François Fillon egykori francia miniszterelnök – hazája, illetve Románia számos politikusával ellentétben – immár belátta, hogy a rokonokat hiba belekeverni a politikai ügyekbe.
Nagyon régi és nagyon általános szokás, hogy bármi elintézéséről is legyen szó, az első lépés az elhalasztás. Majd!
Megvonta politikai támogatását a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vasárnap Daniel Constantin társelnöktől, aki miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betölt a Grindeanu-kabinetben.
Értesüléseink szerint fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak rendező, aki a Rosmersholm című darabot állította színpadra a kincses városban. Az agresszió a pénteki bemutató szünetében történt.
A német Sebastian Vettel győzelmével kezdődött vasárnap a Forma–1 idei szezonja. Az öt év elteltével konstruktőri listavezető Ferrari mellett a Mercedes két pilótája állhatott fel az Ausztrál Nagydíj dobogójára.
Szabadtéri rendezvényekkel ünnepelte meg már hétvégén a hétfői színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely hangulatos, a kikapcsolódásra maximálisan lehetőséget nyújtó teret rendezett be a Szamos-parton.
Mintegy négyezer rendőr tüntetett szombaton a bukaresti belügyminisztérium, majd a kormány épülete előtt, tisztességes béreket követelve.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott kijutott a horvátországi Európa-bajnokságra, miután az elitkör 3., záró fordulójában 1-0-ra legyőzte a norvég együttest vasárnap Telkiben.
A társadalom mentalitásának változása és a hatalmi küzdelem átalakítja Románia biztonságpolitikáját is. A változások hosszú távon befolyásolják térségünk helyzetét és Magyarország kétoldalú kapcsolatait.
A kutyatartás miatt nem mindig feszültségmentes az együttélés a tömbháznegyedek lakói között. A gazdák kötelességeiről, az ebtartással járó felelősségről szakemberekkel, illetékesekkel beszélgettünk.
Fehérboros gomba zöldsalátaágyon, pirított tökmagos zöldsaláta, saláta kapros-fokhagymás öntettel, zöldsaláta ecetes heringgel, saláta grillezett sajttal.
Hargita megye egész területén havazik, a magasabban fekvő útszakaszokon téli körülmények között zajlik a közlekedés, ezért a rendőrség azt ajánlja a gépkocsivezetőknek, hogy csak megfelelően felszerelt járművekkel induljanak útnak.
Életének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum.
Szalai Ádám szerint fájó kimondani, de ez a 3-0-s vereség a realitás a magyar labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnok Portugália vendégeként.
Szín- és formavilágban is nagyon változatos az idei öltözködési trend, bárki találhat a személyiségéhez illő ruhadarabot. Szakács Ágnes marosvásárhelyi ruhatervező szerint a divatirányzatok egyre inkább jellemfüggőek.
Magyarországi sziklamászó vesztette életét szombaton a Nagyenyed és Torockó közötti Kőköz-szorosban – jelentette az Agerpres hírügynökség.
Romániai gyerekeket is behálóz a Kék bálna elnevezésű, öngyilkosságra buzdító internetes „játék”. A felnőttekkel való kommunikáció megakadályozhatja a gyereket, hogy a veszélyes játék bűvkörébe kerüljön – mondta el lapunknak egy iskolapszichológus.
Werner Schwab kortárs osztrák drámaíró Elnöknők című darabját mutatja be hétfőn a szatmárnémeti Harag György Társulat Sorin Militaru rendezésében.