Ciolacu ismét bírálta a helyreállítási tervet, de azt ígérte, módosítják a különnyugdíjak rendszerét

Ciolacu ismét bírálta a helyreállítási tervet, de azt ígérte, módosítják a különnyugdíjak rendszerét

Ha Románia „betű szerint” követi a helyreállítási terv különleges nyugdíjakkal kapcsolatos vállalásait, a védelmi, a belügyminisztérium és az igazságszolgáltatási rendszer is „elnéptelenedik” – vallja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

2023. március 09., csütörtök

Különnyugdíjak: lassan a szenátorok körmére ég a gyertya, pedig a tervezet jelenlegi formája „sok kívánnivalót hagy maga után”

Legtöbb három héten belül szavaznia kell a szenátusnak a különleges nyugdíjak rendszerét szabályozó törvénytervezetről, ellenkező esetben hallgatólagosan elfogadottnak minősül, ami megengedhetetlen – jelentette ki szerdán Alina Gorghiu.

Különnyugdíjak: lassan a szenátorok körmére ég a gyertya, pedig a tervezet jelenlegi formája „sok kívánnivalót hagy maga után”
2023. március 05., vasárnap

A legnagyobb érdekvédelmi szervezet elnöke szerint a romániai mezőgazdaság céltalanul bolyong az Európai Unióban

A Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája az ország legnagyobb érdekvédelmi szervezete. Elnöke, Nicu Vasile a Krónikának adott interjújában elmondta: a román mezőgazdaság nagyon nehéz helyzetbe került átfogó agrárstatégia hiányában.

A legnagyobb érdekvédelmi szervezet elnöke szerint a romániai mezőgazdaság céltalanul bolyong az Európai Unióban
2023. március 03., péntek

Kolozsvár Európa nagyjai között: példát mutathat a kincses város a klímasemlegesség elérésében

Kolozsvár felkerült arra a szűkített listára, melyet az Európai Bizottság állított össze a klímasemlegesség elérésében jeleskedni kívánó, uniós támogatásban részesülő városok számára.

Kolozsvár Európa nagyjai között: példát mutathat a kincses város a klímasemlegesség elérésében
2023. március 02., csütörtök

Ragadós példa: fontolóra vették a TikTok betiltását a romániai közintézményekben

A kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy az Európai Bizottság példáját követve tiltsa be a TikTok használatát a romániai intézményekben – jelentette ki szerdán Sebastian Burduja tárcavezető.

Ragadós példa: fontolóra vették a TikTok betiltását a romániai közintézményekben
2023. március 01., szerda

Az EU egészére kiterjesztené az ittas vezetésre vonatkozó zéró toleranciát az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a vezetői engedélyekre vonatkozó követelmények aktualizálását, digitális vezetői engedély bevezetését, és a közlekedési szabályok külföldi érvényesítésének javítását javasolja.

Az EU egészére kiterjesztené az ittas vezetésre vonatkozó zéró toleranciát az Európai Bizottság
2023. február 28., kedd

Különnyugdíjak: munkacsoport alakul, amelynek feladata a világbanki és brüsszeli ajánlások összefésülése

Munkacsoport létrehozásáról döntöttek a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői, amelynek feladata az lesz, hogy beépítse a különleges nyugdíjak reformjáról szóló törvénybe a Világbank és az EB által megfogalmazott ajánlásokat – közölte a PSD.

Különnyugdíjak: munkacsoport alakul, amelynek feladata a világbanki és brüsszeli ajánlások összefésülése
Krónika
2023. február 28., kedd

Nem szerepel Románia schengeni csatlakozása az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa március eleji ülésének ideiglenes napirendjén

Egyelőre úgy tűnik, márciusban sem születik döntés Románia schengeni csatlakozásáról, miután a témában a végső szót kimondó Bel- és Igazságügyi Tanács március eleji soros ülésének ideiglenes napirendjén nem szerepel a téma.

Nem szerepel Románia schengeni csatlakozása az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa március eleji ülésének ideiglenes napirendjén
2023. február 28., kedd

Zöld folyosó: megszűnt az áruforgalom elé emelt tengeri határ Nagy-Britannia és Észak-Írország között

A brit kormány és az Európai Unió (EU) hétfői megállapodásával megszűnt az áruforgalom elé emelt tengeri határ Nagy-Britannia és Észak-Írország között – jelentette be az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján Rishi Sunak kormányfő.

