A konduktorképzés és a Pető-módszeren alapuló rehabilitáció „háromszéki otthonába” is ellátogat Sulyok Tamás

Sulyok Tamás látogatás

Családi és gyermeknap a Pető Fejlesztő- és Képzőközpontban

Fotó: Kerekes Szilárd

Az illyefalvi Pető Fejlesztő- és Képzőközpontot, valamint a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) konferencia központját is megtekinti székelyföldi látogatása során Sulyok Tamás. A magyar köztársasági elnök vizitje kapcsán Kató Ibolyával, a Kovászna megyei intézmények vezetőjével beszéltünk. A háromszéki pszichológus ugyanakkor intézetük rehabilitációs tevékenységeire, a konduktormunka és a Pető-módszer fontosságára is kitért.

Bede Laura

2025. június 06., 19:322025. június 06., 19:32

2025. június 06., 21:302025. június 06., 21:30

Megkezdte négynapos székelyföldi magánlátogatását pénteken Sulyok Tamás köztársasági elnök. Az államfő a közösségi oldalára posztolt fényképek tanúsága szerint felkereste Marosvásárhelyen az Erdélyi Hagyományok Házát, ahol Kelemen László zeneszerző, a Hagyományok Háza igazgatója fogadta, ugyanakkor találkozott Péter Ferenccel, a Maros megyei önkormányzat elnökével is. Sulyok Tamás ezután Gyimesfelsőlokra utazott, ahol megtekintette az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumot.

Az államfő felöltötte az ajándékba kapott, a nevével ellátott, 12-es számú piros-fehér mezt, és a tanintézet tornatermében kosárlabdázott az iskola diákjaival.

A csíksomlyói pünkösdi búcsút követően június 9-én, hétfőn a Kovászna megyei Illyefalvára látogat Magyarország köztársasági elnöke. A program szerint az államfő és kísérete – körülbelül huszonhét fő – délután fél négytől megtekinti a református templomot, ezt követi a Pető Fejlesztő- és Képzőközpont bejárása, majd a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) konferencia központjában egy félórás-órás találkozóra kerül sor az elnöki házaspárral. Kató Ibolya, a KIDA és a Pető intézet ügyvezető igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta: számukra ismeretlen, hogy mi alapján esett a választás épp az illyefalvi központjukra, de örömmel fogadják az elnöki látogatást.

Idézet
Örvendünk mindenkinek, aki meglátogat minket, és annak is, hogy most a köztársasági elnök is eljön hozzánk” – fogalmazott.

Mint hozzátette, rövid látogatásra készülnek, így sem gyerekműsort, sem külön eseményt nem terveztek. „Fizikailag nem is lenne idő rá, hiszen több helyszínt jár be az elnök úr” – jegyezte meg.

Mint arról beszámoltunk, Sulyok Tamás pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum megtekintésével kezdi székelyföldi magánlátogatását, majd a csíksomlyói búcsút követően hétfőn a felső-háromszéki Kézdiszentlélek római katolikus erődtemplomában vesz részt a községben hagyományosan pünkösdhétfőn tartandó búcsús szentmisén.

Sulyok Tamás látogatás Galéria

Kató Ibolya (középen) intézményvezető munkáját tavaly Pro Universitate díjjal ismerték el

Fotó: Török Etele

A háromszéki pszichológus felidézte, hogy a Pető Fejlesztő- és Képzőközpontot 2017-ben hozták létre a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karával közösen.

korábban írtuk

Másodszor keresi fel a gyimesi csángó iskolát Magyarország köztársasági elnöke
Másodszor keresi fel a gyimesi csángó iskolát Magyarország köztársasági elnöke

Gyimesfelsőlokra, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumba is ellátogat Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Az államfői látogatás jelentőségéről, a pünkösdre való készülődésről Berszán Lajos atyával beszélgettünk.

Az intézet immár nyolcadik éve biztosít konduktorképzést, valamint komplex rehabilitációs ellátást.

A fejlesztés felnőttek és gyermekek számára egyaránt elérhető: sztrókot elszenvedett, Parkinson-kóros, szklerózis multiplexes betegek mellett súlyos baleseti sérültek, afáziás páciensek is részesülnek a Pető-módszer szerinti mozgásterápiában. Gyermekek esetében a központ oxigénhiányos babák, nyitott gerinccel született vagy más idegrendszeri sérülést elszenvedett gyermekek fejlesztésére is vállalkozik.

Sulyok Tamás látogatás Galéria

A Pető Fejlesztő- és Képzőközpont is megtekinti székelyföldi látogatása során Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök

Fotó: Facebook/KIDA - Pető Fejlesztő- és Képzőközpont

„A rehabilitáció már tíz éve folyik, ugyanis a Pető intézet létrejötte előtt ennek a KIDA központunk adott otthont. Vannak gyerekek, akik már azóta járnak hozzánk, és vannak köztük olyanok, akik ülni sem, állni sem tudtak, amikor először érkeztek, ma pedig iskolába járnak. A rendszeres fejlesztés és a sérülés súlyossága természetesen meghatározó, de a fejlődés kézzelfogható” – hangsúlyozta a Pető-módszer hatékonyságát a központvezető, akit tízéves elkötelezett munkájáért tavaly Pro Universitate díjjal tüntette ki a Semmelweis Egyetem vezetősége.

