A Dunkirk című filmben Nolan a háborús filmekben megszokott kliséket kihagyva, a szükségesnél több pátosz és melodráma alkalmazása nélkül nyúlt hozzá a témához, nem akarja mindenáron a néző szájába rágni, mekkora hősök is voltak a brit katonák.
Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter szerint „egyáltalán nem volt helyénvaló” az orosz miniszterelnök-helyettes reakciója, amely azt követően érkezett, hogy Románia nem engedte be légterébe a Dmitrij Rogozint szállító repülőgépet.
Lengyel, osztrák és szlovák kollégáikon kívül román rendőrök is segítik a magyar egyenruhások munkáját az ezen a hétvégén zajló Forma-1-es Magyar Nagydíj biztosításában.
Felfüggesztette az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem azoknak a tanároknak a munkaszerződését, akik ellen eljárás indult a megvásárolt egyetemi diplomák ügyében. A döntés addig marad érvényben, amíg jogerős bírósági ítélet születik az ügyben.
Felháborodást váltott ki a szülők körében, hogy Liviu Pop oktatási miniszter új tankönyvek, többek között testneveléskönyv megjelenését jelentette be. A kifogásolók szerint fölösleges kiadásról van szó, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
Ötszáz lejre büntette a Hargita megyei csendőrség az Orbán Viktor miniszterelnököt kisípoló lövétei nőt rendzavarásért. Hasonló bírságot kapott bántalmazásért a tiltakozót a hajánál fogva a földre rángató fotós is.
Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójának rég várt támogatása révén harmadik nekifutásra elfogadta a margittai tanács a Horváth János Gimnázium fejlesztéséhez szükséges telekkisajátítást.
Temesváron legalább százezer emberrel több él, mint a hivatalos lélekszám - nyilatkozta pénteki sajtóértekezletén Nicolae Robu. A polgármester a multinacionális cégek vezetőitől is ilyen információkat kapott.
Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar!”
Az Európai Unió 46 millió euró (mintegy 14,3 milliárd forint) többletforrást biztosít Líbiának a migráció kezelésére és határvédelem támogatására - tudatta az Európai Bizottság pénteken.
Két éven belül minden iskolában lesz internetkapcsolat, jelentette be pénteken Liviu Pop oktatási miniszter.
Az Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét tarkító incidens egyik „főszereplőjeként” szeretném kifejteni a véleményemet. Én vagyok a fehér pólós férfi, aki megakadályozta a kormányfőt kifütyülő lányt abban, hogy tovább sípoljon.
Válaszlépéseket jelentett be pénteken az orosz külügyminisztérium, miután előző este az amerikai szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.
Bukarest nem engedélyezte, hogy a Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettest szállító repülőgép áthaladjon a román légtéren – nyilatkozták pénteken az Agerpres hírügynökségnek a külügyminisztérium képviselői.
A magyar női vízilabda-válogatott az ötödik helyen végzett a budapesti vizes világbajnokságon, miután a pénteki helyosztón 10-8-ra legyőzte az olasz együttest.
Sürgősen cselekedni kell, hogy a menekült gyermekek ne válhassanak az emberkereskedők áldozataivá - jelentette ki az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) pénteken.
Összehívta keddre Klaus Johannis államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT). A Cotroceni-palotában tartandó ülés napirendjén a 2017-2026-os időszakra vonatkozó haderő-fejlesztési terv áll.