Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Nicușor Dan kedden bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij elnökkel, akinek elmondta, hogy „átfogó és tartós békére van szükség Ukrajnában”.
Erdélybe látogat augusztus 17. és 19. között Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, aki magánprogram keretében Kolozsváron, Bonchidán és Válaszúton vesz részt kulturális és közösségi eseményeken.
Megkezdte pénteken négynapos székelyföldi látogatását a magyar államfő. Sulyok Tamás Gyimesfelsőlokon kosárlabdázott is az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival.
Az illyefalvi Pető Fejlesztő- és Képzőközpontot, valamint a KIDA központját is megtekinti székelyföldi látogatása során Sulyok Tamás. A magyar köztársasági elnök vizitje kapcsán Kató Ibolyával, az intézmények vezetőjével beszéltünk.
Gyimesfelsőlokra, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumba is ellátogat Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Az államfői látogatás jelentőségéről, a pünkösdre való készülődésről Berszán Lajos atyával beszélgettünk.
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében szentelik fel Kolumbán Vilmost, az Erdélyi Református Egyházkerület decemberben megválasztott püspökét Kolozsváron – közölte hétfőn szerkesztőségünkkel az egyházkerület.
Templomokat lehet meglátogatni egy új kezdeményezés keretében, amit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) indított a múzeumok éjszakája mintájára.
Bejelentetlen látogatásokat készül tenni a miniszterelnök az iskolákban a következő napokban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden meglepetésszerű látogatást tesz Kijevben – közölte három forrásra hivatkozva a Guardian.
Nyitott kapuk hetét tartanak június 3–10. között a válaszúti Bánffy-kastélynál, az érdeklődők belülről is megtekinthetik a gyönyörűen felújított Kolozs megyei épületet.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ráduly István, Kovászna megye prefektusa szeretett volna találkozni Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, aki szombaton a PSD Kovászna megyei szervezetének választási ülésén vett részt, de erre nem nyílt alkalma, mert senki nem hívta meg az eseményre.
Több mint félmillióan látogatták tavaly a parajdi sóbányát, miután a világjárvány utáni első évként ismét teljes kapacitással működött a híres székelyföldi turisztikai látványosság – számolt be pénteken Sebestyén József igazgató.
Tág teret szentelt a román média Novák Katalin köztársasági elnök erdélyi magánlátogatásának, amelyet ugyanakkor minduntalan Magyarország „revizionista politikájával” próbálnak összefüggésbe hozni. A Transtelex szerint a magyar államfő „hozta a formáját”.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára – ezt washingtoni látogatásán is hangsúlyozta.