Egy erdélyi sportklub elérte, hogy bírósági úton érvénytelenítsék Novák Eduárd volt sportminiszter vitatott tavalyi rendeletét, miszerint a csapatsportok képviselőinek legkevesebb 40 százalékban romániai játékosokat kell pályára küldeniük.
Az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolásának nevezi pénteki közleményében Tőkés László sajtóirodája által a Krónikához eljuttatott közlemény a román legfelsőbb bíróságnak a Románia Csillaga visszavonása ügyében született ítéletét.
A román legfelsőbb bíróság megalapozatlannak ítélte Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte, a döntés jogerős.
Beterjesztette hétfő délután a kormány a parlament elé a különleges nyugdíjakként emlegetett szolgálati nyugdíjakról szóló törvény újabb verzióját, amit a bejelentések szerint sürgősségi eljárásban fog megvitatni és elfogadni a két ház.
Alkotmányellenes a jogszabály, amely megtiltaná, hogy valaki állami alkalmazottként nyugdíjat is kapjon – döntött csütörtökön a bukaresti alkotmánybíróság.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szóvivője, Ionuţ Moşteanu pénteken bejelentette, hogy pártja megtámadta az alkotmánybíróságon a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyért a kormány felelősséget vállalt a parlamentben.
A román kormánypártok, valamint az ellenzéki AUR képviselői egyaránt úgy vélik, hogy Románia esetében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélete ellenére sem indokolt az azonos nemű személyek házasságának elismerése.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által tervezett adóemelések a hivatalos dokumentumok szerint 16,4 milliárd lejes többletbevételt jelentenek a költségvetésnek – nyilatkozta vasárnap Claudiu Năsui.
Elrendelte vasárnap a törvényszék annak a műszaki szakértőnek az előzetes letartóztatását, aki a korrupcióellenes ügyészek szerint 714 ezer lejt vett át a Dumitru Buzatu Vaslui megyei tanácselnököt is megvesztegető üzletembertől.
A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja lezárta a verespataki bányaprojekt ügyében évekkel ezelőtt kezdeményezett bírósági eljárást.
A napokban módosult a romániai büntető törvénykönyv, amely bűncselekményként kezeli, és hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a közösségek elleni gyűlöletbeszédet. Kis Júlia kolozsvári jogászt kérdeztük a jogvédelem lehetőségéről.
Az OTP Bank Románia javára döntött a bíróság a román fogyasztóvédelmi hatósággal fennálló konfliktus ügyében, felfüggesztve a törlesztőrészletek számítási módjára vonatkozó elnöki rendelet végrehajtását.
A Fehér megyei törvényszék elutasította fellebbezését, így előzetes letartóztatásban marad az a fiatal gépkocsivezető, aki a Fehér megyei Marosszentimrén augusztus 27-én történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.
A jelek szerint nem Romániában tölti le büntetését a magát plasztikai sebésznek kiadó Matteo Politi, hiába ebben az országban követte el a bűncselekményt: a velencei ítélőtábla elutasította Románia kiadatási kérelmét.
Meghurcoltakról szóló kolozsvári könyvbemutatón osztotta meg véleményét a magyar Alkotmánybíróság elnöke, az alkotmányjogásztól többek között arról kérdeztük, hogy a mai világban milyen üzenete lehet az egykori politikai foglyok történeteinek.
A bíróság 200 ezer dollárban állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.
Kiadnak egy kolozsvári férfit az Egyesült Államoknak, akit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) zsarolóprogrammal elkövetett számítógépes csalással gyanúsít.
Romániába hozták hétfőn a jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélt és Olaszországba szökött Darius Vâlcovot. A volt pénzügyminisztert a rahovai börtönbe szállították.