Ferenc pápa megújította fogadalmát, a „tiszta lelkiismeretű” papi szolgálatról beszélt nagycsütörtökön

A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott Ferenc pápa a krizmaszentelő misén, melyen paptársaival megújította fogadalmát a Szent Péter-bazilikában nagycsütörtökön.

MTI

2022. április 14., 16:382022. április 14., 16:38

Ferenc pápa 2020 húsvét óta először a hívőkkel és papokkal teli bazilikában mutatta be a misét. A Vatikán közlése szerint 2500 hívő és 1800 pap volt jelen.

A résztvevők maszkban voltak, mivel a hatályos járványintézkedések szerint belső térben,

így a templomokban is még kötelező az FFP2-es maszk viselete, amelyet egyedül a misét bemutató egyházfő nem vett fel.

A krizmaszentelési misén a pápa Róma püspökeként megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt olajokat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. Ezen a napon a püspök és az egyházmegye papsága megújítja papi ígéretét.

Nagycsütörtöki homíliájában Ferenc pápa szokás szerint a papi hivatásról beszélt. Arra kérte paptársait, arra figyeljenek, mi a feladatuk az őket övező világban, és hűséggel, valamint  „tiszta lelkiismerettel” szolgálják Isten népét, mivel az „emberek azt megérdemlik, és szükségük van rá”.

Az egyházfő úgy vélte,

a papok is gyakran engednek a korunkat uraló „világiasodás kultúrájának”, amely ideig-óráig tart, amelyben kizárólag a látszat számít, és amely mindent „kozmetikáz”.

„A világias pap nem más mint egy klerikális pogány” – jelentette ki a pápa. Hangsúlyozta, a papi hivatás többről szól, mint statisztikák teljesítéséről, bérért végzett hatékony munkavégzésről.

A misén részt vevő bíborosok, püspökök, papok mindegyike távozáskor a Tanúk, nem hivatalnokok – A pap a korszakváltásban című könyvet kapta kézbe, melynek szerzője a korzikai püspök, Francois-Xavier Bustillo.

Csütörtök délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel:

Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem 2013-as megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Idén a Rómától mintegy hetven kilométerre északra fekvő Civitavecchia börtönébe látogat, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mossa meg a lábát.

Elemzők rámutattak, hogy Olaszországban a pandémia kiemelten sújtotta a börtönlakosságot, mivel az oltást későn indították el a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekben. A börtönben végzett szertartáson csak a CTV vatikáni televízió kamerái és fotósai lesznek jelen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését