Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei, hogy megduplázódott a házasságkötések és felére csökkent az abortuszok száma – mondta el a vatikáni rádió magyar nyelvű adásában a köztársasági elnök.
Sürgősen tovább kell növelni Ukrajna katonai támogatását ahhoz, hogy az orosz támadás alatt álló ország tárgyalások útján és szuverén nemzetként kerüljön ki a háborúból – mondta a NATO főtitkára egy szerdai német lapinterjúban.
Ferenc pápa Kijevbe tervezett látogatásáról volt szó a katolikus egyházfő és a vatikáni ukrán nagykövet találkozóján.
Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai őslakosok ellen „kulturális népirtást” követtek el. A katolikus egyházfő kanadai látogatásáról hazatérőben nyilatkozott szombaton újságíróknak.
Paul Gallagher érsek, a Vatikán „külügyminisztere” a Rai1 olasz televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a 85 éves pápa július végén, Kanadából visszatérése után megbeszélést folytat majd munkatársaival egy lehetséges kijevi látogatásról.
A világnak békére van szüksége, az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
A megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és a modernizációs tervek, az egyháznak saját érdekei védelme és bezárkózás helyett nyitnia kell a világra a Szentlélek újító erejével – hangoztatta homíliájában Ferenc pápa.
A világ szegényebb országainak ellátását veszélyeztető gabonaválság miatt fejezte ki aggodalmát Ferenc pápa, aki a szerdai általános audiencián hangoztatta, hogy a búza nem válhat háborús fegyverré.
A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak – szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte.
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a szentatyára.
A mariupoli ukrán erők parancsnoka Ferenc pápához írt levelében a katolikus egyház vezetőjének segítségét kérte a városban rekedt emberek kimentéséhez – jelentette az amerikai Katolikus Hírügynökség, amelynek központja a coloradói Denverben van.
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.
Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.
A keresztút utolsó előtti állomásán egy ukrán és egy orosz család tagjai, az utolsón pedig egy katolikus bevándorló család vitte a keresztet nagypénteken a római Colosseumnál, ahol Ferenc pápa ismét hívők tízezrei előtt vezette a Via Crucist.
A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott Ferenc pápa a krizmaszentelő misén, melyen paptársaival megújította fogadalmát a Szent Péter-bazilikában nagycsütörtökön.
Ferenc pápa a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.
„Gyermeteg és pusztító agressziónak” minősítette Ferenc pápa szombaton máltai látogatásának kezdetén az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút, és jelezte, vizsgálja annak lehetőségét, hogy személyesen Kijevbe látogasson.
Nem a fegyverkezés, hanem a béke építése jelent megoldást Ferenc pápa szerint, aki ismét az ukrajnai helyzetről beszélt az általános audiencián szerdán.