Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama, köztük Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.
2024. április 09., 19:502024. április 09., 19:50
A versenyjogért felelős biztos nem nevezte meg az érintett kínai vállalatokat.
Margrethe Vestager bejelentésére reagálva a Kínai Európai Kereskedelmi Kamara (EUCCC) „mélységes elégedetlenségét” fejezte ki amiatt, hogy az EU új szabályokat vezet be a külföldi vállalatoknak nyújtott állami támogatások ellen. „Ez az intézkedés (...) diszkriminálja a kínai vállalatokat és támogatja a protekcionizmust” – olvasható közleményükben.
Az Európai Bizottság egy héttel ezelőtt közölte, hogy szubvencióellenes vizsgálatot indított kínai tulajdonú napenergia-ipari vállalatok ellen. A két különálló konzorcium ellen indított vizsgálatot a külföldi támogatásokról szóló szabályozás alapján rendelték el. Ez a jogszabály tavaly júliusban lépett hatályba, hogy megakadályozza a harmadik országokból származó olyan támogatásokat, amelyek gyanú szerint tisztességtelen versenyt teremtenek az unión belül – írja az Agerpres.
Az első vizsgált konzorcium a román Enevo csoport és a kínai Longi óriásvállalat egyik – németországi székhelyű – cége, a második a kínai állam tulajdonában lévő Shanghai Electric két leányvállalata. Az Európai Bizottság e két konzorcium ajánlatát vizsgálja ki egy 110 megawatt (MW) beépített kapacitású romániai fotovoltaikus park megtervezésére, megépítésére és üzemeltetésére. Ezt a projektet részben az EU Modernizációs Alapja finanszírozza.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!