Elfogadta a román szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn az RMDSZ-nek azt a törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná – közölte hétfőn a Digi24.ro hírtelevízió.
Szívesebben támogatja a Kovászna megyei önkormányzat keresztelőmedence faragását, mint ravatalozó építését – fogalmazott Tamás Sándor tanácselnök hétfőn, az egyházaknak nyújtott támogatásra vonatkozó szerződések aláírása alkalmából.
Fortuna nem volt kegyes a Honvédhoz és a Vasashoz, de a Ferencváros és a Videoton, valamint Giurgiui Astra számára kedvezően alakult a labdarúgó-Bajnokok Ligája és az Európa Liga első két selejtezőköreinek hétfői sorsolása.
Az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a Romániában előállt kormányválságot – tudta meg az MTI Porcsalmi Bálinttól, az RMDSZ ügyvezető elnökétől.
Brüsszelben megkezdődtek a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
A rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt heti londoni tűzvész halálos áldozatainak száma.
Sorin Grindeanu miniszterelnökkel és Victor Ponta kormányfőtitkárral, illetve a Szociáldemokrata Pártot vezető Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval is találkozott hétfőn az RMDSZ vezetősége.
Kerékpártúrát és kerámiakiállítást rendeztek a Nagyváradon június 19–25. között zajló Szent László Napok vasárnapi, nulladik napján.
Éves összehasonlításban Romániában emelkedett legnagyobb mértékben, 17,2 százalékkal az óránkénti munkaerőköltség az Európai Unióban.
A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást – jelentette be hétfő délelőtt a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese.
Beidézték hétfő reggelre az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) központi székházába Nicolae Bădălăut, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét és Adrian Ţuţuianut, az alakulat szenátorát.
Tudorel Toader távozó igazságügyi miniszter az Igazságszolgáltatási Felügyelethez fordul a Laura Codruţa Kövesivel kapcsolatos hangfelvétel ügyében. Hozzátette, tárcavezetőként nem áll módjában ellenőrizni, hogy a hangfelvétel hiteles-e vagy sem.
Amennyiben a Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukik, Sorin Grindeanu új kormányt alakít, és átveszi a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetését is – nyilatkozta vasárnap este Victor Ponta.
Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében. A Scotland Yard kora reggel ismertetett végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Theresa May brit miniszterelnök potenciális terrortámadásnak nevezte az incidenst, a Brit Muszlim Tanács vezetője szerint iszlámgyűlölet által
Bármi legyen is a román szociáldemokraták háza táján kirobbant hatalmi játszma végkimenetele, a napnál is világosabb, hogy ebből a botrányból nem tud jól kijönni a Liviu Dragnea vezette alakulat.
Amióta 1993-ban először vetődött fel, hogy az áldatlan tanügyi helyzetet talán leginkább a tanév befagyasztásával lehetne a megoldás felé billenteni, menetrendszerűen minden nyárelőn ugyanúgy felvetődik, aztán nagyon hamar vissza is hull a nagy semmibe.
Amennyiben a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége által benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukik, tárgyalásokba kezdek a koalíciós pártokkal egy új kormány megalakításáról – nyilatkozta vasárnap este Sorin Grindeanu.
Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában – derül ki a Le Monde által urnazáráskor ismertetett felmérésből. A részvétel rekord alacsony volt, alig 43 százalékos.