Zöld folyosó: megszűnt az áruforgalom elé emelt tengeri határ Nagy-Britannia és Észak-Írország között
2023. február 27., hétfő

Az Európai Bizottság is beszáll a Románia és Ukrajna közötti Bisztroje-vitába

Az EB is szerepet vállal a vita rendezésében, amely amiatt robbant ki, hogy a román fél szerint Kijev a nemzetközi jog megsértésével, Bukarest jóváhagyása nélkül mélyítette ki a Dunát a Fekete-tengerrel összekötő Bisztroje-csatornát.

Az Európai Bizottság is beszáll a Románia és Ukrajna közötti Bisztroje-vitába
2023. február 24., péntek

Megtiltotta a TikTok használatát munkatársai számára az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság az intézmény informatikai biztonságának javítása érdekében megtiltja munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát.

Megtiltotta a TikTok használatát munkatársai számára az Európai Bizottság
2023. február 15., szerda

Az Európai Bizottság egy tizedik szankciócsomagot is javasolt Oroszország ellen, Iránt is büntetnék

Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik.

Az Európai Bizottság egy tizedik szankciócsomagot is javasolt Oroszország ellen, Iránt is büntetnék
2023. február 14., kedd

A légszennyező nehézgépjárművek 2030-ig közlekedhetnek Európában

Az Európai Bizottság új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasolt 2030-tól az új nehézgépjárművekre, kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsiknál pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést érne el.

A légszennyező nehézgépjárművek 2030-ig közlekedhetnek Európában
2023. február 13., hétfő

2,5 százalékra lassul a román gazdasági növekedés az Európai Bizottság szerint, közel 10 százalékos inflációt várnak

A román gazdaság 2023-ban 2,5 százalékkal, 2024-ben 3 százalékkal bővül az Európai Bizottság (EB) téli időközi gazdasági előrejelzése szerint. Az Agerpres által idézett prognózis idénre 9,7 százalékos, jövőre 5,5 százalékos inflációt jósol.

2,5 százalékra lassul a román gazdasági növekedés az Európai Bizottság szerint, közel 10 százalékos inflációt várnak
2023. február 10., péntek

Romániában nem épülnek határvédelmi kerítések, mással fognak próbálkozni a kiszivárgott információk szerint

Romániában nem épülnek határvédelmi kerítések, az Európai Bizottsággal és az európai intézményekkel közös kísérleti projekt a határvédelemmel és az ez irányú együttműködéssel kapcsolatos jó gyakorlatok kialakítására irányul – közölték politikai források.

Romániában nem épülnek határvédelmi kerítések, mással fognak próbálkozni a kiszivárgott információk szerint
2023. február 04., szombat

Bukarest szerint román kezdeményezésre a kisebbségi jogok is bekerültek az EU–Ukrajna csúcson elfogadott közös nyilatkozatba

Ukrajna vállalta a pénteken, Kijevben megtartott EU-Ukrajna csúcstalálkozón, hogy a kisebbségekkel és a Velencei Bizottsággal is egyeztet a kisebbségi jogokat és a kisebbségi törvényt érintő témákban – közölte a Digi 24 hírcsatorna.

Bukarest szerint román kezdeményezésre a kisebbségi jogok is bekerültek az EU–Ukrajna csúcson elfogadott közös nyilatkozatba
2023. február 03., péntek

Légiriadót rendeltek el Kijevben, miközben az EU-Ukrajna csúcstalálkozóra érkezett uniós csúcsvezetők is ott tartózkodnak

Légiriadót rendeltek el pénteken Ukrajna egész területén a helyi hatóságok, ezen belül Kijevben, ahol pénteken az Európai Unió vezetői csúcstalálkozót tartanak az ukrajnai vezetőkkel.

Légiriadót rendeltek el Kijevben, miközben az EU-Ukrajna csúcstalálkozóra érkezett uniós csúcsvezetők is ott tartózkodnak
2023. február 02., csütörtök

Ukrajna határozott lépéseket tett az uniós tagság irányába Ursula von der Leyen szerint

Az Európai Unió központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton – jelentette ki U

Ukrajna határozott lépéseket tett az uniós tagság irányába Ursula von der Leyen szerint