Közel 40 ezer esetben jelentettek idén családon belüli erőszakot Romániában

Közel 40 ezer esetben jelentettek idén családon belüli erőszakot Romániában

Országszerte közel 40 ezer panaszt regisztráltak az év első nyolc hónapjában családon belüli erőszak miatt – derült ki egy szerdao rendezvényen, amelyen az ilyen típusú erőszakos cselekmények áldozatainak nyújtott szolgáltatásokat ismertették.

2023. október 11., szerda

Románia eddig 15 katonai segélycsomagot küldhetett Ukrajnának, jöhet a 16.

Románia eddig 15 katonai segélycsomagot küldhetett Ukrajnának – legalábbis ez szűrhető le abból, amit a kedden Bukarestbe látogató ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a román sajtó képviselőinek mondott egy beszélgetés során.

Románia eddig 15 katonai segélycsomagot küldhetett Ukrajnának, jöhet a 16.
2023. október 11., szerda

Mégsem fognak tiltakozó akciókat tartani a Román Posta dolgozói

Nem tartja meg csütörtökre és péntekre meghirdetett tiltakozó akcióit a Romániai Postai Dolgozók Szakszervezete. Az érdekvédelem jövő héten elkezdi a tárgyalásokat a vállalat vezetőségével az alkalmazottak követeléseiről.

Mégsem fognak tiltakozó akciókat tartani a Román Posta dolgozói
2023. október 11., szerda

Egy bírónő drogbandával működhetett együtt, a másik tetemes vagyonnal nem tud elszámolni

Házkutatást végez szerdán a legfőbb ügyészség a Suceava megyei törvényszék egyik bírónőjénél, akit drogkereskedelemre szakosodott bűnszervezet támogatásával gyanúsítanak – értesült az Agerpres a nyomozáshoz közel álló forrásoktól.

Egy bírónő drogbandával működhetett együtt, a másik tetemes vagyonnal nem tud elszámolni
2023. október 11., szerda

Magyar kollégiumot avattak Kolozsváron: a Gazdasági Tanácsadó Klub fiataljai a jövő reménységei

Ünnepélyes keretek között felavatta bentlakását a kolozsvári Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK), melynek vezetői hisznek abban, hogy szakkollégiumuk a jövő erdélyi magyar vezetőit formálja, így az új bentlakás megnyitása fontos mérföldkőnek számít.

Magyar kollégiumot avattak Kolozsváron: a Gazdasági Tanácsadó Klub fiataljai a jövő reménységei
2023. október 11., szerda

Küszöbön Fico újabb miniszterelnöki mandátuma, aláírták a szlovákiai koalíciós megállapodást

Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt – az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei szerdán.

Küszöbön Fico újabb miniszterelnöki mandátuma, aláírták a szlovákiai koalíciós megállapodást
2023. október 11., szerda

Magyar klasszikusok kézjegyével ellátott könyvekre lehet online licitálni

Huszadik alkalommal tartja meg 2023. október 12-22. között dedikált könyvek és kéziratok online árverését az Antikvarium.hu könyvkereskedési online-áruház.

Magyar klasszikusok kézjegyével ellátott könyvekre lehet online licitálni
2023. október 11., szerda

Novák Katalin Iohannisnak: közös érdek a romániai magyar közösség támogatása és pozícióinak erősítése

Bár nyilatkozatok alapján mindkét fél a kétoldalú kapcsolatok javulását reméli a Novák Katalin magyar és Klaus Iohannis román államfő közötti tárgyalások után, bizonyos ügyekben nem közeledtek az álláspontok.

Novák Katalin Iohannisnak: közös érdek a romániai magyar közösség támogatása és pozícióinak erősítése
2023. október 11., szerda

Csak semmi Nagy-Románia: lesöpörték a Moldovával való egyesülésről szóló és az Ukrajnától területeket igénylő tervezeteket

A képviselőház szerdán elutasította Diana Şoşoacă független szenátor két törvénytervezetét.

