Eljuttatták Kárpátaljára a 11. Szent László Napokon gyűjtött adományt

Eljuttatták Kárpátaljára a 11. Szent László Napokon gyűjtött adományt

Célba ért az idén júniusban lezajlott nagyváradi Szent László Napok idején a Kárpátalján élőknek gyűjtött adomány. Az egyesület önkéntesei hétszáz kilogramm tartós élelmiszert, illetve higiéniai terméket juttattak el a kárpátaljai magyarok számára.

2023. augusztus 01., kedd

Túlszárnyalta a világjárvány előtti szintet a romániai repterek forgalma az első félévben

Több mint 11,3 millió utas használta a romániai repülőtereket az első fél évben, ami 26 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest és 5,4 százalékkal meghaladja a világjárvány előtti év, 2019 első hat hónapjában regisztrált utasszámot is.

Túlszárnyalta a világjárvány előtti szintet a romániai repterek forgalma az első félévben
2023. augusztus 01., kedd

Újra résen voltak a román határőrök: ezúttal több mint ötven migránst tartóztattak fel Nagylaknál

Több mint ötven, a schengeni övezetbe bejutni próbáló migránst tartóztattak fel a nagylaki határrendészek a román-magyar határon – közölte az Arad megyei határrendészet kedden.

Újra résen voltak a román határőrök: ezúttal több mint ötven migránst tartóztattak fel Nagylaknál
2023. augusztus 01., kedd

Washington „biztonsági kockázatokra” hivatkozva korlátozza a magyar állampolgárok részvételét a könnyített vízumprogramban

Állítólagos „biztonsági kockázatok” miatt korlátozza az Egyesült Államok a magyar útlevéllel rendelkezők részvételét a könnyített vízumkibocsátási programban.

Washington „biztonsági kockázatokra” hivatkozva korlátozza a magyar állampolgárok részvételét a könnyített vízumprogramban
2023. augusztus 01., kedd

Javult a sikeresen vizsgázó tanárok aránya az óvások elbírálása után

Az óvások elbírálása után 79,37 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya az iskolai tanárok végelegesítő vizsgáján, tehát ennyien érték el a 8-as átlagot – közölte kedden a tanügyminisztérium.

Javult a sikeresen vizsgázó tanárok aránya az óvások elbírálása után
2023. augusztus 01., kedd

Kisiklott egy vasúti munkagép, egy férfi meghalt

Kisiklott és felborult egy vasúti munkagép a Teleorman megyei Roşiorii de Vede kijáratánál, egy 55 éves férfi életét vesztette – közölte a Teleorman megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

 

Kisiklott egy vasúti munkagép, egy férfi meghalt
2023. augusztus 01., kedd

Példát mutattak civilizált viselkedésből a Sepsi OSK szurkolói a Dinamo elleni meccsen

Miután kedvenceik a pályán, bajnoki meccsen hétfőn este 3-0 arányban múlták felül Bukarestben, az Arcul de Triumf (Diadalív) stadionban a Dinamot, a Sepsi OSK szurkolói civilizált magatartásból oktattak mindenkit.

Példát mutattak civilizált viselkedésből a Sepsi OSK szurkolói a Dinamo elleni meccsen
2023. augusztus 01., kedd

A fiatalok körében továbbra is rendkívül magas a munkanélküliek aránya

A májusban jegyzett 5,5 százalékról 0,1 százalékponttal 5,4 százalékra csökkent júniusban a munkanélküliségi ráta Romániában, azonban a fiatalok körében továbbra is magas, 21,7 százalékos munkanélküliséget jegyeztek – közölte a statisztikai intézet.

A fiatalok körében továbbra is rendkívül magas a munkanélküliek aránya
2023. augusztus 01., kedd

Számos halálos áldozata van a Kínában tomboló tájfunoknak, az anyagi károk is hatalmasak

A kínai fővárosban már 11 halálos áldozata van a heves esőzéseknek és 27 ember tűnt el – közölték a helyi hatóságok kedden.

