PSD-kongresszus: Dragnea Románia szuverenitásának és szomszédságpolitikájának megerősítését szorgalmazta

PSD-kongresszus: Dragnea Románia szuverenitásának és szomszédságpolitikájának megerősítését szorgalmazta

Archív felvétel

Fotó: Facebook/Liviu Dragnea

Románia szuverenitásának megerősítéséért és a szomszédaival ápolt kapcsolatrendszerének fejlesztéséért szállt síkra Liviu Dragnea pártelnök szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusán.

MTI

2018. március 10., 16:192018. március 10., 16:19

2018. március 10., 19:232018. március 10., 19:23

Több mint egyórás programbeszédében a bukaresti kormány vezető erejét képező PSD elnöke kifejtette: Romániának fejlesztenie kell stratégiai partnerségét az Egyesült Államokkal, együttműködését az Európai Unió tagállamaival, ugyanakkor saját gazdasági érdekeit is szem előtt kell tartania. Például mind a védelmi közbeszerzések, mind a fekete-tengeri energiahordozók kiaknázása terén olyan hosszú távú megállapodások kell kötnie, amelyek az ország műszaki fejlődését szolgálják, illetve amelyek Románia számára is nyereséget termelnek – magyarázta.

Idézet
Románia szuverenitását Romániában kell megrajzolni és nem az országon kívül”

– szögezte le Dragnea. Hozzátette: a románság hálás a Nyugatnak a fejlődéséhez nyújtott támogatásért, de csak akkor lesz elismert nemzet, ha a jó viszonyt nem téveszti össze a szervilizmussal.

Dragnea szükségesnek nevezte a hazai vállalkozások védelmének jogszabályi erősítését is arra hivatkozva, hogy „az ügyészségek és adóhatóságok által riogatott, még éretlen” román tőke a rákényszerített egyenlőtlen harcban rendre alul marad a nehezen megadóztatható „külföldi spekulánsokkal” szemben.

korábban írtuk

Ügyvezető elnökké választották Viorica Dăncilă kormányfőt a PSD kongresszusán
Ügyvezető elnökké választották Viorica Dăncilă kormányfőt a PSD kongresszusán

Rendkívüli kongresszuson választotta a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökévé szombaton Viorica Dăncilă miniszterelnököt.

A pártelnök kitért arra, hogy Romániának erősítenie kell kapcsolatait szomszédaival, és vissza kell szereznie 1989 után elvesztett ázsiai és afrikai piacait is. Az infrastruktúra-fejlesztés terén például Dragnea szerint

a kormány kiemelt célkitűzésként fogja kezelni, hogy Bukarestet mielőbb megteremtse az autópálya- és gyorsvasút-összeköttetést Bulgária, Szerbia, Magyarország és Moldova fővárosával.

Dragnea éles támadást intézett a választott vezetők hatalmát elbitorló „párhuzamos állam” ellen, és leszögezte: a PSD nem tesz le az igazságügyi reformról. Szerinte a 21. században normális, az alapvető jogokat védő törvényi keret kialakítását szorgalmazók azokkal a „hálózatokkal” kerültek szembe, amelyek törvénytelen hatalmukat féltik és a visszaélések folytatásában érdekeltek.

A PSD a titkosszolgálatok működését szabályozó törvények korszerűsítésével akarja megteremteni az alapvető jogok, az ártatlanság vélelmének garanciáit. „Azt kell elérnünk, hogy ennek az országnak az állampolgárait ne figyeljék meg többé törvénytelenül és ne tartóztassák le őket ok nélkül” – mondta a PSD elnöke.

Bár a párttagság által közvetlenül választott pártelnök leváltásáról vagy megerősítőséről az érvényes alapszabály szerint nem dönthet a PSD kongresszusa,

beszéde végén Dragnea kiprovokálta a küldöttekből, hogy megerősítsék tisztségében:

egy szónoki kérdéssel az általa javasolt gazdasági program és az igazságügyi reform véghezviteléhez kért és kapott közfelkiáltással támogatást a jelen lévő csaknem négyezer küldöttől.

A kongresszus idején az utcán ellenzéki tüntetők egy csoportja tiltakozott korrupcióellenes jelszavakkal. A demonstrálók szerint a PSD az igazságszolgáltatást politikai befolyás alá próbálja helyezni, hogy meggátolja a korrupt politikusok felelősségre vonását. A rendkívüli kongresszuson a PSD új ügyvezető elnököt és alelnököket választ. 

Kelemen Hunor a koalíció támogatásáról

A szövetség addig támogatja a koalíciót a parlamentben, amíg cselekedeteik által a közjót szolgálják, nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombati kongresszusán. „Addig támogatjuk ezt a koalíciót a parlamentben, amíg úgy érezzük, hogy tetteik és döntéseik által a közjót szolgálják, és döntéseik középpontjában az állampolgár áll” – mondta az Agerpres szerint Kelemen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ

Jókora kudarcnak tűnik a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási összefogása: egy friss felmérés szerint a közös európai parlamenti lista csupán a voksok valamivel több mint 30 százalékát kapná meg.

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ
2024. április 10., szerda

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen