Hatott Johannis fenyegetése, megjelent a közlönyben a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbításáról szóló rendelet

Hatott Johannis fenyegetése, megjelent a közlönyben a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbításáról szóló rendelet

Megjelent szombaton a Hivatalos Közlönyben a Nicolae Ciucă tábornok vezérkari főnöki mandátumának egy évvel való meghosszabbításáról szóló elnöki rendelet.

2018. december 29., szombat

Az év első tizenegy hónapjában 2,7 százalék volt a román államháztartási hiány

Az idei első tizenegy hónapban a román bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékát tette ki az államháztartási hiány, amely mintegy két és félszer nagyobb a tavalyi év azonos időszakához mérten – derült ki szombaton a román pénzügyminisztérium által közölt adatokból.

Az év első tizenegy hónapjában 2,7 százalék volt a román államháztartási hiány
2018. december 29., szombat

Súlyos közúti baleset az 1-es főút Kolozsvár és Bánffyhunyad közötti szakaszán – egy személy életét vesztette

Súlyos közúti baleset történt szombaton az 1-es országúton, Kolozsvár és Bánffyhunyad (Huedin) között; a szerencsétlenségben egy személy meghalt, négyen megsérültek, köztük egy gyermek is.

Súlyos közúti baleset az 1-es főút Kolozsvár és Bánffyhunyad közötti szakaszán – egy személy életét vesztette
2018. december 29., szombat

Robbantással próbáltak meg kirabolni egy bankautomatát ismeretlenek Brassóban

Robbantással próbáltak meg kirabolni egy bankautomatát szombatra virradóra Brassóban.

Robbantással próbáltak meg kirabolni egy bankautomatát ismeretlenek Brassóban
2018. december 29., szombat

Aggódik Juncker a Román EU-elnökség miatt: az EB elnöke kétli, hogy a kormány maradéktalanul megértette, mivel jár ez a tisztség

Kétli az Európai Bizottság (EB) elnöke, hogy a bukaresti kormány teljes tudatában van annak, mit jelent hat hónapon át vezetni az Európai Uniót. Erről a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozott Jean-Claude Juncker.

Aggódik Juncker a Román EU-elnökség miatt: az EB elnöke kétli, hogy a kormány maradéktalanul megértette, mivel jár ez a tisztség
2018. december 29., szombat

Óévbúcsúztatás, újévköszöntés a színházakban: változatos előadások kínálatával várják közönségüket év végén az erdélyi teátrumok

Kalandos, fordulatos, humorban bővelkedő történetek elevenednek meg az erdélyi színházak szilveszteri kínálatában. Ünnepi komédia, krimi, abszurd darab és vérbő fekete humorral átszőtt történet várja az évbúcsúztató teátrumok közönségét.

Óévbúcsúztatás, újévköszöntés a színházakban: változatos előadások kínálatával várják közönségüket év végén az erdélyi teátrumok
2018. december 28., péntek

Felrobbantottak egy turistabuszt Kairóban, ketten meghaltak

Pokolgépes merényletet követtek el egy turistákat szállító autóbusz ellen pénteken Kairóban a gízai piramisok közelében, értesülések szerint legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek – jelentette a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió.
 

Felrobbantottak egy turistabuszt Kairóban, ketten meghaltak
2018. december 28., péntek

Ámosz Oz izraeli írót, a zsidó nemzet lelkiismeretét gyászolja a világirodalom

Meghalt 79 éves korában Ámosz Oz világhírű izraeli író – közölte a The Jerusalem Post című izraeli lap online kiadása.

Ámosz Oz izraeli írót, a zsidó nemzet lelkiismeretét gyászolja a világirodalom
2018. december 28., péntek

Sztrádaépítési vágyálmokból nincs hiány – a szakhatóság számításai szerint 2019-ben több mint 100 kilométer autópályát adnak át

Bár a bukaresti hatóságoknak idén sem sikerült átadniuk a forgalomnak a 2018-as esztendőre előrejelzett száz kilométer autópályát, jövőre is mernek nagyot álmodni.

