Tavaly decemberben novemberhez viszonyítva 314 lejjel (6,6 százalékkal) 5079 lejre emelkedett a nettó átlagbér Romániában – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Floridában csütörtökön vádat emeltek egy 14 éves fiatal és 15 éves testvére ellen karácsonyi ajándékok miatt kirobbant lövöldözés ügyében, a konfliktusban 23 éves nővérük meghalt.
Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének pásztorlevele.
Schönberger Jenőnek, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Ahogyan kétezer évvel ezelőtt, ma is üldözik a keresztényeket, akik életüket áldozzák hitükért – mondta az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa, aki az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából beszélt kedden.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében Zelenák József esperes karácsonyi pásztorlevele
Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök karácsonyi pásztorlevele.
PÁSZTORLEVELEK – Karácsony üzenete azt hirdeti, lehet világosságban járni és élni – írja Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
A szentföldi harcok leállítását, a kétségbeejtő humanitárius helyzet megoldását és a közel-keleti konfliktus tartós rendezését sürgette Ferenc pápa karácsonyi beszédében, amelyet a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondott el hétfő délben.
Öt ember halt meg vasárnap a dél-ukrajnai Herszon megyében. Az orosz kézen lévő Horlivkában pedig az ukrán tüzérségi támadásnak lett egy halálos áldozata és több sérültje vasárnap. Karácsonyi videoüzenetében Volodimir Zelens
Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspökének karácsonyi pásztorlevele
Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspökének karácsonyi pásztorlevele
A fegyverek zaja miatt ma sincsen hely a békét hirdető gyermek Jézus számára Betlehemben – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap este.
Kovács Gergely, a gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye érseke, örmény apostoli kormányzó karácsonyi pásztorlevele
Emberséget szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
A keresztény ember számára óriási többlet, hogy karácsonykor nem valamit, hanem valakit vár. Aki csak valamit vár, az a karácsonyi csillogásra, az ajándékra, a fesztivitásra összpontosít, holott mindez elmúlik.
A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét.
A felnőtt magyaroknak a karácsonyi ünnepkör továbbra is meghatározó keresztény élmény – olvasható a Szent István Intézet felmérésében.