Fotó: Alekszej Navalnij/Instagram
Terrorizmus címén új eljárás indult Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen – ezt maga az érintett jelentette be szerdán a moszkvai Baszmannij kerület bíróságának tárgyalásán.
2023. április 26., 14:172023. április 26., 14:17
„Abszurd vádakat emeltek ellenem, amelyek alapján 30 évi börtönbüntetés fenyeget. Vigyukov nyomozó tegnap azt mondta, hogy ettől az ügytől (amelyet szélsőséges szervezet alapítása címén indítottak) elkülönítettek egy terroristaügyet arról, hogy miközben börtönben ülök, terrortámadásokat követek el. Ezt az ügyet külön katonai bíróság fogja tárgyalni” – mondta Navalnij, aki a Meduza ellenzéki portál helyszíni jelentése szerint videokapcsolaton keresztül szólalt fel a bíróságon.
– tette hozzá.
A bíróság szerdán tárgyalja a nyomozók indítványát, hogy korlátozzák azt az időt, amelyet Navalnij az ellene szélsőségesség címén indított eljárás 196 kötetre rúgó anyagának megismerésére fordíthat. A bíróság zárt tárgyalást rendelt el az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.
A tárgyaláson az SZK képviselője bejelentette, hogy 11 ember ellen adtak ki körözést a Navalnij ellen szélsőséges szervezet létrehozása címén indított eljárás keretében.
Az ellenzéki politikus jogi képviselője, Vagyim Kobzev ügyvéd tavaly októberben közölte, hogy ügyfelét szélsőségességgel, terrorizmusra való felhívással és a nácizmus rehabilitálásával vádolták meg.
Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel követtek el támadást ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021. januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene.
2021. júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
szóljon hozzá!