Mengele máramarosi törpéi – kaposvári színészhallgatók elevenítik meg a Liliputi Társulat történetét

•  Fotó: Facebook/KE Központ - Latinka

Fotó: Facebook/KE Központ - Latinka

Az auschwitzi haláltábor orvosa Liliputi Társulatának történetével ismertetik meg a közönséget a Kaposvári Egyetem színművész hallgatói, a Mengele törpéi című előadás kedd este lesz látható az intézmény Latinka-házként ismert kulturális központjában.

MTI

2018. április 16., 22:312018. április 16., 22:31

2018. április 16., 22:322018. április 16., 22:32

Cseke Péter osztályának Réczei Tamás által rendezett produkciója Jehuda Koren és Eilat Negev Lélekben óriások voltunk című dokumentumkötetén alapul, bemutatójára az idei kecskeméti Szín-Tár Fesztiválon került sor – írta az egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

A darab a Máramaros megyei, törpe testalkatú Ovics Eizik Simon és hét gyermeke zenés színházi társulatáról szól, amely nagy sikerrel turnézott Romániában, valamint a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is. A családot 1944-ben a többi máramarosi zsidóval együtt Auschwitzba deportálták, de

túlélték a haláltábort, mert Josef Mengele a rajtuk végzett kísérletek révén akarta megfejteni a törpenövés titkát. A gyermekek a háború után Izraelben telepedtek le és mozik üzemeltetéséből éltek.

Réczei Tamás az MTI érdeklődésére hétfőn közölte: az eredeti elképzelése mindössze annyi volt, hogy szívesen készítene hallgatókkal egy Liliputi színházat, mert az teljesen más színészi felfogást igényel, mint amit a diákok eddig tanultak. A legtöbb ilyen munkának azonban volt valamiféle kabaréjellege, ami nem érdekelte. Ugyanakkor eszébe jutott: olvasott az Auschwitzba deportált családról, így esett a választása a témára.

A rendező megjegyezte, az a generáció, amelybe e „holokauszt-revüben” játszó színművész hallgatók is tartoznak, keveset tud a holokausztról, a produkció „drámai hangvételére” tekintettel a közös munka holokauszt-visszaemlékezések, személyes beszámolók olvasásával kezdődött.
Mengele törpéi című előadás Kaposvár után május 4-én a kecskeméti színházban, május 8-án pedig a budapesti Nemzeti Színházban is látható lesz. Utóbbira a jegyek több mint fele elővételben elkelt - tette hozzá Réczei Tamás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk