Megúszhatja Udrea a felelősségre vonást a Hidroelectrica-ügyben

•  Fotó: Alex Tudor/Agerpres

Fotó: Alex Tudor/Agerpres

Megúszhatja Elena Udrea volt idegenforgalmi miniszter a büntetőjogi felelősségre vonást a Hidroelectrica-ügyben, amelyben azzal vádolták, hogy közel ötmillió dollárnak megfelelő összegű kenőpénzt fogadott el, miután a bukaresti táblabíróság kedden úgy döntött, hogy a büntetőeljárás a büntetőjogi felelősség általános elévülésének következtében megszűnt.

Krónika

2023. április 11., 12:482023. április 11., 12:48

Ugyanakkor 3,4 millió eurót elkoboznak. a volt politikustól

A bírák ugyanakkor úgy döntöttek, hogy a Dan Andronic újságíró ellen hamis tanúzás miatt indított büntetőeljárást is megszüntetik.

A bíró a bűncselekmények elévüléséről szóló alkotmánybírósági döntés alapján szüntette meg a politikus elleni büntetőeljárást.

Az ítélet nem jogerős, és a közléstől számított tíz napon belül lehet fellebbezni ellene.

Udrea és Andronic ellen 2017-ben emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Udreát azzal vádolták, hogy 2011-ben elfogadott egy üzletember által egy közvetítőn keresztül tett ajánlatot, amely szerint

ötmillió dollárt kap, ha befolyásával élve megoldja, hogy a gazdasági minisztérium változatlan formában megtartsa az üzletemberrel kötött szerződéseit.

Az ügyészek szerint Udrea 2011 novemberében ebből az összegből 3 800 000 dollárt és egy 900 000 dolláros készpénzkövetelést, amelyért egy több kiadványt birtokló cég részvényeivel kezeskedtek, meg is kapott.

Dan Andronic esetében az ügyészek arra hivatkoztak, hogy amikor tanúként kihallgatták, az ügy lényegére vonatkozó hamis álltásokat tett, például azt mondta: nem volt tudomása arról, hogy Elena Udrea a készpénzkövetelés kedvezményezettje, és ezáltal befolyással lehet a két lap kiadói politikájára, és hogy csak azért árult el a lapok könyvviteléből adatokat Udreának, hogy „dicsekedjék, milyen jól mennek” a kiadványok.

Mint ismeretes, Udrea jelenleg börtönben ül, ahol az úgynevezett Bute-gála ügyében rá kirótt jogerős szabadságvesztését tölti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak