Szabad a pálya. Az önkéntes programhoz jelentkező orvosisokat havi 2500 lejjel honorálják
Fotó: Beliczay László
Az orvosi egyetemek végzős évfolyamainak hallgatói is csatlakozhatnak a koronavírus elleni küzdelemhez – az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet szerda késő estébe nyúló ülésén elfogadta az Orban-kabinet.
2020. november 19., 08:242020. november 19., 08:24
Mint Ionel Dancă, a kormányülést követően elmondta, a járvány terjedésének megfékezése érdekében, és a csaknem kilenc hónapja a frontvonalban harcoló egészségügyi alkalmazottak megsegítésére döntöttek az orvosisok bevonása mellett.
a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) irányítása alatt. Utóbbi osztja majd szét a jelentkezőket azon egészségügyi intézmények között, amelyek a legnagyobb szakemberhiánnyal küzdenek.
Közép-Kelet-Európa áll a legrosszabbul orvosokkal európai uniós összevetésben: miközben Ausztriában 524 és Németországban 431 orvos jut minden 100 000 lakosra, addig Lengyelországban alig 238, Romániában 304, Magyarországon pedig 338.
– jelezte egyúttal a kormányzati illetékes.
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyminisztériumi államtitkár korábbi bejelentése értelmében arra számítanak, hogy a nagyjából 20 ezer egyetemi hallgató közül mintegy háromezren jelentkeznek önkéntesnek.
A kormánynak szándékában áll minden orvost alkalmazni, akinek sikerül a rezidensvizsgája – jelentette ki vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök a B1 televízió műsorában.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!