Aláírta Klaus Johannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet október végén szavazott meg a román parlament.
Klaus Johannis államfő „a román demokrácia balesetének" nevezte a Viorica Dăncilă vezette bukaresti szociálliberális kormányt, amely szerinte nincs felkészülve arra, hogy 2019. január 1-jétől átvegye az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
Bűnözők próbálnak rátelepedni a román igazságszolgáltatásra, akik pedig ellenállást tanúsítanak, azokat el akarják távolítani – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnökre utalva.
Klaus Johannis államfő elleni vádaskodással reagált hétfőn Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök arra, hogy a hét végén őt lejáratni próbáló kiszivárogtatások nyilvánosságra hozatalát harangozta be a Rise Project nevű tényfeltáró lap.
Vállműtéte után kiengedték péntek reggel a bukaresti Carol Davila katonai kórházból Klaus Johannis államfőt.
„Teljességgel helytelennek” tartja Klaus Johannis államfő az Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltására irányuló javaslatot. Az elnök szerint a döntés bizalmatlanságot szül a rendszerrel szemben, az európai partnerekben pedig újabb aggodalmakat kelt.
Elhárította a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) Klaus Johannis jobboldali államfő azon kezdeményezését, hogy a parlamenti pártok közti megállapodás alapján javítsák ki a Velencei Bizottság által bírált igazságügyi törvényeket.
Klaus Johannis államfő konzultációt kezdeményezett az igazságszolgáltatást érintő törvénykezésről a parlamenti pártokkal – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Tudorel Toader szerint megengedhetetlen, hogy az államfő olyan jogszabálytervezetek miatt kérje az igazságügy-miniszter lemondását, amelyeket nem a szaktárca kezdeményezett és dolgozott ki.
Elfogadhatatlan, hogy Románia meghátráljon a korrupcióellenes harcban – jelentette ki Klaus Johannis államfő csütörtökön, jelezve, hogy fenntartásai vannak a korrupcióellenes ügyészség (DNA) élére jelölt Adina Florea alkalmassága tekintetében.
Kihirdette Klaus Johannis román államfő a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvényt pénteken, ezáltal az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform utolsó törvénye is hatályba lép.
A tolerancia fontosságát hangsúlyozta, és a társadalmi béke helyreállítását, a gyűlöletbeszéd beszüntetését sürgette Klaus Johannis államfő kedden, a holokauszt romániai emléknapján.
A Moldvát Bukaresttel összekötő autópálya megépítését sürgette Klaus Johannis államfő az öt iaşi-i állami egyetem által a nemzeti színházban tartott tanévnyitó ünnepségen.
Megérkezett kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) székházába Klaus Johannis. A román államfő az ENSz Közgyűlésének 73. ülésén vesz részt New Yorkban.
Közlekedési, energetikai és digitális hálózatok fejlesztéséről és összekapcsolásáról egyeztek meg Bukarestben a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) országai, és elfogadták a közösen megvalósítandó projektek listáját.
A jogállamiság kulcskérdés az Európai Unióban, az európai partnerség alapja, az Európai Bizottság pedig már jelezte, hogy aggasztónak tartja azt, ami Romániában az igazságügyi törvények körül történik - mutatott rá Mark Rutte szerdán Bukarestben.
Elutasította a román alkotmánybíróság szerdán azt a panaszt, amelyet a jobboldali Klaus Johannis államfő augusztus elején emelt a bukaresti szociálliberális kormányt vezető Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen.
Klaus Johannis szerint a közoktatási rendszer megújulására és a Nagy-Romániát létrehozó elődök hazafiságára van szükség az ország felemelkedéséhez – erről a 2018-2019-es tanév hétfői megnyitóján, Gyulafehérváron beszélt a román államfő.