Sulyok Tamás látogatás Galéria

A Pető intézet gyerekek és felnőttek számára egyaránt biztosít rehabilitációs ellátást

Fotó: Facebook/KIDA - Pető Fejlesztő- és Képzőközpont

A konduktor jelentése, ha a szűk definíciót nézzük, egy speciális pedagógiai szakember, aki olyan gyermekek és felnőttek komplex fejlesztését végzi, akik központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérültté váltak. Munkája során pedagógiai, orvostudományi, pszichológiai, filozófiai eszközöket, megoldásokat egyaránt alkalmaz. A konduktív pedagógiát Pető András magyar orvos, nemzetközi hírű mozgásterapeuta (1893–1967) dolgozta ki az 1950-es években, módszerét azóta világszerte elismerik és alkalmazzák.

Mint kifejtette, az intézmény jelenleg két konduktorral dolgozik, akik összesen 45 személy – 20 gyermek és 25 felnőtt – rehabilitációját végzik. Amikor Magyarországról érkeznek oktatók, további páciensek is bekapcsolódnak az ellátásba, olykor más megyékből, távolabbi településekről, például Bukarestből is érkeznek, ők háromhetes intenzív időszakokra költöznek az intézménybe.

Sulyok Tamás látogatás Galéria

Kató Ibolya az erdélyi konduktorok második generációjával 2022-ben

Fotó: Facebook/KIDA - Pető Fejlesztő- és Képzőközpont

Kató Ibolya arról is beszélt lapunknak, hogy a legnagyobb kihívásuk jelenleg nem szakmai, hanem bürokratikus: a konduktorszakma ugyanis még mindig nincs hivatalosan elismerve Romániában. „Két éve van Bukarestben a kérelmünk, és a mai napig nem kaptunk visszajelzést.

Idézet
Ez megnehezíti a végzett hallgatóink elhelyezését, hiszen ha elismert lenne a konduktorszakma, akkor egy kórház, mondjuk egy neurológia osztály vagy rehabilitációs osztály meg tudná hirdetni az állást.

Természetesen a központunknak van jóváhagyása a minisztérium részéről, és elláthatunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt, de fontos lenne, hogy végzettjeink az ország többi részében is tudjanak elhelyezkedni, intézményi szinten is elismert szakmává váljon a konduktorok munkája” – magyarázta az ügyvezető igazgató, aki céljaik között említette az új évfolyam elindítását szeptemberben, a képzés népszerűsítését, valamint a módszer további terjesztését, fejlesztését.

korábban írtuk

Megtiszteltetés a felső-háromszéki „Szentföld” számára a magyar köztársasági elnök látogatása
Megtiszteltetés a felső-háromszéki „Szentföld” számára a magyar köztársasági elnök látogatása

Sulyok Tamás köztársasági elnök a szombati csíksomlyói búcsún való részvételét követően hétfőn a felső-háromszéki Kézdiszentlélek római katolikus erődtemplomában vesz részt a községben hagyományosan pünkösdhétfőn tartandó búcsús szentmisén.

korábban írtuk

Tízéves a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai fejlesztés Erdélyben
Tízéves a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai fejlesztés Erdélyben

Illyefalván 10 éve elérhető a Pető András által kidolgozott konduktív pedagógia, mely óriási hatással van a cerebrális sérülés miatt mozgáskorlátozottak életére. Ezt méltatták szombaton az illyefalvi Pető Központban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében

Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében
2025. július 25., péntek

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése

Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése
2025. július 25., péntek

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében
2025. július 25., péntek

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal

Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Tusványoson.

Semjén Zsolt: a célunk nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal
2025. július 25., péntek

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt

Maros, Beszterce-Naszód és Bihar megyei rendőrparancsnokok leváltását követeli a rendőröket tömörítő Europol szakszervezet a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj ügyének nem megfelelő kezelése miatt.

Mezőméhesi gyilkosság: fejeket követel a rendőri szakszervezet a nyomozás alakulása miatt
2025. július 25., péntek

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek

Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek
2025. július 25., péntek

Brassó megyében hatalmas károkat okoztak idén a vadak, eddig 45 medvét lőttek ki

Brassó megyében idén több mint 270 000 lejnyi kárt okoztak idén a medvék és farkasok, 45 medvét lőttek ki.

Brassó megyében hatalmas károkat okoztak idén a vadak, eddig 45 medvét lőttek ki
2025. július 25., péntek

Súlyos bántalmazás egy nevelőotthonban, őrizetbe vették a gyerekverő alkalmazottat

Kórházba került egy tinédzser az Arad megyei Szépfaluban működő nevelőotthonból, miután az intézményt fenntartó szociális alapítvány alkalmazottja súlyosan bántalmazta. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt.

Súlyos bántalmazás egy nevelőotthonban, őrizetbe vették a gyerekverő alkalmazottat
2025. július 25., péntek

A kánikula mellett penetráns bűz is kínozza a nagyváradiakat

Penetráns bűz terjeng péntek hajnal óta Nagyváradon, ami még elviselhetetlenebbé teszi a kánikulai időjárást.

A kánikula mellett penetráns bűz is kínozza a nagyváradiakat
2025. július 25., péntek

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került

A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került