Átlagban 30 százalékkal nő az iskolaigazgatók és aligazgatók bruttó bére januárban

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A kormány jóváhagyta csütörtöki ülésén az oktatási intézmények vezetőinek alapbérét szabályozó határozatot – jelentette be az ülést követően a kormányszóvivő.

Hírösszefoglaló

2024. január 18., 18:442024. január 18., 18:44

Mihai Constantin elmondta, ezzel fel akarják számolni az iskolaigazgatói, igazgatóhelyettesi, főkönyvelői és főtitkári bérek terén tapasztalt egyenlőtlenségeket. A határozatba foglalt elv szerint az igazgató és aligazgató alapfizetésének nagyobbnak kell lennie az osztályfőnöki tisztséget is betöltő, legnagyobb alapfizetéssel rendelkező tanárénál – írja az Agerpres.

Az iskolaigazgatók és aligazgatók bruttó bére átlagban 36 százalékkal nő idén 2023 decemberéhez viszonyítva, és ebből átlagban 30 százalékkal már januárban

– számolt be a kormányszóvivő.

Ligia Deca oktatási miniszter hétfőn kijelentette, hogy a tavaly alkalmazott és az idénre beütemezett béremelések nyomán egy első szakmai fokozattal rendelkező iskolaigazgató havi bruttó bére 2024 júniusában elérheti a 11 484 lejt, a második fokozattal rendelkező igazgató esetében az alapfizetés bruttó összege 11 812 lejt tehet ki havonta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 16., szerda

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai

A legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte a Horațiu Potra csapatához tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának újabb 30 napos meghosszabbítását.

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai
2025. július 16., szerda

Durván büntetné a medvék etetését a környezetvédelmi minisztérium

A környezetvédelmi minisztérium törvényjavaslatot fog előterjeszteni, amelyben a medvék etetéséért kiszabható bírságok drasztikus emelését irányozza elő – jelentette be szerdán Diana Buzoianu miniszter.

Durván büntetné a medvék etetését a környezetvédelmi minisztérium
2025. július 16., szerda

Elie Wiesel-intézet: megsokasodtak Romániában az antiszemita megnyilvánulások

Megsokasodtak Romániában a legionárius, neonáci és antiszemita megnyilvánulások a 2024–2025-ös választási időszakban – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet éves jelentésében.

Elie Wiesel-intézet: megsokasodtak Romániában az antiszemita megnyilvánulások
2025. július 16., szerda

Igazságügyi miniszter: óriási vészjelzés, hogy nem volt nyomkövetője a gyilkosnak, mentalitásváltásra van szükség

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint hatalmas vészjelzés, hogy nem volt nyomkövető karkötője a Maros megyei gyilkosság elkövetőjének.

Igazságügyi miniszter: óriási vészjelzés, hogy nem volt nyomkövetője a gyilkosnak, mentalitásváltásra van szükség
2025. július 16., szerda

Nem érkezett Ro-Alert üzenet, megrémültek az Iszmailt ért újabb támadásoktól Tulcea megyében

A Delta katasztrófavédelmi felügyelőség 12 hívást regisztrált a keddről szerdára virradó éjszaka Tulcea megye lakóitól, akiket megrémítettek az ukrajnai Iszmail városát ért orosz dróntámadások, mivel nem kaptak Ro-Alert figyelmeztetést a hatóságoktól.

Nem érkezett Ro-Alert üzenet, megrémültek az Iszmailt ért újabb támadásoktól Tulcea megyében
2025. július 16., szerda

Lelepleznék és felszámolnák a rokkantsági igazolványokkal történő visszaéléseket, átvizsgálják magát a rendszert is

A munkaügyi és az egészségügyi minisztérium közösen átvizsgálja a rokkantsági igazolvány kiadásához szükséges kritériumok listáját – jelentette be kedd este az Antena 1 műsorában Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.

Lelepleznék és felszámolnák a rokkantsági igazolványokkal történő visszaéléseket, átvizsgálják magát a rendszert is
2025. július 16., szerda

Szerdán is sok helyen lehet szükség esernyőre

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc déli megyére hőségriasztást, az ország több mint felére zivatarokra figyelmeztető riasztást adott ki szerdán.

Szerdán is sok helyen lehet szükség esernyőre
2025. július 16., szerda

PSD: ne felelősségvállalással fogadják el a második megszorító csomagot!

A tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó második megszorító csomagot nem felelősségvállalással kell elfogadtatni – jelentette ki a legnagyobb kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is.

PSD: ne felelősségvállalással fogadják el a második megszorító csomagot!
2025. július 16., szerda

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató

Teodor Țigan, a Romsilva korábbi vezérigazgatója – aki azzal került be a híradásokba, hogy nyugdíjazásakor közel bruttó 100 000 eurós prémiumot kapott – beperelte az állami erdészetet.

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató