A Méhes György-díjakat a 2007-ben elhunyt író fia, Nagy Elek felajánlásából kapták az alkotók: a nagydíj 3000, a debütdíj 1000 euró.

Karácsonyi Zsolt a díjazottakat írói indulásukról is faggatta. Mint elhangzott, az 1982-ben Csíkszeredában született Tamás Kincső gyógyszerészeti egyetemet végzett, ezt követően kezdett el tulajdonképpen írni, bár mindig is foglalkoztatta az irodalom, az írás gondolata.

Az 1978-ben Keszthelyen született Szálinger Balázs írói pályafutása szorosan kötődik Erdélyhez, hiszen itteni lapokban kezdett publikálni 1999-ben, indulását nagy mértékben befolyásolta olyan erdélyi írókkal való barátsága, mint Sántha Attila, György Attila, Orbán János Dénes.

Karácsonyi felvetette, mindkét díjazott írásművészetében megjelenik valamiképpen a tájélmény, a saját vidék. Szálinger Balázs kifejtette, őt tulajdonképpen soha nem érdekelte a tájköltészet, elsősorban a történelem érdekli, a műveltsége is a történelem felé hajlik inkább.

„Úgy gondolom, hogy a költőnek azt kell írnia, ami iránt magánemberként érdeklődik, ha az a történelem, vagy a földrajz, akkor azt. Egy ideig közéleti verseket írtam, 2012-ben jelent meg Köztársaság című kötetem, amely közéleti költészet. Azóta viszont

a tájköltészet pedig esetemben azt is jelenti, hogy a földrajz és történelem összefonódik: a táj időbeli vonatkozásait, sőt a tájon túli vonatkozásokat is érinti. A látvány az emberi kultúrával találkozik, és ha ez tájköltészetnek nevezhető, akkor ide jutottam el" – fogalmazott Szálinger.

Tamás Kincső kifejtette, az ő írásaiban a táj mint ember, állat, növényzet, domborzat egymásra hatása jelenik meg. „Mivel gyógyszerész vagyok, a botanika iránt is érdeklődöm, az állatvilág és növényvilág is hangsúlyos szerepelt kap az írásaimban. Fontosnak tartom, hogy megnevezzük az élőlényeket.

– jelentette ki a debütdíjas.

A beszélgetésen az is elhangzott, hogy mennyire tartják lényegesnek az alkotók, hogy jelen legyenek a közösségi médiában, valamint a nyomtatott fórumokon. Szálinger Balázs kifejtette, bár van szerzői Facebook-oldala, egyre jobban utálja, és egyáltalán nem biztos, hogy az oldal túléli őt.

Tamás Kincső azt mondta, tervei szerint 3-4 havonta szeretne publikálni egy-egy írást a Látóban, Székelyföldben. Az identitás és hagyományőrzés problémájáról is szó esett, Karácsonyi Zsolt feltette a kérdést, mennyire tartják ezt fontosnak az irodalomban, saját műveikben az alkotók.

Tulajdonképpen azt nem értem, amikor valakinek nem fontos" – fogalmazott Szálinger.

A díjátadó előtt Fekete Vince költővel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével tartottak beszélgetést Szélhárfa című haikukötetéről szintén a Bulgakovban. A száz haikut felsorakoztató kötetről szóló beszélgetésen a szerző többek közt kifejtette, a magyar irodalomban is van hagyománya a japán költészet jellegzetes versformájának.

„Ez olyan versforma, hogy nem kell nekikönyökölni a megírásának, az utcán vagy bárhol összerakhatja a költő. Mindig is kísérletező típus voltam, sok versformát kipróbáltam, most a haiku tömör formája izgatott" – fejtette ki Fekete Vince. Arra a kérdésre, hogy  mennyire választja el a mindennapokat a költői léttől, úgy felelt, a kettőt nem választhatja szét, hiszen szervesen összefüggenek egymással.