Az „óvatos forgatókönyv” szerint a romániai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatnak a következő négy évben további 1000 kilométerrel kellene bővülnie – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke.
A megszabott ütemterv szerint halad a májusi nyugdíjak kifizetése – jelentette ki Marcel Ciolacu a keddi kormányülés elején.
A pénzügyminisztérium átirányít egy pénzösszeget a szociális ellátási rendszerben dolgozók béremelésére, de még nem tudni, milyen arányú lesz a fizetésemelés – nyilatkozta kedd este Camelia Socianu, a Pro Asist szakszervezeti szövetség vezetője.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a Sanitas bérköveteléseinek nagy része „biztosan” teljesülni fog, és „közel állnak a megállapodáshoz” a szakszervezeti szövetséggel.
A csütörtöki kormányülésen több olyan rendeletet fogadnak el, amelyek a fuvarozók és a Közlekedési Minisztérium között elfogadott megoldásokat ültetik át a gyakorlatba – jelentette be a kormány csütörtökön este.
Az oktatási minisztérium elkülönítette a szükséges összegeket az iskolaépületen kívüli mellékhelyiségek problémájának megoldására – jelentette ki a Ligia Deca tárcavezető.
2024-től a kisnyugdíjak nőni, a nagyok pedig stagnálni fognak – hangsúlyozta ismételten Marcel Ciolacu miniszterelnök egy csütörtök esti tévéinterjúban.
Az aktuális prioritásokra és szükségletekre épülő, korszerű jövő évi költségvetést dolgozott ki a kormány – állítja a pénzügyminiszter.
Jövő évben közel 250 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út készül el – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu.
Csaknem 110 kilométernyi új autópálya- és gyorsforgalmiút-szakasszal gazdagodhat Románia 2023-ban. Ebből kevesebb mint 100 kilométer adható át a forgalomnak, de így is csaknem kétszer több, mint tavaly.
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint 2024 végéig 250 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában.
A kormány a tanárokkal szemben tett minden vállalását betartja – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden, a Ligia Deca tanügyminiszterrel folytatott megbeszélése alkalmával.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint a következő két esztendőben évente legalább száz kilométer új autópálya- és gyorsforgalmiút-szakaszt adnak át Romániában.
Az idei második negyedévben 1851 lej volt az átlagnyugdíj, 0,3 százalékkal több, mint az előző negyedévben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nagy reményekkel vágtak neki az új tanévnek hétfőn a Kolozs megyei Györgyfalván, ahol már az első becsengetés előtt oktatási sikert könyvelt el a magyar többségű közösség: beindult a harmadik óvodai csoport is.
A kormány legalább 6 százalékkal tervezi emelni jövőre a nyugdíjakat és 20 százalékkal a gyermeknevelési támogatást – közölte hétfőn az ügyvivő munkaügyi miniszter.
„A Víkendtelepen megkezdtük a sátortetős uszoda helyreállítását” – újságolta el az örömhírt Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere három hónappal ezelőtt a helyi lap riporterének. Utánanéztünk, miért nem sikerült befejezni ennyi idő elteltével a mindössze pár napos munkát, és meglehetősen&
A hatalomra lépő koalíció által kidolgozott kormányprogram számos fejezetének van gazdasági, pénzügyi vonatkozása. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk ezek közül.