Hollywoodi sztárokkal és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendezővel a versenyben megkezdődik kedden a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért.
Kolozsvár főterén vetítik a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) zárófilmjeként „az elbűvölő Wes Anderson” legújabb alkotását, az Asteroid City című vígjátékot a szemle zárásaként, június 18-án – közölték a fesztivál szervezői.
Hangosan bírálta az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott új „diverzitás és inkluzivitás” szabályokat az ismert színész Richard Dreyfuss.
Újabb magyar film érkezik a romániai mozikba: Bukarestben premier előtti vetítésen, majd hét városban lehet megnézni Bernáth Szilárd nemzetközi filmfesztiválokon és a magyar kritikusok éves díjátadó gáláján elismert, bemutatkozó játékfilmjét, a Larryt. .
Egy hetes filmmaratonnal ünnepeli közmédia a magyar film napját, melynek alkalmából különböző évtizedek legemlékezetesebb hazai alkotásai kerülnek műsorra. Szinte valamennyi műfaj képviselteti magát.
Az ügyészek hivatalosan is ejtették pénteken az Alec Baldwin színész-rendező ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádat a Rust című westernfilm forgatásán történt halálos tragédia miatt.
Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők.
A tervek szerint csütörtökön folytatják az Alec Baldwin főszereplésével készülő, de másfél évvel ezelőtt egy halálos baleset miatt leállított Rust című westernfilm forgatását – közölte a film produkciós vállalata.
Wim Wenders, Nani Moretti, Ken Loach, Aki Kaurismäki, Wes Anderson és Koreeda Hirokazu legújabb filmje is meghívást kapott a 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába – jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux művészeti igazgató Párizsban.
Indul május 23-án az Egyesült Államokban a „régi-új” streamingszolgáltató, a Max, ami a korábbi HBO Max és Discovery+ nevű szolgáltatások fúziója lesz, nálunk idén még nem lesz elérhető, és lesz új Harry Potter-tévésorozat is – írta a filmtett.ro.
Bejelentette a szemle nyitófilmjét a kolozsvári Transilvania Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata.
Az idei cannes-i fesztiválon mutatják be Martin Scorsese új filmjét (Killers of the Flower Moon), amelynek főszerepeit Leonardo DiCaprio és Robert de Niro alakítják. Mindkét amerikai sztárt a vörös szőnyegre várják a május 20-i világpremierre.
Újabb magyar film érkezik az erdélyi mozikba: a Hat hét című alkotást a következő hetekben több településen vetítik – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
A külföldi filmekre való nyitottság, egyes alkotások méltánytalanul való teljes mellőzése, mások túldíjazása jellemezte az idei Oscart. Az Amerikai Filmakadémia jelenlegi díjazási tendenciáiról beszélgettünk Farkas Boglárka filmkritikussal.
Friss magyar filmeket tekinthet meg a brassói közönség március 24. és 26. között – közölte a szervező Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest.
Ismét magyar filmet indít a romániai mozikban a Filmtett Egyesület: a forgalmazó közölte, március 15., a nemzeti ünnep alkalmából ezúttal kalandos huszármesére, a Hadik megtekintésére várják a nézőket Erdély-szerte.
A tizenegy jelölésből hetet díjra váltott a Minden, mindenhol, mindenkor vasárnap este, a Los Angeles-i Dolby Színházban megtartott 95. Oscar-díjátadó gálán. A film producerének, Jonathan Wangnak Harrison Ford nyújtotta át az Oscar-díjat.
Romániai idő szerint hétfő hajnali 2 órától rendezik meg az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjáradó gáláját a Los Angeles-i Dolby Színházban.