltesznek, amikor közeledik a vendég. Nincs ez másként a reggelizőben sem, az önkiszolgálás ugyan megengedett egy adott pontig, de csakis maszkban, a vendég csupán a saját asztalánál veheti le – és láss csodát, senki számára nem okoz ez gondot.

A tengerparton ugyan nem viselnek arcvédőt a fürdőruhás vendégek, de ha a jól karbantartott strand felügyeleténél kérnéd el az öltözőkabin kulcsát, fel kell tenni, ahogy a parton található kávézókban, éttermekben, jövés-menés közben a teraszon is elvárják. A mindenféle csecsebecsét áruló szabadtéri boltokban, standoknál is viselik, de ahol tömeg gyűl össze, mindenhol felteszik, önszántukból, a szeptemberi 30 fokban is.

Olaszosan maszkosan

A védőmaszk mindent felülíró uralmára leginkább az országban utazva döbben rá az ember. Ugyan az éttermekkel, múzeumokkal stb. ellentétben a tömegközlekedési járműveken nem vezették be a védettségi igazolvány használatát, a gyorsvonatokra enélkül nem szállhat fel az ember.

Sokak szerint Itália ennek az intézkedésnek is köszönheti, hogy a számos turista ellenére Spanyolországgal és Görögországgal ellentétben itt nem robbant be a nyáron a járvány.

Galéria

A gondozott strandokon napozóágy és napernyő is dukál a vendégnek

Fotó: Pap Melinda

Galéria

Az egyenes, homokos part esti sétára is kiváló

Fotó: Pap Melinda

Bolognából Firenzébe eljutni személyvonattal mintegy másfél óra, gyorsvasúton ellenben 40 perc alatt ott vagyunk. Ehhez azonban már jegyvásárláskor fel kell mutatni a védettségi igazolványt, és a személyes adatokat is elkérik. A vonaton pedig a jeggyel együtt a Covid-útlevelet is megnézi az ellenőr. A gyors utazási lehetőségtől egyébként senki sincs megfosztva, az olasz Vöröskereszt pályaudvarok előtt felállított sátraiban a beoltatlan utas felszállás előtt ingyen teszteltetheti magát.

Az olaszok persze maszkban is olaszok maradnak, a közvetlenség a lételemük,

erre akkor döbbenünk rá, amikor a személyvonaton három, egymáshoz közel ülő maszkos fiatal elkezd beszélgetni. A teljes társalgást ugyan nem értjük, de az kiderül, hogy az olasz tévésztárokról indul a csevej, ki szimpatikus, ki nem. Mivel egyeznek a vélemények, azt is megosztják egymással, ki hol tanul, dolgozik, és azt a traumatikus élményt sem hallgatják el, ki hogyan élte meg a hosszas karanténidőszak alatt szellemvárossá változott Rómát, Firenzét.

Firenzében védetten

A reneszánsz bölcsője járványban is rengeteg látnivalót tartogat a turista számára, feltéve, ha fel tudja mutatni a védettségi igazolványt. Azzal, hogy ezt mennyire komolyan veszik, már a pályaudvar melletti McDonalds gyorsétteremben szembesülünk, ahol az ajtó előtt álló őr a green pass (zöld kártya – Magyarországhoz hasonlóan Olaszország is saját védettségi igazolványt vezetett be) felől érdeklődik.

Galéria

Firenze szabadtéri szoborparkja a városháza és az Uffizi-képtár között

Fotó: Pap Melinda

Galéria

A firenzei városháza, a Palazzo Vecchio belső udvara

Fotó: Pap Melinda

Jutalomként kapunk egy zöld pontot, hasonlót ahhoz, amit az óvodában adtak anno, ha jól viselkedtünk, csak az piros volt.

Firenzében bármit megtekinthet, felkereshet a turista, ha bizonyítja, hogy védett – a Covid-útlevelet még a jegypénztár előtt, a bejáratnál kérik, belépőt sem válthat, aki veszélyt jelenthet a többiekre. Toszkána régió székhelye és kulturális központja ettől függetlenül szezon végén, szeptemberben sem szűkölködik turistákban, igaz, a világ egyik legjelentősebb múzeumaként számontartott Uffizi-képtárba csekély fél óra alatt sikerül bejutni.