Csak semmi Nagy-Románia: lesöpörték a Moldovával való egyesülésről szóló és az Ukrajnától területeket igénylő tervezeteket
2023. október 11., szerda

Újraindult a légiforgalom a londoni reptéren, számos romániai járatot érint az incidens

Számos romániai légi járatot is töröltek annak nyomán hogy hatalmas tűz ütött ki szerdára virradó éjjel a londoni Luton repülőtér egyik parkolóházában, amely részben összeomlott. A légiforgalom szerdán késő délután újraindult.

Újraindult a légiforgalom a londoni reptéren, számos romániai járatot érint az incidens
2023. október 11., szerda

Megalapozatlannak ítélték Tőkés keresetét, amelyben a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte

A román legfelsőbb bíróság megalapozatlannak ítélte Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte, a döntés jogerős.

Megalapozatlannak ítélték Tőkés keresetét, amelyben a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte
2023. október 11., szerda

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt is vádat emeltek a drogos tengerparti gázoló ellen

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek szerdán az ügyészek Vlad Pascu ellen, aki a nyáron, a tengerparti 2 Mai településen bedrogozva halálra gázolt két fiatalt, további hármat pedig megsebesített.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt is vádat emeltek a drogos tengerparti gázoló ellen
2023. október 11., szerda

Az Izrael és polgárai elleni terrorista támadásokat elítélő nyilatkozatot fogadott el a román parlament

A parlament szerdán elfogadta az Izrael és polgári lakossága elleni terrorista támadásokat elítélő nyilatkozatot, amely a szabadság, a demokrácia és az emberi élet védelmét biztosító hatékony mechanizmusok létrehozásának fontosságát hangsúlyozza.

Az Izrael és polgárai elleni terrorista támadásokat elítélő nyilatkozatot fogadott el a román parlament
2023. október 11., szerda

Több mint 30 millió lejes igazolatlan eredetű vagyont halmozott fel egy bukaresti bírónő

Több mint 30 millió lejes (nagyjából 6 millió eurós) igazolatlan eredetű vagyont halmozott fel a bukaresti törvényszék egyik bírónője – állítja az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Több mint 30 millió lejes igazolatlan eredetű vagyont halmozott fel egy bukaresti bírónő
2023. október 11., szerda

Budapestre érkezett Klaus Iohannis, Novák Katalin a Budai Várban fogadta

Megérkezett szerdán Budapestre Klaus Iohannis román államfő, aki magyar kollégája, Novák Katalin meghívása nyomán érkezett hivatalos látogatásra.

Budapestre érkezett Klaus Iohannis, Novák Katalin a Budai Várban fogadta
2023. október 11., szerda

A NATO segítségét kéri Zelenszkij a tél jelentette kihívás kezeléséhez – Stoltenberg: a védelmi miniszterek egyeztetnek

Ukrajna támogatásra számít a NATO-tagországok részéről az egyik legnagyobb kihívást jelentő ellenállóképesség biztosítására a közelgő tél idején – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben szerdán.

A NATO segítségét kéri Zelenszkij a tél jelentette kihívás kezeléséhez – Stoltenberg: a védelmi miniszterek egyeztetnek
2023. október 11., szerda

Különleges nyugdíjak: az ellenzék szerint túl enyhék az új előírások, az érintetteknek viszont továbbra sem tetszenek

Minden irányból bírálatok illetik a különleges nyugdíjként emlegetett szolgálati nyugdíjakra vonatkozó törvény legújabb módosításait, amelyeket szerdán első megkeresett házként fogadott el a felsőház.

Különleges nyugdíjak: az ellenzék szerint túl enyhék az új előírások, az érintetteknek viszont továbbra sem tetszenek
2023. október 11., szerda

Ismét közel háromszáz román állampolgárt menekítettek ki Izraelből – Folytatódó légicsapások Gázában

További 283 román állampolgárt szállítottak haza biztonságban Izraelből a TAROM légitársaság három gépével és egy magántársaság gépével szerdára virradóra – tájékoztatott a román külügyminisztérium.

Ismét közel háromszáz román állampolgárt menekítettek ki Izraelből – Folytatódó légicsapások Gázában