Fotó: Presidency.ro
Megérkezett szerdán Budapestre Klaus Iohannis román államfő, aki magyar kollégája, Novák Katalin meghívása nyomán érkezett hivatalos látogatásra.
2023. október 11., 12:302023. október 11., 12:30
2023. október 11., 12:552023. október 11., 12:55
Novák Katalin az államfői rezidenciaként szolgáló Sándor-palotának otthont adó Budai Várban fogadta a román államfőt, majd a hivatalos program szerint kétoldalú megbeszélést folytatnak, ami után sajtónyilatkozatot adnak.
Iohannis ezt követően megkoszorúzza az elesett román katonák emlékművét a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.
Mint arról beszámoltunk, a román elnöki hivatal közlése szerint a magyar és a román elnök szerdai találkozója
Klaus Iohannis Budapesten rá fog mutatni arra, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség „olyan alapvető eszköz, amelynek célja a kétoldalú együttműködés új, modern, pragmatikus alapokra helyezése, valamennyi román és magyar állampolgár javára, etnikai hovatartozástól függetlenül” – olvasható a közleményben, amely szerint a román-magyar stratégiai partnerség az elmúlt több mint 20 évben fontos gazdasági eredményekhez vezetett a kétoldalú kereskedelem növekedése és diverzifikációja révén.
Az elnöki hivatal szerint
„a közös érdekű projektek kidolgozása és konkrét eredmények elérése érdekében, a kétoldalú kapcsolatok paramétereit meghatározó alapdokumentumokban foglalt elvek és értékek alapján és szellemében”.
A két elnök elemezni fogja a jelenlegi regionális, európai és globális szintű helyzetet Oroszország Ukrajna elleni háborújának kontextusában, különös tekintettel a biztonságra, az energiára, az élelmiszerekre és az ellátási láncra gyakorolt hatásokra, illetve tárgyalni fog a régió leginkább érintett országai, különösen a Moldovai Köztársaság számára nyújtott támogatásokról.
A közlemény szerint a találkozón szó esik majd a 2024 második félévi magyar EU-elnökség prioritásairól is.
Román államfő utoljára 14 éve járt Budapesten.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
szóljon hozzá!