Galéria

Maszkos festő az Uffizi-képtár udvarán, Leonardo da Vinci szobra alatt

Fotó: Pap Melinda

Galéria

A firenzei Uffizi-képtár számtalan felbecsülhetetlen értékű műalkotást őriz

Fotó: Erdei Balázs

A Medici-család egykori magángyűjteményében nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal látogatókra, a húszeurós felnőttjegy helyett a 18 és 25 év közöttiek számára csupán ennek töredéke, két euró a belépő. Ki is használják, főleg német fiatalok, diákcsoportok vannak sokan, és mindannyian be vannak oltva.

Az olasz reneszánsz nagy mestereinek műalkotásait napokon keresztül lehetne csodálni, maszkban mi négy és fél óránál nem bírtuk tovább.

Nem is az arcvédő volt a zavaró – egyetlen nap alatt képtelen az ember befogadni és megemészteni ennyi szépséget, az ókori szobroktól kezdve Botticelli Vénuszáig, Caravaggio Medúzafejéig.

Galéria

Az egyik főattrakció, Botticelli Vénusz születése című festménye

Fotó: Erdei Balázs

Azt, hogy a maszk sem leányálom, a nagy rácsodálkozás közepette nem is vesszük észre, akkor döbbenünk rá, amikor az Uffizi kávézójának teraszán végre levehetjük.

A maszk nélküli Dávid

A védettségi igazolvány és maszk nemcsak az Uffiziban vagy a Medici-család lakhelyéül szolgáló, főleg világhírű barokk műalkotásokat felvonultató, szintén többórás ottlétet követelő Pitti-palotában kötelező. Nincs ez másként a Dávid-szobor eredetijének otthont adó Akadémiai Galériában vagy a Michelangelo világhírű szobrait őrző Medici-kápolnában sem.

Galéria

Michelangelo Dávid-szobra turisták ezreit vonzza a városba

Fotó: Pap Melinda

Utóbbi elé jóval nyitás előtt érkezünk, és bár mindannyian maszkosan állunk sorban, a mellettünk álló skandináv fiatalokat a távolságtartásra figyelmezteti az előttük lévő olasz pár.

„Mi megszenvedtük a járványt” – emlékeztetnek, mire önkéntelenül mindannyian hátrébb lépünk.

A Dávid-szobron most nincs maszk – a világhírű műalkotás másolatára, mely a városháza, a Palazzo Vecchio előtt található, a járvány kezdetekor arcvédőt adtak, a kép bejárta a világsajtót és a tragikus itáliai járványhelyzet jelképe lett –, de ez is csak arcvédőben csodálható meg. 

És nem mindegy, miként viseli az ember, a mellettünk magyarázó idegenvezetőre rá is szól a teremőr, hogy nem fedi el teljesen az orrát.

Galéria

A Mediciek egykori lakhelye, a Pitti-palota

Fotó: Pap Melinda

Fontos hozzátenni, hogy a járványügyi óvintézkedések ellenére Itália továbbra is önmaga maradt.

A maszkos pincérek ugyanolyan közvetlenül és jókedvűen szolgálják fel az olasz gasztronómia remekeit – a számtalan formában megkapható tengeri gyümölcsöket, a különféle antipastikat, pastákat, a főleg toszkán különlegességekből álló második fogást, az ínycsiklandozó desszerteket, kínálják a Chianti vörösbort, a limoncellót, az Aperol Spritz-koktélt – mint a pandémia előtt.

Galéria

Tenger gyümölcsei, helyi vörösbor és az elmaradhatatlan pasta

Fotó: Pap Melinda

Galéria

Az olasz focibajnokságot néző vendégek egy teraszon

Fotó: Pap Melinda

A Fellini-filmekből ismert „édes élet” maradt, a zsúfolásig telt teraszokon, éttermekben dúl a jókedv,

a sétálóutcákon utcazenészek fokozzák a hangulatot, táncosok ropják – a megengedett keretek között.

Persze, mint mindenhol, ellendrukkerek is vannak, a zöldkártya ellen tüntetőkkel Riminiben és Firenzében is találkoztunk – utóbbi városban épp a látványos Riccardi Medici-palota előtt. Mindkét helyen pár tucatnyian voltak, és a helyszínre kivezényelt rendőrökön, csendőrökön kívül senki nem vett tudomást róluk.

