„Befagyasztott konfliktus”: június végéig maradnak a pontértékek az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-ellátásban

„Befagyasztott konfliktus”: június végéig maradnak a pontértékek az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-ellátásban

A döntéshozókkal lezajlott tárgyalások eredményeként az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban a szolgáltatásokért járó pontértékek 2024. június 30-áig nem változnak – jelentette be Daniel Coriu, a Román Orvosi Kamara (CMR) elnöke.

2024. január 19., péntek

Netanjahu elutasította a palesztin államot, szerinte a Hamász gázai kifüstölése után Ciszjordánia következik

Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést – jelentette ki Benjamin Netanjahu.

Netanjahu elutasította a palesztin államot, szerinte a Hamász gázai kifüstölése után Ciszjordánia következik
2024. január 18., csütörtök

A Pfizer beperelte Romániát

A román kormány decemberben kapott értesítést arról, hogy a Pfizer gyógyszeripari cég pert indított ellene Brüsszelben bizonyos pénzösszegek behajtása érdekében.

A Pfizer beperelte Romániát
A Pfizer beperelte Romániát
2024. január 18., csütörtök

A Pfizer beperelte Romániát

2024. január 18., csütörtök

Kilencvenezer NATO-katona mozgósítását jelentették be az orosz haderő elrettentése céljából

A NATO 90 ezer katonát mozgósít az orosz haderő elrettentése céljából – jelentette be Christopher Cavoli tábornok, a szervezet európai erőinek főparancsnoka csütörtökön.

Kilencvenezer NATO-katona mozgósítását jelentették be az orosz haderő elrettentése céljából
2024. január 18., csütörtök

Elrajtoltak a Rimanóczy Szállóként újranyíló nagyváradi műemlék felújítási munkálatai

Miután bizonyos előkészítési munkálatok szemtanúi lehettünk az elmúlt időszakban, most már ténylegesen is elkezdődtek az igen leromlott állagú, egykori Rimanóczy Szálloda és Gőzfürdő felújítási munkálatai.

Elrajtoltak a Rimanóczy Szállóként újranyíló nagyváradi műemlék felújítási munkálatai
2024. január 18., csütörtök

Hírközlési hatóság: a TikTok nemzetbiztonsági kockázat, az állami alkalmazottak telefonjairól le kell tiltani

Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a TikTok visszaél az adatokkal, és veszélyt jelent a nemzetbiztonságra – jelentette ki a román Nemzeti Hírközlési Hatóság (ANCOM) alelnöke, Pavel Popescu.

Hírközlési hatóság: a TikTok nemzetbiztonsági kockázat, az állami alkalmazottak telefonjairól le kell tiltani
2024. január 18., csütörtök

Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a rendőrségen egy AUR-képviselő

Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a bukaresti rendőrségnél a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik képviselője.

Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a rendőrségen egy AUR-képviselő
2024. január 18., csütörtök

Pro Cultura Et Arte Díjban részesült Kiss Judit, a Krónika munkatársa

Pro Cultura Et Arte Díjat adományozott Kiss Juditnak, a Krónika újságírójának, szerkesztőjének a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. Lapunk munkatársa 2023-ban kifejtett sajtós munkásságával érdemelte ki az elismerést.

Pro Cultura Et Arte Díjban részesült Kiss Judit, a Krónika munkatársa
2024. január 18., csütörtök

Év eleje óta közel félszáz személyt vettek őrizetbe drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyekben

Az év eleje óta a rendőrök és ügyészek a drogkereskedelem és -fogyasztás felszámolására irányuló akcióikban 48 személyt vettek őrizetbe.

Év eleje óta közel félszáz személyt vettek őrizetbe drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyekben
2024. január 18., csütörtök

Jótékonysági koncertet szerveznek az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közösségének támogatására Budapesten

Jótékonysági koncertet szerveznek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közösségének támogatására a budapesti gitáros kórusok a budapesti Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián február 10-én.

Jótékonysági koncertet szerveznek az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közösségének támogatására Budapesten
2024. január 18., csütörtök

Átlagban 30 százalékkal nő az iskolaigazgatók és aligazgatók bruttó bére januárban

A kormány jóváhagyta csütörtöki ülésén az oktatási intézmények vezetőinek alapbérét szabályozó határozatot – jelentette be az ülést követően a kormányszóvivő.

Átlagban 30 százalékkal nő az iskolaigazgatók és aligazgatók bruttó bére januárban
2024. január 18., csütörtök

Idéntől QR-kóddal látják el az érettségi diplomát

Idéntől kezdődően az érettségi oklevél és a pedagógusi véglegesítői bizonyítvány QR-kódot is tartalmazni fog – jelentette be a csütörtöki kormányülést követő sajtótájékoztatón a kabinet szóvivője.

Idéntől QR-kóddal látják el az érettségi diplomát
2024. január 18., csütörtök

Új vezetőt választottak a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának élére

Markó Bálintot választották a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetőjévé a kolozsvári felsőoktatási intézményben zajló általános választáson – tudatta csütörtökön honlapján az intézmény.

Új vezetőt választottak a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának élére
2024. január 18., csütörtök

Csak euróval lehet fizetni februártól Koszovóban, a szerbeknek nem tetszik az intézkedés

Kizárólag euróval lehet fizetni február elsejétől Koszovóban, minden más pénznem csak külföldi tranzakciókhoz használható – közölte a koszovói központi bank. A döntés felháborodást okozott Szerbiában.

Csak euróval lehet fizetni februártól Koszovóban, a szerbeknek nem tetszik az intézkedés
2024. január 18., csütörtök

Erőszak, iskolaelhagyás, elvágyódás: aggasztó képet fest a romániai gyerekek helyzetéről szóló elemzés

A romániai gyerekek több mint fele azt mondja, hogy el akarja hagyni az országot, és külföldön akar letelepedni – derül ki a Mentsétek meg a Gyermekeket (Salvaţi Copiii) szervezet elemzéséből.

Erőszak, iskolaelhagyás, elvágyódás: aggasztó képet fest a romániai gyerekek helyzetéről szóló elemzés
2024. január 18., csütörtök

Engedélyezte a fuvarozók és a gazdák fővárosi tüntetését Bukarest főpolgármestere

Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester csütörtökön bejelentette, hogy jóváhagyott egy vasárnap, hétfőn és kedden zajló tüntetést az Alkotmány térre (Piaţa Constituţiei), amelyen 5000 személy, 100 traktor és 100 pótkocsi nélküli nyerges vontató vehet részt.

Engedélyezte a fuvarozók és a gazdák fővárosi tüntetését Bukarest főpolgármestere
2024. január 18., csütörtök

A vámhivatal vezetőjét és az adóhatóság alelnökét is menesztette Ciolacu az ukrán gabonatranzittal kapcsolatos panaszok miatt

Leváltotta Marcel Ciolacu román miniszterelnök csütörtökön Ion Cupát, a román vámhivatal vezetőjét és Sandu Costeát, az országos adóhatóság (ANAF) alelnökét.

A vámhivatal vezetőjét és az adóhatóság alelnökét is menesztette Ciolacu az ukrán gabonatranzittal kapcsolatos panaszok miatt
2024. január 18., csütörtök

Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete: Románia jövőre bekerülhet az amerikai vízummentességi programba

A romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el az Egyesült Államok a 2023-as pénzügyi évben, azaz 2022. október 1. és 2023. szeptember 30. között – derül ki az amerikai külügyminisztérium adataiból.

Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete: Románia jövőre bekerülhet az amerikai vízummentességi programba