Az óvások elbírálása után 79,37 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya az iskolai tanárok végelegesítő vizsgáján, tehát ennyien érték el a 8-as átlagot – közölte kedden a tanügyminisztérium.
2023. augusztus 01., 12:302023. augusztus 01., 12:30
Ez az óvások elbírálása előtti eredményekhez képest 2,41%-os, a tavalyi eredményekhez képest több mint 5,5%-os növekedést jelent.
Az óvások elbírálása utáni eredményeket augusztus elsején 10 órakor tette közzé a szaktárca.
Az 1235 óvás elbírálása után
A hatályos jogszabály értelmében a véglegesítő vizsga akkor számít sikeresnek, ha a jelentkező eléri a 8-as átlagot. Az írásbeli vizsga az eredmény 70 százalékát teszi ki. Ha tehát a jelentkező a két óralátogatáson és a portfólióvizsgán is 10-est kap, a véglegesítő vizsga sikerességéhez az írásbelin legalább 7,15-ös jegyet kell megszereznie.
Az írásbeli vizsgán több mint 8008-an vettek részt, a vizsgát 105 tantárgyból szervezték meg.
330 jelentkező visszalépett, négyet kizártak csalás miatt, kettőnek a dolgozatát pedig a javítóközpontokban érvénytelenítették.
A tanárok véglegesítő vizsgája jogosít fel a tanári szakma gyakorlására az iskolai oktatási rendszerben.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!