Még egyetlen uniós országban sem valósult meg teljes mértékben a férfiak és nők közötti egyenlőség, a nőkkel szembeni erőszak gyakran ezekből az egyenlőtlenségekből fakad, mutatott rá Sógor Csaba EP-képviselő.
2017. július 13., 11:162017. július 13., 11:16
A nők elleni erőszak gyakori jelenség az Európai Unión belül, ezért is rendkívül fontos, hogy az EU és tagállamai gyakorlatba ültessék az Isztambuli Egyezményt – állapítja meg egy európai parlamenti jelentéstervezet. Ez további
ismerjék meg jogaikat és lehetőségeiket, illetve ne féljenek segítséget kérni.
Sógor Csaba EP-képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében rámutat: a jelentéstervezet, amelyet július 11-én délután tárgyalt és elfogadott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kiegészítéseit és módosításait is tartalmazza.
A törvénymódosítás és a szakmával való konzultációk mellett bátrabb, figyelemfelkeltő akciókra van szükség ahhoz, hogy a nők elleni erőszak témája elérje a társadalom és a hatóságok ingerküszöbét is – hangzott el az RMDSZ nőszervezetének küldöttgyűlésén.
Módosító javaslatainak és kiegészítéseinek eredményeképpen a jelentéstervezet kitér arra is, hogy a nemi egyenlőségi index szerint még egyetlen uniós országban sem valósult meg teljes mértékben a férfiak és nők közötti egyenlőség, illetve rámutat arra, hogy a nőkkel szembeni erőszak gyakran ezekből az egyenlőtlenségekből fakad.
„Ahhoz, hogy a nőkkel szembeni erőszak leküzdését célzó intézkedések hatékonyabbak legyenek, azt kértük, hogy a nemi alapú gazdasági egyenlőtlenségek kezelésére és a nők gazdasági önállóságának előmozdítására irányuló fellépéseket is támogassanak a tagállamok és az EU” – idézte Sógor Csabát a közlemény.
Az EP-képviselő szerint nagyon fontos, hogy az RMDSZ Nőszervezetének köszönhetően napirenden van Romániában és a romániai magyarság körében is a nők elleni erőszak témája, amely éveken át tabukérdésnek számított.
Az adatok lesújtóak, a közös feladatunk pedig az, hogy helyi szinten bátorítsuk a hölgyeket: merjenek segítséget kérni. Ezzel egyidejűleg pedig mind a romániai, mind az Európai Parlamentben igyekszünk az erőszak áldozatául esett nők védelmét szolgáló jogszabályokat kidolgozni és kieszközölni azok tagállami szintű érvényesülését” – nyilatkozta az erdélyi EP-képviselő.
A nőkkel szembeni erőszak elleni kampányt indított szerdán az RMDSZ nőszervezete, amely közéleti személyiségeket megszólítva kívánja felhívni a figyelmet a szerintük tabutémaként kezelt témára.
A jelentéstervezet, amely előreláthatólag szeptemberben kerül az Európai Parlament plénuma elé, hangsúlyosan foglalkozik az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának fontosságával és a benne foglaltak mihamarabbi végrehajtására kéri a tagállamokat. „Az egyezményhez való csatlakozás révén az Unió hatékonyabb globális szereplővé válhat a nők jogainak érvényesülése terén” – összegez az RMDSZ-es képviselő.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
szóljon hozzá!