Galéria

A zöldkártya ellen tüntető kisebbség Firenzében

Fotó: Pap Melinda

A nagy többség egyöntetűen vigyáz magára és egymásra. Azt, hogy vannak szabályok, melyeket valamennyiünk érdekében mindenkinek be kell tartania, a járványban is életvidám Olaszországban egy életre megtanulja az ember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

„Ukrajna Oroszország”. Ismét átrajzolta a térképet, Kárpátalját Magyarországhoz csatolta Medvegyev

A jelenlegi kijevi vezetéssel nem lehet tárgyalni az ukrajnai helyzet megoldásáról, csak új emberekkel, akik elismerik a terepen kialakult realitásokat – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke egy tanácskozáson.

„Ukrajna Oroszország”. Ismét átrajzolta a térképet, Kárpátalját Magyarországhoz csatolta Medvegyev
2024. március 04., hétfő

Tisztességtelennek tartja a román belügyminiszter, hogy Románia még nem teljes jogú schengeni tag

Nem tisztességes, hogy Románia továbbra sem teljes jogú tagja a schengeni térségnek, mert az ország kész együttműködni az uniós határok védelmében és az illegális migráció elleni küzdelemben – jelentette ki a belügyminiszter.

Tisztességtelennek tartja a román belügyminiszter, hogy Románia még nem teljes jogú schengeni tag
2024. március 04., hétfő

Hárommilliárd forint három programra: új pályázati felhívásokat hirdetett meg a nemzetpolitikai államtitkárság

Hárommilliárd forint keretösszeggel hirdet meg három pályázati felhívást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága hétfőn.

Hárommilliárd forint három programra: új pályázati felhívásokat hirdetett meg a nemzetpolitikai államtitkárság
2024. március 04., hétfő

Moszkva magyarázatot vár: bekérették a német nagykövetet a Krími híd elleni támadásról kiszivárgott beszélgetés miatt

Bekérették Alexander Lambsdorff moszkvai német nagykövetet az orosz külügyminisztériumba amiatt, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint német katonai vezetők a Krími híd lerombolásának lehetőségét elemezték.

Moszkva magyarázatot vár: bekérették a német nagykövetet a Krími híd elleni támadásról kiszivárgott beszélgetés miatt
2024. március 04., hétfő

Hídrobbantás: Putyin információs háborújáról beszél a német védelmi miniszter – Ismét lezárták a hidat

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

Hídrobbantás: Putyin információs háborújáról beszél a német védelmi miniszter – Ismét lezárták a hidat
2024. március 04., hétfő

Izrael ismét kivonult a tűzszüneti tárgyalásokról – Azonnali fegyvernyugvást követel az amerikai alelnök

Izrael vasárnap úgy döntött, hogy nem küld delegációt Egyiptomba a tűzszüneti megállapodásról és a gázai túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokra – közölte egy izraeli tisztségviselő.

Izrael ismét kivonult a tűzszüneti tárgyalásokról – Azonnali fegyvernyugvást követel az amerikai alelnök
2024. március 03., vasárnap

Megszavazták a 13. havi nyugdíjat abban az országban, ahol 6300 lejnek megfelelő a legalacsonyabb állami juttatás

A svájciak meggyőző többséggel megszavazták vasárnap a 13. havi nyugdíj bevezetését, de nemet mondtak a nyugdíjkorhatár egy évvel történő megemelésére.

Megszavazták a 13. havi nyugdíjat abban az országban, ahol 6300 lejnek megfelelő a legalacsonyabb állami juttatás
2024. március 03., vasárnap

„Valóban így épül egy jobb világ?” Ferenc pápa azonnali tűzszünetet sürgetett

Azonnali tűzszünetet, a túszok szabadon engedését, valamint a civil lakosságnak szánt humanitárius segítség biztonságos célba juttatását szorgalmazta Ferenc pápa a közel-keleti konfliktusról mondott beszédében a Szent Péter téren vasárnap.

„Valóban így épül egy jobb világ?” Ferenc pápa azonnali tűzszünetet sürgetett
2024. március 03., vasárnap

Identitásmegőrzés, egzisztenciateremtés: megfogalmazta céljait a délvidéki magyar párt új vezetője

Pásztor Bálintot választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Zentán.

Identitásmegőrzés, egzisztenciateremtés: megfogalmazta céljait a délvidéki magyar párt új vezetője
2024. március 02., szombat

Nagyon meglepték a román vloggert a magyarországi román iskolában látottak (VIDEÓ)

Valósággal lenyűgözték a Magyarország egyik román iskolájában tapasztaltak egy aradi román vloggert, aki több tekintetben is mintaként állítja az ott látottakat a romániai oktatási rendszer elé.

Nagyon meglepték a román vloggert a magyarországi román iskolában látottak (VIDEÓ)
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM