Apró lépésenként halad a nagyváradi vasútvillamos ügye
Fotó: Bihar Megyei Tanács
A Bihar megyei önkormányzat benyújtotta a finanszírozási igénylést a nagyváradi vasútvillamos-hálózat kiépítésére – a projekt becsült költségvetése 272 millió euró, amiből 41,5 százalék önerő a többit pedig európai uniós forrásokból tervezik finanszírozni.
2024. december 24., 14:312024. december 24., 14:31
A Krónikához kedden eljuttatott közlemény emlékeztet: a nagyváradi vasútvillamos-hálózat kialakítása során a tervek szerint felújítanak és korszerűsítenek két, jelenleg nem használt vasútvonalat, amelyek a megyeszékhelyet és a környező településekkel kötik össze, köztük Püspökfürdővel és Félixfürdővel. Ezek hossza összesen 25,2 kilométer. Ugyanakkor 1,8 kilométeren alakítanak ki összeköttetést, és 5,2 kilométer új vasútvonal épül kimondottan a vasútvillamosok számára.
A projekt keretében a Nagyvárad–Arad vasúti fővonalon is villamosítanak egy 4 kilométeres szakaszt.
Újabb lépés történt a Nagyváradot a környező településekkel összekötő vasútvillamos- (angolul tram-train) hálózat kifejlesztése felé.
Mint arról beszámoltunk, a vasútvillamos a villamos- és vasúti hálózatot kihasználva köti össze a várost az agglomerációban található településekkel, így a projekt kidolgozásába a környező települések önkormányzatai is „besegítettek”. Emellett részese a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV), a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség és az agglomerációs övezet településeit felölelő Metropoliszövezet Társulás. A projekt megvalósításához egyrészt tovább kell bővíteni kell a meglévő villamosvonalakat, másrészt fel kell újítani és villamosítani kell azokat a vasútvonalakat, amelyeket bevonnak a projektbe.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Ilie Bolojan korábbi nyilatkozata szerint szerint a végső cél az, hogy minél átfogóbb, gyorsabb, biztonságosabb és kevésbé szennyező közlekedési hálózat jöjjön létre.
Így a repülőtér felé vezető, az őssi vasútállomást a velenceivel összekötő, a Biharszentandráson és Vizesgyánon át Körösszegig tartó, valamint a határ felé, Borsig húzódó szakasz megvalósítása a nagyváradi, a Félix-és Püspökfürdőre vezető szakasz megépítése pedig a megyei önkormányzat reszortja lesz. A repülőtéri szakaszhoz 2,23 kilométerrel meg kell hosszabbítani az egyébként két éve már a Pece patakig tovább épített aradi úti villamosvonalat, a körösszegihez össze kell kötni az őssi villamosvégállomást a mellette húzódó vasútvonallal, a Borsi úton pedig további 5,6 kilométerrel kell meghosszabbítani a vonalat.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Ehhez a Fürdői út nemrég lezárult felújítása során már megépítették a szőllősi végállomáson található hurokvágányból kivezető szakaszokat, amelyeket a Selgros áruházig visznek tovább, majd balra fordulva a Hunyadi János utcát keresztezve csatlakoznak be a vasútvonalba. A projekthez emellett nyolc hibrid – akkumulátoros és elektromos meghajtású – szerelvényt, valamint öt elektromosat szereznek be, előbbi kontingens a tervek szerint 40 ülő és 160 álló, utóbbi 90 ülő és 150 álló utas befogadására lesz majd képes. A klímaberendezéssel és internethozzáféréssel is ellátott szerelvények beszerzése várhatóan összesen mintegy 110 millió euróba kerül majd. Az új vonalszakaszok egyvágányúak lesznek, és kétirányú, tehát mindkét végükön vezetőfülkével ellátott szerelvények közlekednek majd rajtuk.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Ilie Bolojan indoklása szerint a vasútvillamos-hálózat létrehozása azért szükséges, mert
Az utasok a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat vonalaira érvényes bérlettel bármelyik vonalon utazhatnak majd, ami annyit jelent, hogy az NHKV vasúti forgalom lebonyolítására is jogosult lesz – ehhez, illetve a villamos- és a vasútvonalak összekapcsolásához nemrég kötötték meg a partnerségi megállapodást a Román Vasúttársasággal.
Újabb lépéssel került közelebb a nagyváradi önkormányzat ambiciózus terve, a vasútvillamos (tram-train) megvalósítása.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
szóljon hozzá!