Novak Eduárd ifjúsági és sportminiszter csütörtökön Kolozsváron örömét fejezte ki, hogy a román ritmikus gimnasztika visszanyeri helyét Románia reprezentatív sportágai között.
Október 5. és 16. között szervezi meg a Filmtett Egyesület a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 22. kiadását – közölte az egyesület.
Nehéz lehet úgy szurkolónak lenni, hogy közben mindenkit gyűlölünk. Már abban hatalmas az ellentmondás, hogy egyszerre biztatjuk a kedvenc csapatunkat, ezzel egy időben pedig a pokolba kívánjuk az ellenfelet.
Kolozsváron ad koncertet a szimfonikus heavy metált játszó finn zenekar, az Apocalyptica augusztus 31-én.
Új helyszínt talált az önkormányzat, a jelenlegi Sun strand helyén épül meg Kolozsvár akvaparkja, jelentette be Emil Boc polgármester.
Vasárnap este a Budapesti Operettszínház Összetartozunk című ünnepi műsorával véget ért a 13. Kolozsvári Magyar Napok.
Rendkívüli tanácsülésen magyarázkodott Emil Boc kolozsvári polgármester a helyi önkormányzati képviselők előtt hétfőn délután, miután felfüggesztette a metróvonal tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert.
Harminc napos előzetes letartoztatásba helyezték azt a fiatal férfit, aki a hétvégén felgyújtotta a kolozsvári városháza ajtaját, közölte az ügyészség.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Orbán Viktor félreérthető, de nem rasszista kijelentést tett a Tusványoson tartott idei előadása során, amelynek kapcsán nemrég öt perces megbeszélést folytatott a bukaresti kormánykoalíció liberális és szociáldem
Egy nyári szombat délutánhoz illő laza és jó hangulatban zajlott az a beszélgetés, melynek keretin belül a Kolozsvári Vasutas Sport Club (KVSC) szurkolói csapatának tagjai meséltek, arról, hogy hogyan lesz valaki drukker, hogy miről szól ez a hobbi.
„Itthon vagyunk Kolozsváron!” – hangzott el Kolozsvár Főterén a magyar nemzeti ünnepen, ahol hatalmas tömeg énekelte együtt a magyar Himnuszt. Hétvégére a 13. alkalommal megtartott Kolozsvári Magyar Napok minden helyszíne zsúfolásig telt.
Az energiaválság, az aszály a környezetvédelem és környezettudatosság sok kérdését tette az eddiginél is aktuálisabbá.
A budapesti Nemzeti Színház erős látvány-és mozgásvilágú előadását, a Csíksomlyói passiót láthatta a Kolozsvári Magyar Napok közönsége Szent István ünnepén, szombaton este a magyar színházban.
Felgyújtotta a kolozsvári városháza kapuját szombaton este egy férfi, majd megpróbált lazán elsétálni – számolt be a Știri de Cluj helyi portál.
Kolozsvár nem mindennapi látképével találkozhatnak azok, akik felmásznak a Szent Mihály-templom tornyába, és madártávlatból szemlélik a kincses város központját régi épületeivel, teraszaival, zöldövezeteivel.
„Ennek a harcnak pozitív hatása volt a román sportra” – jelentette ki Novák Eduárd sportminiszter a Kolozsvári Magyar Napok eseményén.
Idén sem maradt el a Kolozsvári Magyar Napok megszokott kirakodóvására. Pénteken, a hőség ellenére sokan látogattak ki a helyszínre, ahol a színes tárgyak és finom falatok közül válogathattak.
Petőfi érzékeny dalköltészete volt a témája a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum épületében tartott pénteki rendezvénynek, amelyen Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi tanár kalauzolta a résztvevőket a költő lírájának világába.