Számos halálos áldozata van a Kínában tomboló tájfunoknak, az anyagi károk is hatalmasak
2023. augusztus 01., kedd

Egy gyermek meghalt, öten megsérültek, amikor árokba borult egy migránsokat szállító román autó Magyarországon

Egy gyermek meghalt, öten megsérültek, amikor lesodródott az útról és árokba hajtott egy migránsokat szállító személyautó az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy gyermek meghalt, öten megsérültek, amikor árokba borult egy migránsokat szállító román autó Magyarországon
2023. augusztus 01., kedd

Valóban csökkennek az árak? Keddtől több mint egy tucat alapélelmiszerre árréskorlátozás van érvényben

Árcsökkenést ígért a Marcel Ciolacu által vezetett bukaresti kormányt azt követően, hogy augusztus elsejétől életbe lét a három hónapig tartó árréskorlátozás 14 alapélelmiszer esetében.

Valóban csökkennek az árak? Keddtől több mint egy tucat alapélelmiszerre árréskorlátozás van érvényben
2023. augusztus 01., kedd

Ismét dróntámadás érte Moszkvát, az oroszok Harkivot támadták

Egy drón csapódott be Moszkvában ugyanabba az épületbe, amelyet vasárnap ért találat – közölte kedden Szergej Szobjanyin polgármester.

Ismét dróntámadás érte Moszkvát, az oroszok Harkivot támadták
2023. augusztus 01., kedd

Világbajnok vízilabdázók idézték fel a Krónikának a fukuokai diadalmenetet

Újfent kiderült, miért tekintik a világ legnagyobb pólónemzetének a magyart: több száz szurkoló fogadta Budapesten hétfőn este a Fukuokában világbajnoki címet szerzett férfi vízilabda-válogatott hazatérő tagjait.

Világbajnok vízilabdázók idézték fel a Krónikának a fukuokai diadalmenetet
2023. július 31., hétfő

Mintegy nyolcmillió román állampolgár élhet külföldön

Jelenleg mintegy nyolcmillió román állampolgár él külföldön, ami csökkenést jelent a néhány évvel ezelőtti adatokhoz képest – erről Gheorghe Cârciu, a kormány határon túli románokért felelős osztályának vezetője beszélt.

Mintegy nyolcmillió román állampolgár élhet külföldön
2023. július 31., hétfő

Széles skálán mozog a hőmérséklet augusztus elején

Meleg, olykor kánikulába hajló idő és légköri instabilitás fogja jellemezni a következő két hetet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfői tájékoztatásából.

Széles skálán mozog a hőmérséklet augusztus elején
2023. július 31., hétfő

Üzletemberek bírálata a kormánynak: adóemelés helyett a közpénzek szórásának kellene véget vetni

Ahelyett, hogy az adók növelésével próbálná a kormány befoltozni a költségvetésen tátongó lukat, a rengeteg pénzt elnyelő közszférában kellene rendet tennie – figyelmeztetnek a romániai vállalkozók.

Üzletemberek bírálata a kormánynak: adóemelés helyett a közpénzek szórásának kellene véget vetni
2023. július 31., hétfő

Jóváhagyta az amerikai külügy, hogy kétéltű harcjárműveket adjanak el Romániának

Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta 16 kétéltű harcjármű és kapcsolódó felszerelés eladását Romániának 120,5 millió dollár becsült költséggel – jelentette be a Pentagon.

Jóváhagyta az amerikai külügy, hogy kétéltű harcjárműveket adjanak el Romániának
2023. július 31., hétfő

Négyezer lejes bírságok a kórház előtti járdán szülő nő ügyében

Pénzbírsággal sújtotta az Állami Egészségügyi Felügyelet az urziceni-i kórház menedzserét, valamint azt az orvost és asszisztenst, akik ügyeletesek voltak hétfő reggel, amikor a kórház előtt, az utcán szült egy nő.

Négyezer lejes bírságok a kórház előtti járdán szülő nő ügyében