Fotó: MTI/Purger Tamás
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
2024. július 18., 15:272024. július 18., 15:27
2024. július 18., 15:412024. július 18., 15:41
A szavazáson összesen 707 szavazatot adtak le, ennek értelmében legalább 360 szavazatra volt szüksége Von der Leyennek az újraválasztáshoz. Végül
„Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink szélsőséges polarizációja elfogadottá váljon, ezért készen állok arra, hogy a harc élére álljak az Európai Parlament összes demokratikus erejével együtt” – jelentette ki Ursula von der Leyen az uniós parlament csütörtöki plenáris ülésén, közvetlenül a választás előtt elhangzott közel egyórás beszédében.
„Mélységesen aggasztanak ezek a tendenciák. De meggyőződésem, hogy egy erős Európa képes megfelelni a kihívásoknak” – jelentette ki.
Az elnökjelölt elmondta: a következő uniós ciklus első számú prioritása a jólét és a versenyképesség fokozása lesz. Ehhez az egységes piac elmélyítésére, kevesebb bürokráciára, jobb végrehajtásra és gyorsabb engedélyezésre van szükség.
Von der Leyen olyan alelnök kinevezését tervezi az Európai Bizottságba, aki segíteni fogja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképessége növekedjen. Mint mondta,
Ígéretet tett arra, hogy 2040-ig 90 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a célkitűzés, a benyújtandó jogalkotási javaslatban fog szerepelni.
„Az új, tiszta ipari megállapodás segíteni fog az energiaszámlák csökkentésében is” – mondta, hozzátéve, hogy „a magas energiaárak hátráltatják versenyképességünket”. Hangsúlyozta azt is, hogy masszívan be kell fektetni az olcsó megújuló energiaforrásokba az orosz fosszilis energiáról való teljes leválás érdekében.
Von der Leyen kiemelte, hogy többet kell befektetni az európai biztonságba és a védelembe is.
„Oroszország arra számít, hogy Európa és a Nyugat elkényelmesedik. Néhányan Európában is erre játszanak. Két héttel ezelőtt az egyik uniós tagállam miniszterelnöke Moszkvába utazott. Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megalkuvási (appeasement) küldetés” – hívta fel a figyelmet.
Szót ejtett arról is, hogy a szervezett bűnözés fenyegetést jelent az európai biztonságra és gazdaságra, ezért szükséges, hogy európai szinten fellépjen az EU ellene. „Javasolni fogom az Europol személyzetének megduplázását és megbízatásának megerősítését. Azt akarom, hogy az Europol valóban operatív rendőrségi ügynökséggé váljon” – jelentette ki.
„A migrációra adott közös válaszunk középpontjába a szolidaritást helyezzük” – tette hozzá.
Von der Leyen arra is kitért, hogy a lakhatási válság minden korosztályt és minden méretű családot érint, az uniós polgárok számára a megfizethető lakások elérése egyre nehezebbé válik. „Lakhatási biztos kijelölését javasolom az következő testületbe. A lakhatás nem tekinthető európai kérdésnek, de azt akarom, hogy bizottság vegyen részt ennek a problémának a megoldásban” – mondta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő mandátum idején európai szintű vizsgálatot folytatnak a közösségi média hatásairól, a fiatalok jólétéről.
„Az uniónak szüksége van egy saját struktúrára, amely az információs manipuláció és a külföldi beavatkozás ellen küzd” – fogalmazott.
Azt is kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak erősítenie kell „az európai demokráciák minden részének védelmére irányuló tevékenységét”, megvédve a szabad médiát és a civil társadalmat, a jogállamiságot és fellépve korrupció ellen. „Közös uniós költségvetésünkkel kapcsolatban egy nagyon világos elvet fogunk követni: a jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen az uniós forrásokhoz való hozzájutáshoz” – hívta fel a figyelmet.
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek nem hivatalos munkavacsoráján nem születetett politikai megállapodás az uniós intézmények - az Európai Tanács, az Európai Bizottság - vezetőinek és a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a személyéről.
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)