Sztrádaépítési vágyálmokból nincs hiány – a szakhatóság számításai szerint 2019-ben több mint 100 kilométer autópályát adnak át
2018. december 28., péntek

Népszerű a Start Up Nation program: meghaladta a kilencezret a pályázók száma

Több mint kilencezer pályázó jelentkezett eddig a csütörtökön elrajtolt Start Up Nation program keretében frissen alapított cégeknek nyújtott támogatásokra – közölte a pénteki kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

Népszerű a Start Up Nation program: meghaladta a kilencezret a pályázók száma
2018. december 28., péntek

Meghosszabbította Johannis a jelenlegi vezérkari főnök mandátumát, miután a CSAT elutasította a védelmi miniszter jelöltjét

Ismét nézeteltérés támadt Romániában a szociálliberális kormány és a jobboldali elnök között: pénteken a Klaus Johannis államfő által elnökölt legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) elutasította a védelmi miniszter jelöltjét a hadsereg vezérkari főnöki posztjára.

Meghosszabbította Johannis a jelenlegi vezérkari főnök mandátumát, miután a CSAT elutasította a védelmi miniszter jelöltjét
2018. december 28., péntek

Centenárium magyar szemmel: nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete a százéves „Nagy-Romániában”

Nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete 2018-ban, Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumi évében.

Centenárium magyar szemmel: nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete a százéves „Nagy-Romániában”
2018. december 28., péntek

Több mint egymillióan lépték át az országhatárt a karácsonyi időszakban

December 21-e és 26-a között több mint egymillió ember lépte át Románia határát, ez tíz százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Román Országos Határrendészet.

Több mint egymillióan lépték át az országhatárt a karácsonyi időszakban
2018. december 28., péntek

Változások a bölcsődékben – az államnak kell fedeznie a szakpedagógusok bérét az új szabályozás szerint

A Krónikának nyilatkozó szakpolitikus szerint jövőre már az államnak kell finanszíroznia a bölcsődepedagógusok fizetését.

Változások a bölcsődékben – az államnak kell fedeznie a szakpedagógusok bérét az új szabályozás szerint
2018. december 28., péntek

Tájkép „háborús” év előtt

Nem is volt annyira súlyos, mint amire számítottunk – így összegezhető a 2018-as, úgynevezett centenáriumi év.

Tájkép „háborús” év előtt
Tájkép „háborús” év előtt
2018. december 28., péntek

Tájkép „háborús” év előtt

2018. december 27., csütörtök

A nyugdíjak befagyasztásával párhuzamosan az állami tisztségviselők fizetését is „jegeltetné” Victor Ponta

A nyugdíjak befagyasztásának időszakára fagyasszák be a magas rangú állami tisztségviselők és a választott tisztségviselők illetményét is – erről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Pro Románia Párt.

A nyugdíjak befagyasztásával párhuzamosan az állami tisztségviselők fizetését is „jegeltetné” Victor Ponta
2018. december 27., csütörtök

Múltfeltárás az óvári ferences kolostorban – iskolájuk első épületét fogadták örökbe a kolozsvári unitárius kollégium diákjai

Szelfiversennyel, reneszánsz villámcsődülettel, slam poetry vetélkedővel népszerűsítik a kincses városbeli óvári ferences kolostort a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai az Örökségünk Őrei mozgalom keretében.

Múltfeltárás az óvári ferences kolostorban – iskolájuk első épületét fogadták örökbe a kolozsvári unitárius kollégium diákjai
2018. december 27., csütörtök

Dăncilă tárgyalna Johannisszal a kormányátalakításról, amnesztiaügyben óvatos

Viorica Dăncilă miniszterelnök tárgyalni kíván Klaus Johannis államfővel a szállításügyi, illetve a regionális fejlesztési tárcát érintő minisztercserékről. A kormányfő csak akkor akar hallani az amnesztiáról, ha az igazságügy-miniszter is felvállalja.

Dăncilă tárgyalna Johannisszal a kormányátalakításról, amnesztiaügyben óvatos