Asszisztensként fognak dolgozni a koronavírussal fertőzött pácienseket ellátó kórházakban az orvostanhallgatók – jelentette be vasárnap este Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyminisztériumi államtitkár.
Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént – mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.
Már a harmadik egymást követő nap volt vasárnap, amikor az előző naphoz képest csökkent a koronavírussal diagnosztizált személyek száma Szeben megyében, de a 8,62 ezrelékkel még így is legmagasabb az országban a 14 napra számolt fertőzöttségi ráta.
Pozitív lett Violeta Alexandru munkaügyi miniszter koronavírustesztje. Ezt maga a tárcavezető közölte csütörtökön egy Facebook-bejegyzésben.
Február–márciusban érkezhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai képviselője szerint.
Az orvosi egyetemek végzős évfolyamainak hallgatói is csatlakozhatnak a koronavírus elleni küzdelemhez – az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet szerda késő estébe nyúló ülésén elfogadta az Orban-kabinet.
Az elmúlt 14 napban 8,30-ra nőtt az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma Temesváron – közölte szerdán a Temes megyei prefektúra.
Meghaladta a koronavírus-járvány regisztrált fertőzötteinek száma a kétmilliót Franciaországban – jelezte Jérome Salomon járványügyi igazgató kedd esti sajtótájékoztatóján Párizsban.
Mivel egyre több koronavírussal fertőzött páciens veszíti életét Temesváron, a Victor Babeș kórház halottasházában nem tudnak mindenkit elhelyezni, így az egészségügyi hatóságok kénytelenek voltak kényszermegoldást keresni.
Az elmúlt tizennégy napban 8,23-ra nőtt az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma Temesváron – közölte kedden a Temes megyei prefektúra.
Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal – jelentette be Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke hétfőn.
A világon 54 369 609 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 317 131, a gyógyultaké pedig 34 954 629 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
A koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt vesztegzár alá kerül hétfőről keddre virradóra a Fehér megyei Gyulafehérvár, Szászsebes, Balázsfalva, Kudzsír, Abrudbánya és Maroscsüged – döntött a megyei katasztrófavédelmi bizottság.
A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 283 510, a gyógyultaké pedig 33 872 591 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Nagyszeben karantén alá vonását fontolgatják az egészségügyi hatóságok – jelentette be szerda este Rareş Macrea alprefektus.
A világon 51 395 233 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 270 706, a gyógyultaké pedig 33 490 724 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Akik a tágabb családból is vendégeket fogadnak az ünnepekre, plusz koronavírus-fertőzési kockázatnak teszik ki magukat – hívta fel a figyelmet Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkára.
A kormány dolgozik a veszélyhelyzet meghosszabbítását előíró rendeleten – jelentette be hétfőn a képviselőház plénuma előtt, A kormányfő órájában Ludovic Orban miniszterelnök.