Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.
A Gyulai Pálinkafesztiválra készül el a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás itala; az április 27. és 30. között tartandó rendezvényen pálinkaverseny, gasztrobemutatók, konferencia, koncertek is lesznek – közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón.
A romániai magyarság jogsérelmeiről és a kisebbségi jogok európai szintű védelmét célzó Minority SafePackről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának romániai látogatásra érkezett küldöttségét.
Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz–KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére.
Még nem végleges az egyetemi helyek száma, hiszen csak ősszel osztják szét a tartalék helyeket - mondta sajtótájékoztatóján Valentin Popa tanügyminiszter.
Összeomlás szélére került a román nyugdíjrendszer, amelynek deficitje immár meghaladja a háromszázalékos költségvetési hiány mértékét. Szakértők szerint egy évtized múlva kezdetét veszi a „nyugdíjasok apokalipszisa”, a foglalkoztatottak mintegy harmadának eltűnésével ugyanis megfordul a hatmillió aktí
Az idei első negyedévben az adótörvénykönyv 120 ponton változott, ezeket a módosításokat nyolc jogszabállyal eszközölték ki. A teljes joganyag eközben 217 módosítást szenvedett, az üzleti szféra pedig köteles volt ezeket egytől egyig alkalmazni.
Jóformán Dunát lehetne rekeszteni azokkal a szakértőkkel, gazdasági elemzőkkel, akik szerint a bukaresti kormány jelenlegi, kizárólag a fogyasztásra alapozó gazdaságpolitikája mélységesen elhibázott.
A vasárnap elhódított francia bajnoki címével a brazil Dani Alves lett minden idők legtöbb trófeát nyerő labdarúgója.
Az auschwitzi haláltábor orvosa Liliputi Társulatának történetével ismertetik meg a közönséget a Kaposvári Egyetem színművész hallgatói, a Mengele törpéi című előadás kedd este lesz látható az intézmény Latinka-házként ismert kulturális központjában.
Nem hívja vissza tisztségéből az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjét Klaus Johannis – ezt maga az államfő jelentette be hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
A romániai labdarúgás aranygenerációjának tekintett időszak sztárjai és a Barcelona legendái lépnek pályára Kolozsváron június 16-án, az első ízben megrendezendő sportfesztivál alkalmával – közölték az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.
Közös nyílt levélben kérik az ország öt legnagyobb egyetemének hallgatói, hogy az oktatási minisztérium módosítsa a 2018/2019-es tanévre vonatkozó beiskolázási tervét, illetve ne vegyen el több száz tandíjmentes helyet a felsőoktatási intézményektől.
Romániai paradoxonra hívják fel a figyelmet a gazdasági elemzők: miközben szárnyal a gazdaság, a lakosság egyre szegényebb.
Nagygyűlést szervez májusban Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (PSD) – jelentette be Liviu Dragnea az alakulat országos végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően.
Április 16-a és 20-a között az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tart ellenőrzést az Igazságügyi Felügyelet (IJ).
A maláriát gyógyító szer előállítását segítő módszert dolgoztak ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kutatói.
Több száz egészségügyi alkalmazott tartott hétfőn munkabeszüntetéssel járó spontán sztrájkot az ország számos kórházában: az érintettek a napokban megkapott bérük miatt elégedetlenek, illetve azzal, hogy az életbe léptetett egységes bértörvény teljes káoszt okozott az ágazatban.