A görögkatolikus egyháztól származó információk szerint Ferenc pápa várhatóan nem májusban, hanem valamelyik nyári hónapban látogat jövőre Romániába, és Bukaresten kívül vidéki nagyvárosokat is felkeres.
Ferenc pápa levélben kért bocsánatot az elszenvedett erőszakért egy olasz nőtől, akit férje savval öntött le – hozták nyilvánosságra a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján vasárnap.
Nem zárható ki, hogy 2019-ben esedékes romániai látogatása során Ferenc pápa Erdélyt is felkeresi. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a Krónikának elmondta: a szentatya nyitott arra, hogy jövőre közelről is megismerje erdélyi híveit.
Bár a román sajtó akként tálalta, Jakubinyi György római katolikus érsek szerint egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy 2019 májusának első felében Romániába látogat Ferenc pápa.
A római katolikus érsekséghez közel álló források megerősítették az Agerpres hírügynökségnek, hogy 2019-ben látogatást tehet Romániába Ferenc pápa.
A szülőknek nem szabad elítélniük, hanem meg kell érteniük a homoszexuális gyerekeket, és amennyiben a gyermeknél „aggasztó“ tulajdonságok vagy hajlamok kezdenek jelentkezni, akkor ajánlatos pszichiátriai segítséget nyújtani neki – jelentette ki Ferenc pápa.
Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.
A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.
Félreértésre gyanakszik a gyulafehérvári érsekség általános helynöke, aki nem tartja valószínűnek, hogy 2019-ben Ferenc pápa Romániába látogat. A kétkedő reakciók ellenére a miniszterelnök és Liviu Dragnea is kitart amellett, hogy jövő évben igenis vendégül láthatják a szentatyát.
Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt a Vatikánban. Az audienciát követően a miniszterelnök közölte, az egyházfő arról tájékoztatta: jövőre Romániába látogat. Az apostoli nuncius nem erősítette meg a bejelentést.
A Szíriában folyó „irtóháború” befejezését és a humanitárius jog betartását sürgette vasárnap hagyományos húsvéti Urbi et Orbi áldásában Ferenc pápa.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli (Mennyek Királynője) nevű római börtönben először felkereste a gyengélkedőt, majd a rabok előtt bemutatta az utolsó vacsorára (coena Domini) emlékező misét a lábmosás szertartásával.
„A békétől ihletett újságírást” helyezte szembe Ferenc pápa „a kortárs kommunikációt uraló hamis hírekkel” a katolikus egyház idei tömegtájékoztatási világnapja alkalmából kiadott üzenetében, amely szerdán jelent meg a Vatikán honlapján.
Békés jövőt kívánt mindenkinek, közöttük a bevándorlóknak és a menekülteknek is 2018-ra Ferenc pápa.
Ne féljetek! – idézte Ferenc pápa szenteste mondott homíliájában II. János Pált, miközben az immár megszokottnak tekinthető terrorfenyegetettség miatt fokozott biztonsági intézkedések övezték a karácsonyi eseményeket a Vatikánban.
Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.
A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.
Panaszkodni tilos! - ez a felirat fogadja a látogatókat Ferenc pápánál, aki korábban is hangoztatta már, hogy örökös panaszkodás helyett tevékeny és örömteli egyházat és hívőket szeretne maga körül látni.