Minden bizonnyal súlyos büntetés vár a korábban magyarellenes kirohanásairól elhíresült Radu Banciu televíziós műsorvezetőre, aki ezúttal arról „értekezett” élő adásban, hogy a nők többsége „kéri a verést” a férfiaktól.
Még egy évvel hatalomra kerülésük után is Afganisztánban a tálibok súlyosan és folyamatosan megsértik a nők jogait – hívta fel a figyelmet vasárnapi sajtóközleményében az Európai Unió Külügyi Szolgálata.
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetőséget nyújt a helyi közigazgatási hatóságoknak, hogy szociális vagy szükséglakást utaljanak ki a családon belüli erőszak áldozatainak.
Az erőszak mindannyiunk problémája, nem csak azoké, akik benne vannak, mert előbb vagy utóbb mindenkit érinteni fog – mutat rá Mayer-Kinczler Hajnal, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozó szociális munkás.
Az ötvenedik Krónika Live videópodcastet „sugároztuk” kedd este, és 49 korábbi adásban mindössze három női meghívott szerepelt – már ez is tükrözi a nők jelenlegi súlyát az erdélyi magyar közéletben.
Megvertek egy fiatal női sofőrt hétfőn Nagybányán, autóját, illetve azt az üzletet, ahová sikerült bemenekülnie, pedig megrongálták, miután elütött egy gyereket, aki szabálytalanul kelt át az úttesten – számolt be a helyi sajtó.
Üzembe helyezték a RoALERT – Eltűnt gyermek nevű rendszert, amelyen keresztül a gyermekeltűnésekről tájékoztatják majd a lakosságot, a keresett kiskorú személyleírásával együtt.
A koronavírus-járvány idején a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma ugrásszerűen megnőtt, és a pandémia kedvezőtlenül befolyásolta jövedelmüket is.
Tizenhárom éves lány megerőszakolásáért és szexuális kizsákmányolásáért vették őrizetbe az Ilfov megyei Ştefăneştii de Jos település polgármesterét, Ionel Robert Ştefant – közölték az Agerpres hírügynökséggel a nyomozáshoz közel álló források.
Hivatalból bűntetőeljárást indított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke ellen a bukaresti legfőbb ügyészség.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Románia kormányfőhelyettese elítéli George Simion AUR-vezér hétfői viselkedését, és meglátása szerint a szélsőséges politikusnak viselnie kell tettei következményét.
Egy hónapja léptették működésbe a 119-es telefonszámot, amelyen gyermekek bántalmazása, kizsákmányolása, jelenthető. Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője a hívószám bevezetésének szükségességéről beszélt.
Erőszakba torkollott Brüsszelben a koronavírus-járvány miatti intézkedések elleni vasárnapi tüntetés, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett – írta a The Brussels Times hírportál.
A nyílt utcán, iskolába menet szúrtak meg egy 17 éves fiatalt szerda reggel Temesváron.
A Giurgiu megyei Bolintin Vale több lakója tüntetett szerda este, miután aznap elhunyt a kórházban egy férfi, akit három nappal korábban a helyi roma közösség tagjai bántalmaztak.
Tizennyolc külföldi és bevándorló gyökerű és olasz állampolgárságú fiatal, közöttük három kiskorú otthonában tartottak házkutatást,
Azok a férfiak, akik erőszakot követnek el nő ellen, úgyszólván sátáni módon cselekszenek – jelentette ki Ferenc pápa az olasz TG5 tévécsatorna egy vasárnap este sugárzott műsorában.
Szexuális erőszak miatt vádat emeltek egy 32 éves, román állampolgárságú férfi ellen, aki az ügyészség szerint Budapesten, a XII. kerületben megtámadott egy hazafelé sétáló nőt.