Ha az RMDSZ hétvégi zilahi kongresszusán már-már zavaróan sokszor megidézett báró Wesselényi Miklós valami csoda folytán a küldöttek közé toppan, bizonyára elcsodálkozik a hallottakon.
A történtek alapján most már biztos, hogy a hazai egészségügy bekerült az elfekvőbe, idült állapota ugyanis semmiféle javulást nem mutat.
A férfi vízilabdázók idei Román Kupa-döntőjét és a tavalyi bajnokság fináléjának ötödik meccsét idézték a Steaua és a Nagyváradi VSK hétvégi bukaresti összecsapásai a bajnokság döntőjében: a Körös-partiak két sima vereséggel kerültek hátrányba.
Hétfőn lejár az oktatásügyi minisztérium által a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének megoldására kiszabott határidő, a prefektúra azonban pénteken nem küldött jogi véleményezést a helyi tanács határozatai kapcsán.
Hat év után ismét bajnoki döntőt játszhat a Kolozsvári U-BT élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, mivel a legjobb négy között – 2-2-es összesítettbeli döntetlen után – szombaton 84:78-ra megnyerte az ötödik találkozót a címvédő Nagyváradi VSK ellen.
Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől.
Bányai Éva Fordulat-próza – Átmenetnarratívák a kortárs magyar irodalomban című kötetét mutatták a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten szombaton a Bulgakov kávéházban.
Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján. Az eseményre elhozták a szent király győri ereklyéjét, amely fél évezred múltán tért vissza Váradra.
Jubilál a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – mondta Gálovits Zoltán művészeti vezető.
Hétvégén Manchester főterén zajlott az első alkalommal megszervezett Góbéfest, amelyen Kovászna megye kulturális programokkal, kézműves tevékenységekkel és a turisztikai kínálatával volt jelen.
Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) éves díjait szombaton adták át a kincses városban, a Méhes György-nagydíjat Szálinger Balázs magyarországi költő, a Méhes György-debütdíjat Tamás Kincső csíkszeredai író vehette át.
Legutóbbi, Elvonókúra című regényéről, valamint készülő, családja történetét feldolgozó kötetéről is beszélt Gerlóczy Márton író a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében szombaton.
Dante Alighieri Isteni színjátéka ihlette meg Simó Margit aradi grafikust, aki száz illusztrációt készített a 14. században született műről, amelyet Babits Mihály a világirodalom legnagyobb költeményének nevezett.
Több szempont alapján döntik el Csíkszereda egyetlen bölcsődéjében, hogy melyik gyermek beíratását fogadják el, az egyik fontos kritérium, hogy a szülők pontosan fizessék a helyi adókat és illetékeket.
Amar Pelos Dois című dalával a portugál Salvador Sobral nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. A jódlizó román duó a hetedik, Pápai Joci az Origo című számmal, remek szerepléssel a nyolcadik lett.
Nem engedte ki kezéből sorsát a Viitorul labdarúgócsapata a sporttörténelmi pillanatokban: Gheorghe Hagi legénysége szombat este 1-0-ra legyőzte a vendég Kolozsvári CFR-t a Liga 1 zárófordulójában, így megnyerte a román élvonalbeli bajnokságot.
Szombaton rendezik az ukrán fővárosban az 62. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lép színpadra, köztük nyolcadikként a magyar Pápai Joci Origo című dalával. Romániát Ilinca és Alex Florea képviseli.
Vasárnap estig érvényes, sárga jelzésű árvízriasztást rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet 17 folyó vízgyűjtő medencéjében az ország nyugati, északi és észak-keleti régióiban.