Több mint 80 személy vesztette életét 2017-ben családon belüli erőszak miatt

Több mint 80 személy vesztette életét 2017-ben családon belüli erőszak miatt

Több mint 80 személy vesztette életét 2017-ben családon belüli erőszakos tettek miatt – közölte vasárnap este a România TV műsorában Carmen Dan belügyminiszter.

2018. február 09., péntek

A családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvénytervezetet fogadott el a kormány

A kormány csütörtöki ülésén elfogadta a családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvénytervezetet, amely bevezeti az ideiglenes védelmi rendeletet, amellyel a rendőrnek joga lesz azonnal közbelépni az áldozat védelmében és az agresszor eltávolításáért.

A családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvénytervezetet fogadott el a kormány
2017. december 07., csütörtök

A romániai szülők fele szerint a verés „csak hasznára válik” a gyereknek

A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a „gyermek érdekében” alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés „csak hasznára válik” a gyermeknek.

A romániai szülők fele szerint a verés „csak hasznára válik” a gyereknek
2017. október 15., vasárnap

Újabb nők vádolták meg nemi erőszak elkövetésével az amerikai producert

Újabb két nő vádolta meg Harvey Weinstein amerikai producert nemi erőszak elkövetésével. Közben Woody Allen filmrendező, akit az 1990-es években fogadott lánya molesztálásával vádoltak meg, egy interjúban „szomorúságának adott hangot” a Weinstein-ügy miatt.

Újabb nők vádolták meg nemi erőszak elkövetésével az amerikai producert
2017. október 15., vasárnap

Mintegy félezren vállaltak szolidaritást a nők elleni erőszak áldozataival Bukarest utcáin

Mintegy 500 férfi, nő és gyermek vett részt szombaton a nők elleni erőszak ellen szervezett felvonuláson Bukarestben.

Mintegy félezren vállaltak szolidaritást a nők elleni erőszak áldozataival Bukarest utcáin
2017. szeptember 27., szerda

Ököljog

Végre beteljesedni látszik, amit olyan régen olyan sokan hiányolnak: jogállam leszünk.

Ököljog
Ököljog
2017. szeptember 27., szerda

Ököljog

2017. szeptember 25., hétfő

Nem magyarsága miatt bántalmazták a besztercei diáklányt

A besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium fegyelmi bizottsága szerint nem volt etnikai jellege a besztercei iskolában történt, diákok közti konfliktusnak – tudtuk meg Antal Attila aligazgatótól.

Nem magyarsága miatt bántalmazták a besztercei diáklányt
2017. szeptember 06., szerda

Kolozsvári központot hoznak létre a bántalmazottaknak

A családon belüli erőszak áldozatait védő szociális központot hoz létre a kolozsvári önkormányzat: a legutóbbi tanácsülésen meg is szavazták, hogy a hivatal egyik felújításra szoruló ingatlanját erre a célra fogják használni. 

Kolozsvári központot hoznak létre a bántalmazottaknak
2017. szeptember 01., péntek

Kórházba juttatta társát egy francia politikus, őrizetbe vették

Súlyos erőszak miatt eljárást indított a párizsi ügyészség M'jid El Guerrab francia kormánypárti képviselő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször megütötte Boris Faure szocialista politikust, és emiatt őt most kórházban ápolják.

Kórházba juttatta társát egy francia politikus, őrizetbe vették
2017. augusztus 12., szombat

Képviselőházi összefogás a családi erőszak ellen

A családi erőszak elleni erősebb fellépést, szigorúbb törvénykezést szorgalmaz a kormánynak címzett átiratában 27 parlamenti képviselő.

Képviselőházi összefogás a családi erőszak ellen
2017. július 13., csütörtök

Sógor: nem valósult meg a nemek közötti egyenlőség

Még egyetlen uniós országban sem valósult meg teljes mértékben a férfiak és nők közötti egyenlőség, a nőkkel szembeni erőszak gyakran ezekből az egyenlőtlenségekből fakad, mutatott rá Sógor Csaba EP-képviselő.

Sógor: nem valósult meg a nemek közötti egyenlőség
2017. május 04., csütörtök

Gyilkossági helyszínen tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ-es képviselő

Három olyan törvényjavaslatot ismertetett csütörtökön Csép Andrea parlamenti képviselő, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő a nők védelme, a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében.

Gyilkossági helyszínen tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ-es képviselő