Galac megyében négy, Vaslui és Iaşi megyében egy-egy 200 férőhelyes tábort állít fel a belügyminisztérium azok számára, akiknek otthonát elöntötte a víz a szombati áradások során – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Hargita megyében nyolc településen 39 transzformátorállomást rongált meg a felhőszakadás, áramkieséseket okozva – közölte szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Heves orosz dróntámadás érte Kijevet és más ukrán városokat szombatra virradóan, ami arra késztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy újabb felhívást intézzen a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták képességének növelésére.
Válságstábot hozott létre az egészségügyi minisztérium a Galac és Vaslui megyei árvizek által sújtott lakosság egészségügyi ellátására.
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
Az Egyesült Államok jóváhagyta az F-35-ös típusú lopakodó vadászrepülőgépek eladását Romániának, a szerződés értéke 7,2 milliárd dollár – derült ki a külügyminisztérium pénteki közleményéből.
Öt ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíja sem csökken az újraszámolás után – közölte a bányászok képviselőivel tartott pénteki találkozója után a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu.
Elkezdődött a vajdahunyadi vár restaurálásának második szakasza. A 6,6 millió eurós projekt a tavaly lezárult, 5 millió euróból megvalósított munkálatok folytatásaként valósul meg a Hunyadiak által építtetett lovagvárban.
Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter jelenlétében a Fehér megyei Szépmezőhöz tartozó Bethlenszentmiklóson már pénteken országos takarítási napot tartanak, összekapcsolva az eseményt a délután kezdődő Bethlenszentmiklósi Magyar Napokkal.
Papp Zsolt Györgyöt választotta elnöknek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közgyűlése. Augusztus végén Győrffy Balázs addigi elnök lemondott, miután ittasan megütött egy nőt.
Fiatal nő holttestét emelték ki a Szamosból pénteken Szatmárnémetiben – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az év eleji gazdatüntetéseknek lassan beérik az eredménye: az Európai Bizottság a 2027-ben kezdődő új uniós ciklustól több ponton is változtatna a Közös Agrárpolitikán (KAP). Erről beszélt a Krónikának Winkler Gyula EP-képviselő.
Pénteken megalakult az államelnök-választás Központi Választási Irodája.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy pszichoaktív anyagok hatása alatt történő járművezetés büntethetőségét értékhatárhoz kössék.
Vonal mágia címmel Részegh Botond csíkszeredai festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat nyílik október elején a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Péntekig 6199 külföldön élő román állampolgár regisztrált az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján, hogy levélben vagy külföldi szavazóhelyiségben szavazhasson az idei államelnök-választáson.