Az elemzői várakozásokat meghaladó ütemben, 5,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Döntéshozó kamaraként elfogadta kedden a bukaresti képviselőház a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokról (RCA) szóló törvényt. A tervezetet 226 képviselő támogatta voksával, 25-en ellene szavaztak, négyen tartózkodtak.
Az igazságügy-minisztérium alárendeltségébe tartozó egykori titkosszolgálat archívumát valakik lemásolták, és a dossziékat zsarolásra használhatják – állítja Dan Andronic újságíró.
A Gyimesekben rögzítik ezen a héten a vidék szépségét, eltűnőfélben lévő hagyományait székelyföldi és magyarországi fotósok a 35. Orbán Balázs dokumentarista fotótábor résztvevőiként. A rendezvényről az egyik szervező, Balázs Ödön beszélt a Krónikának.
A Kolozsvárt elárasztó jól ismert filmes szörnyekről és a virtuális realitásról szól az idei TIFF – a valóságban eközben attól kell tartaniuk a filmkedvelőknek, hogy nem jut idejük minden kiszemelt programra.
Huszonhét határsértőt tartóztattak fel a hatóságok a szerb-román államhatár közelében – tájékoztatta a Temes megyei határrendészet az Agerpres hírügynökséget.
A Tomis ortodox érseke, Teodosie Petrescu ellen elrendelt hatósági felügyelet házi őrizettel való helyettesítését kéri az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Arra hivatkozva kéri ezt a vádhatóság a konstancai ítélőtáblától, hogy az érsek megszegett két, a hatósági felügyeletet elrendelő íté
Leugrott egy tízemeletes tömbház tetejéről Târgoviştén egy férfi. Az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató lett az Europa Nostra-díj idei közönségdíjasa. Az Európai Unió kulturális örökségvédelem terén legnevesebbnek számító elismerését 29-en vették át hétfőn este Turkuban.
Többéves huzavona után kedden reggel kihelyezték az első háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblát Kolozsvár Nagyvárad felőli bejáratához.
Többfunkciós létesítményt alakítanának ki a potenciális befektetők a Sepsiszentgyörgy központjában álló, az egykori Bodok szállodának otthont adó épületben, amelyet jó ideje eladásra kínál a tulajdonos helyi önkormányzat.
Szerény adatokat tartalmazó, földrengéskockázatot csökkentő programmal rukkolt elő a kormány, melyben mindössze 87 veszélyeztetett épület megerősítése szerepel.
Gyakorlatilag kormányra lépésre kérte fel a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-t – mindenki így értelmezte Liviu Dragnea szombati, az RMDSZ zilahi kongresszusán elhangzott szavait.
Valamivel több helyet hirdetnek meg idén tavalyhoz képest a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán, az informatika és a gazdasági informatika szakon ugyanis több helyet hagyott jóvá az oktatási minisztérium.
A szenátus plénuma elfogadta a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal csupán az okiratok valódiságát tanúsítják.
Németország és Franciaország közösen „menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről – jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése után.
Új marosvásárhelyi tanintézet létrehozásának eljárását indítja el az RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat – tudta meg az MTI.
In rem bűnvádi eljárást indított, azaz a a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálja az elmúlt napokban történt kibertámadás ügyében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).