Kelemen Hunor washingtoni bejelentkezésén: féltem a közösségemet és féltem Romániát
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára, ezért washingtoni látogatásán arra kérte az amerikai magyar közösség tagjait, hogy hívják fel választott képviselőik figyelmét a romániai kisebbségi jogok alakulására.
2023. december 02., 10:342023. december 02., 10:34
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy „magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes”, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Rámutatott, az orosz-ukrán háború a „peremvidéken” olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő.
A szélsőségesek jelentette fenyegetés az Egyesült Államok „radarjain” egyelőre nem látható, mert az óceán túloldaláról a „nagy képet” látni: a fősodorhoz tartozó politikai pártokat, amelyek osztják a nyugati értékeket – idézte az MTI a szövetség elnökét.
Kelemen Hunor és az RMDSZ delegációja az Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett.
Kelemen Hunor (balra) és Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő (jobbra) amerikai képviselőkkel egyeztetett a magyar közösség ügyeiről
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a magyar külképviselet épületében tartott diaszpóra eseményen beszámolt a magyar kormány új kezdeményezéséről, a jövőre elinduló nemzeti virtuális tér programról, amelynek révén a diaszpórában élő magyarok is hozzáférhetnek majd a közmédia műsoraihoz. Hozzátette, hogy ez is segít a magyar identitás építésében.
Lauer Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke arról beszélt, szervezetük egyik feladata, hogy kihívásokkal teli időkben felelősséget viseljen az együttműködés ösztönzéséért. Elmondta, hogy a koalíció működése három pillérre épül, a kulturális tevékenységre, az emberi jogok védelmére, valamint a közösségre.
Az amerikai magyar szervezet hagyományos évzáró gáláján, a 32. Mikulás Vacsorán (Mikulás Dinner) Takács Szabolcs nagykövet magas rangú állami kitüntetést adott át Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és emerita elnöke számára, valamint Szekeres Zsoltnak, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének, az Amerikai Magyar Koalíció társalapítójának, a Kossuth Alapítvány elnökségi tagjának.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely következő kerekasztal-beszélgetésének meghívottja.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!